– Vagyis mindez nem befolyásolja a nemzetiségek támogatását?

– Természetesen nem. Mi nem fogunk elkezdeni „szórakozni” a magyarországi szlovákokkal vagy a magyarországi ukránokkal! Azért, mert az ukrán állam elfogadhatatlan módon bánik Kárpátalján a magyarokkal, vagy mert a szlovák parlament elfogadta ezt a vérlázító elnémítási törvényt, azért az itteni ukránok és szlovákok jogai még nem sérülhetnek, és ugyanolyan támogatást fognak kapni, mint eddig. Éppen január elején döntöttünk a szlovák iskola fejlesztéséről Tatabányán és Nógrádban is. Számíthatnak ránk, a magyar kormányra, és mi is számítunk rájuk. A mi politikai közösségünk volt, amely parlamenti jelenlétet biztosított a nemzetiségeknek, amely négy-ötszörösére növelte a támogatásukat, amely megerősítette őket az önkormányzatiságukban, oktatási tevékenységükben, civil szervezeteikben. Ezt folytatjuk a következő négy évben is.