Szijjártó: háborús hangulat uralkodik az Európai Unióban, de Magyarország kitart békepárti álláspontja mellett - Külhoni Magyarok
általános Hírek Magyarország

Szijjártó: háborús hangulat uralkodik az Európai Unióban, de Magyarország kitart békepárti álláspontja mellett

Továbbra is háborús hangulat uralkodik az Európai Unióban, a legtöbb tagállam az Ukrajnának nyújtott katonai támogatás folytatása mellett érvel, Magyarország azonban kitart békepárti álláspontja mellett – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Stockholmban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az európai uniós külügyminiszterek informális tanácsülésének szünetében arról számolt be, hogy továbbra is „háborús hangulat” uralkodik az Európai Unióban, a tagállamok „egyfajta izgatott önelégültségbe” lovalták bele magukat a fegyverszállítások kapcsán. „Mindenki úgy látja, hogy az európai fegyverszállítások jó hatással vannak a háborúra, és ezért sajnos ebből következik az, hogy sokan még több fegyver szállítása mellett érvelnek (.) Az itt az álláspont, hogy minden támogatást meg kell adni Ukrajnának mindaddig, amíg csak erre szükség van, és sajnos ez alapvetően katonai támogatásokra vonatkozik” – mondta.

A magyar álláspont továbbra is világos, (.) mi békét akarunk mielőbb, mert minden egyes perc, amivel ez a háború folytatódik, újabb és újabb ember életekbe kerül és az eszkaláció rendkívül súlyos veszélyét vetíti előre – szögezte le. Majd hozzátette, hogy azonnali tűzszünetre és béketárgyalásokra van szükség, majd olyan diplomáciai rendezésre, amely hosszú távon garantálni tudja a békét és a biztonságot a közép-európai térségben és a kontinens egészén.

Szijjártó Péter újból felhívta a figyelmet arra, hogy az új törvények értelmében idén szeptembertől nem működhetnek tovább a jelenlegi formájukban a magyar tanítási nyelvű iskolák Ukrajnában. „Ez egy elfogadhatatlan helyzet, hiszen a magyar nemzeti közösség jogait eddig is súlyosan sértették Ukrajnában, de ez olyan példátlan jogsértés lenne, amely európai reakcióért kiált” – fogalmazott. „Természetesen ezt a helyzetet nem igazán kívánja tudomásul venni az európai külügyminiszterek társasága. Úgy csinálnak, mintha ez nem létezne, mintha nem hallanák, pedig folyamatosan hallják, mert mi ezt folyamatosan mondjuk” – emelte ki. „Nagyon nehéz szerintem úgy Magyarországtól elvárni bármifajta további támogatást vagy bármifajta áldozatot, amit még kell nekünk hoznunk ebben a háborúban, hogy közben a magyar nemzeti közösség számára az iskolák működtetését lehetetlenné teszik szeptember elsejével” – tette hozzá.

A miniszter felkérte az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjét, hogy próbálja kihasználni a még hátralévő rövid időt, és meggyőzni Kijevet arról, hogy lépjenek vissza a jogsértő rendelettől. Rámutatott, hogy Ukrajna miniszterelnök-helyettese nemrég egy európai uniós tanácsülésen ígéretet tett arra, hogy hamarosan találkoznak és megvitatják a helyzet megoldásának lehetőségeit, de ez azóta sem történt meg.

„Az ukránok nyilvánvalóan arra játszanak, hogy hamarosan eljön szeptember elseje, és akkor ezeket az iskolákat be kell zárni. És azt pontosan tudjuk, hogy egy bezárt iskola újraindítása, főleg, ha ez kisebbségi iskola, és főleg, ha ez sok iskolát érint, (.) az egy nagyon nehéz helyzetet tud előállítani” – jelentette ki.

MTI

Kapcsolodó cikkek