A külgazdasági és külügyminiszter szerint Kínának fontos szerepe lehet a ukrajnai háború eszkalációjának megakadályozásában.
Szijjártó Péter erről azután írt a közösségi oldalán, hogy hétfőn telefonon beszélt Vang Ji kínai külügyminiszterrel, akivel áttekintették az ukrajnai háború regionális biztonságra gyakorolt hatásait. „Kína az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagja, így fontos szerepe lehet a háború eszkalációjának megakadályozásában” – jelentette ki a magyar diplomácia vezetője.
Szijjártó Péter hozzáfűzte: megköszönte kínai hivatali partnerének „ezirányú eddigi erőfeszítéseiket és azt, hogy felajánlották egyfajta mediátori szerep betöltését”. A külügyminiszter kínai kollégájával közölte azt is, hogy „Magyarország szomszédos országként a mielőbbi békében érdekelt, s most legfontosabb feladatunk annak biztosítása, hogy Magyarország ne sodródjon bele ebbe a háborúba” – írta. Ezért – folytatta – Magyarország támogat minden olyan nemzetközi kezdeményezést, amely a béketeremtésre és az ahhoz vezető párbeszéd megindítására, illetve folytatására irányul.
Szijjártó Péter a kínai külügyminiszternek beszámolt arról is, hogy a háború kitörése óta 170 ezren érkeztek Ukrajnából, „mi a hazánkba érkező valamennyi menekültet ellátjuk, közben pedig segítséget nyújtunk harmadik országok állampolgárainak a hazatérésben”. Jelenleg 200 olyan kínai állampolgár tartózkodik Magyarországon, aki Ukrajnából érkezett és ezen a héten utazik haza Kínába – ismertette a miniszter, hozzátéve, hogy kínai hivatali partnere köszönetet mondott az ő ellátásukért is.
MTI