
Címke: Szijjártó


Szijjártó Péter: az ellátásbiztonság garantálásához szükséges a magyar-román energetikai együttműködés
Románia a jövőben nemcsak tranzitútvonalként, hanem származási országként is szóba jöhet a magyar földgázellátást illetően, Magyarország érdekelt abban, hogy mielőbb döntés szülessen a fekete-tengeri mezők kitermeléséről – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Bukarestben.

Szijjártó: Magyarország és a magyar nép már nagy árat fizetett az ukrajnai háborúért
Magyarország és a magyar nép máris nagy árat fizetett az ukrajnai háborúért, a nagyhatalmaknak ezért a konfliktus elhúzódásának, eszkalációjának kockázatával járó lépések helyett végre a béketeremtésre kellene fókuszálniuk – szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter New Yorkban az ENSZ Biztonsági Tanácsának csütörtöki nyílt vitáján.

Szijjártó: Ukrajna kisebbségi jogokat csorbító döntései megnehezítik az ország jövőbeli támogatását
A magyar nemzeti közösség jogait csorbító döntések megnehezítik az Ukrajna támogatása érdekében áldozatokat követelő döntések meghozatalát az elkövetkező időszakban Magyarországon – szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben.

Szijjártó: Magyarország kész folytatni Ukrajna támogatását, de nem járul hozzá a közös EU-s hitelfelvételhez
Magyarország kétoldalú alapon kész folytatni Ukrajna pénzügyi támogatását, de semmiképp nem fog beleegyezni egy újabb közös európai uniós hitelfelvételbe ebből a célból – jelentette ki a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Szófiában.

Szijjártó: a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségnek meg kell védenie a nukleáris energia békés célú felhasználásának jogát
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökségnek (NAÜ) fontos szerepe van abban, hogy felemelje a szavát az államok azon szuverén joga mellett, hogy békés célból felhasználják a nukleáris energiát – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Washingtonban.

Szijjártó: a háború a migrációs hullámok erősödésével és a terrortámadások fokozódásával is járhat
Az ukrajnai háború okozta globális élelmezési válság nyomán újabb migrációs hullámok indulhatnak meg, ami kedvez a terrorista szervezeteknek, ugyanis a merénylők könnyen meg tudnak bújni az érkező emberáradatban – jelentette ki csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten.

Szijjártó: a fényeslitkei vasúti terminálnak nagy szerepe lesz a világélelmezési válság enyhítésében
A fényeslitkei vasúti terminálnak jelentős szerepe lesz a háború miatt megszakadt ukrán gabonaexport folytonosságának biztosításában és ezáltal a világélelmezési válság enyhítésében – emelte ki a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden.

Szijjártó: Magyarország nem szavazta meg az EU ukrán kiképző misszióját
Magyarország egyedüli tagállamként élt a konstruktív tartózkodás lehetőségével az ukrán hadsereg számára indított európai uniós kiképző misszióról szóló szavazásnál, ugyanis a kormány nem támogatja az eszkalációs kockázattal járó javaslatokat – közölte a minisztérium tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Luxembourgban.

Szijjártó: Magyarország fenntartja a kijevi nagykövetség működését
Fenntartjuk a kijevi nagykövetség működését – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfő reggel, mielőtt repülővel Luxemburgba indult az uniós tagországok külügyminisztereinek tanácskozására.

Szijjártó: súlyos globális biztonsági kihívásokhoz vezethet az ukrajnai háború eszkalációja
Súlyos globális biztonsági kihívásokhoz vezethet az ukrajnai háború további eszkalációja, a nemzetközi közösségnek ezért tartózkodnia kellene a helyzet élezésével járó intézkedésektől és a béketeremtésre kellene fókuszálnia – figyelmeztetett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Genfben.

Szijjártó: Magyarország egyelőre fenntartja a kijevi nagykövetség működését
Magyarország a kiújult kijevi rakétacsapások ellenére egyelőre fenntartja ukrajnai nagykövetsége működését, a bajba került, segítségre szoruló emberek a külképviseleten tudnak jelentkezni – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Berlinben.

Szijjártó: az EU újabb szankciós intézkedései nem sértik Magyarország érdekeit
Magyarország kivételeket kapott az Európai Unió mindazon újabb szankciós intézkedései alól, amelyek sértették volna a magyar érdekeket és veszélyeztették volna hazánk energiaellátásának biztonságát – jelentette be szerdán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó: Magyarország elérte, hogy az olajársapka ne vonatkozzon a csővezetékes kőolajszállításra és kivételt kapjon a nukleáris energia is
Magyarország keményen tárgyalt és elérte, hogy az olajársapka ne vonatkozzon a csővezetékes kőolajszállításra, valamint vészhelyzet esetén az ezt pótló tengeri szállításra sem és a szankciók alól kivételt kapjon a nukleáris energia is – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden este a Facebook-oldalán, miután véget ért Brüsszelben az állandó képviselők tanácsának ülése.

Szijjártó: Magyarország nem támogat semmit, ami közvetve vagy közvetlenül veszélyeztetné a Paksi Atomerőmű építését
Magyarország nem támogat semmit, ami közvetve vagy közvetlenül veszélyeztetné a Paksi Atomerőmű építését – jelentette ki Szijjártó Péter magyar a külgazdasági és külügyminiszter a közmédiának hétfőn.

Szijjártó: teljes kudarc az uniós szankciós politika
A szankciók károkat okoznak Európának, nem kényszerítették térdre Oroszországot és nem vittek közelebb a békéhez, tehát ez a politika teljes kudarc – mondta Szijjártó Péter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Szijjártó Péter egyedüli EU-s külügyminiszterként tárgyalt Szergej Lavrovval New Yorkban
Az ENSZ e heti közgyűlése a legjobb lehetőséget kínálta az ukrajnai béketárgyalások megkezdésére, de eddig nem került és már valószínűleg nem is kerül sor ilyen megbeszélésekre a felek között – közölte Szijjártó Péter helyi idő szerint csütörtök éjjel New Yorkban, miután egyedüli európai uniós külügyminiszterként egyeztetett orosz kollégájával.

Szijjártó: a 25. órában vagyunk, meg kell kezdeni az ukrajnai béketárgyalásokat
Már nem is a 24., hanem a 25. órában vagyunk, ezért mielőbb véget kell vetni az ukrajnai háborúnak, amihez az érintett feleknek az ENSZ közgyűlési hetét kihasználva végre komoly párbeszédet kellene kezdeniük – figyelmeztetett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán New Yorkban.

Szijjártó: ki kell használni az ENSZ közgyűlését az ukrajnai béke előmozdítására!
A világnak ki kell használnia az ENSZ éves közgyűlését az ukrajnai béke előmozdítására, a magyar kormány végig ezt az álláspontot fogja képviselni hét folyamán, így az európai uniós külügyi tanács mai ülésén is, amelyet a közgyűlés alkalmából tartanak meg. A konfliktus mélyítése helyett végre a békére kell koncentrálni – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn New Yorkban.

Szijjártó: Magyarországnak is köszönhető, hogy a NATO a világ legerősebb katonai szövetsége
Magyarország hadereje nélkül a NATO sem lenne ilyen erős, a balti légtérellenőrzési misszióban résztvevő magyar katonák pedig a szövetség védelmén keresztül hazánk biztonságát is óvják – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a litvániai siauliai légibázison.

Szijjártó: minden korábbinál világosabb, hogy Európának szüksége van atomenergiára
Európában mára minden idők legsúlyosabb energetikai válsága jött létre, amely helyzetben minden korábbinál világosabb, hogy szükség van atomenergiára az ellátás biztonságához és a zöld átmenethez – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Prágában.

Szijjártó: Magyarország 41 ezer Pfizer vakcinával segíti Kárpátalját
Magyarország 41 ezer adag koronavírus elleni Pfizer vakcinát szállított le Kárpátaljára, hogy ezzel is enyhítse a terheket a háború sújtotta Ukrajnában – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden.

Szijjártó a Fox Newsnak: alternatíva hiányában Magyarország csak orosz forrásból tud nagy mennyiségű gázt vásárolni
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Fox News üzleti tévécsatornáján Maria Bartiromo műsorának volt a vendége kedden New Yorkban, ahol arról beszélt, hogy jelenleg Magyarország a meglévő közép-európai infrastrukturális és földrajzi adottságok miatt csak orosz forrásból tud nagy mennyiségű földgázt vásárolni.

Szijjártó: az egész világon érezteti drámai hatását a háború
Az ukrajnai háború az egész világon érezteti a drámai hatását – közölte a külgazdasági és külügyminiszter kedden a közösségi oldalán.

Szijjártó: fontos, hogy az atomenergia ne váljon a háború miatt kialakult politikai válság áldozatává
Fontos, hogy az atomenergia semmilyen módon ne váljon áldozatává az ukrajnai háború miatt kialakult politikai válságnak és vitáknak, e nélkül ugyanis lehetetlen lenne az energiaellátási krízis megoldása – szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter helyi idő szerint hétfő este New Yorkban.

Szijjártó: csak a béke jelent megoldást
A külgazdasági és külügyminiszter szerint az ukrajnai háború nyomán előállt „tragikus helyzet minden aspektusára” csak a béke jelentheti a megoldást. Szijjártó Péter erről Esztergomban, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) által rendezett MCC Feszt szombati zárónapján beszélt, amit a külügyminiszter Facebook-oldalán élőben közvetítettek.

Szijjártó: az EU történelmi felelőssége, hogy lendületet adjon a nyugat-balkáni bővítésnek
Az Európai Unió történelmi felelőssége, hogy lendületet adjon a nyugat-balkáni bővítésnek, ennek elmaradása súlyosan sértené a közösség és benne Magyarország biztonsági érdekeit – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután boszniai kollégáját fogadta szerdán Budapesten.

Szijjártó: az EU-s gáztakarékossági rendelet teljesen figyelmen kívül hagyja a magyar érdekeket
Az európai uniós gáztakarékossági rendelet megalapozatlan, végrehajthatatlan és teljes mértékben figyelmen kívül hagyja a magyar emberek érdekeit, ezért a kormány egyetlen tagállamként nemmel szavazott az elfogadására – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Brüsszelben.

Szijjártó: Magyarország lokális kivétel kell legyen a kontinentális válságban
A kormány célja, hogy Magyarország lokális kivétel legyen az európai kontinentális válságban, amihez adottak is a megfelelő alapok, hiszen hazánk az elmúlt időszak minden kríziséből megerősödve került ki – szögezte le a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Nyírbátorban.

Szijjártó: az ukrajnai béke mellett az Európát körülvevő térségek stabilitása is kiemelten fontos
Az ukrajnai béke mellett az Európát körülvevő térségek stabilitásának megőrzése is kiemelten fontos Magyarország számára – erről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter írt Facebook-oldalán pénteken, miután ismételten megbeszélést folytatott Hossein Amir Abdollahiannal, Irán külügyminiszterével.

Szijjártó: Magyarország a mielőbbi békében érdekelt
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap ismét telefonon egyeztetett kínai kollégájával, Vang Ji külügyminiszterrel.

Szijjártó: Magyarország déli határa migrációs ostrom alatt áll
Az illegális migráció miatt Magyarország déli határa gyakorlatilag ostrom alatt áll – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Bécsben sajtótájékoztatón, miután megbeszélést folytatott Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszterrel.

Szijjártó: Magyarországnak érdeke a politikai stabilitás Romániában
Magyarország számára több okból is rendkívül fontos, hogy politikai stabilitás legyen Romániában, amiben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nagy hozzáadott értékkel bír – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Bukarestben.

Szijjártó: Magyarország nem tárgyal a gázembargóról
Magyarország kormánya még csak tárgyalni sem hajlandó a gázembargó kérdéséről – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn az Országházban.

Szijjártó: a migrációs nyomás új veszélyességi szintre lépett
Új veszélyességi szintre lépett a migrációs nyomás, a migránsok egyre agresszívebbek, erőszakosabbak, már felfegyverkeznek, és használják is ezeket a fegyvereket – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Szabadkán, ahol szerb hivatali kollégájával, Nikola Selakoviccsal találkozott.

Szijjártó: minden eddiginél nagyobb migrációs nyomásra kell készülni
Minden eddiginél nagyobb migrációs nyomással kell majd szembesülnie Európának az ukrajnai háború nyomán előálló globális élelmiszerhiány és a terrorfenyegetések miatt – jelentette ki a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Madridban.

Szijjártó: Magyarország érdeke az, hogy a konfliktus ne eszkalálódjon
Magyarország érdeke az, hogy az ukrajnai háború ne eszkalálódjon – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán kedd este.

Szijjártó: ördögi körhöz vezetett az energiaárak emelkedése és a szállított mennyiségek visszaesése
Az ukrajnai háború és az annak nyomán kivetett szankciók az energiahordozók rendkívüli drágulásához vezettek, ezt követte a szállított mennyiség visszaesése, ami egyfajta ördögi körként az árak további emelkedésével járt – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Luxembourgban.

Szijjártó: a kormány nem kíván semmilyen módon engedni az energiaellátás biztonságából
Nem világos, hogy az energiaárak globális emelkedése rövid- vagy középtávon megállítható-e, de az biztos, hogy a kormány nem kíván semmilyen módon engedni Magyarország ellátásának biztonságából – szögezte le kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó: globális élelmiszerellátási válságot okozhat a háború generálta ördögi kör
Ördögi körbe lépett a világ, az Ukrajnában zajló háború globális élelmiszerellátási válságot okozhat, ami ráadásul újabb migrációs hullámok veszélyével járhat – figyelmeztetett a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Luxembourgban.

Szijjártó: el kell kerülni a közvetlen NATO-Oroszország konfliktust
Mindannyian abban vagyunk érdekeltek, hogy minél előbb béke legyen a szomszédban, a béke iránt tett erőfeszítések azonban mindeddig eredménytelenek maradtak – fogalmazott a magyar külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Szijjártó: a Nemzetközi Vöröskereszt vezetői értik Magyarország politikáját a háborúval kapcsolatban
A Nemzetközi Vöröskereszt vezetői értik Magyarország politikáját az ukrajnai háborúval kapcsolatban, illetve annak fontosságát, hogy a kormány nem szállít fegyvereket a konfliktusban – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Genfben, miután találkozott Peter Maurerrel, a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának (ICRC) elnökével és Jagan Chapagainnal, a Vöröskereszt és Vörös Félhold Társaságok Nemzetközi Szövetségének főtitkárával.

Megnyílt a KITE Kft. új központja Csenejen
A mezőgazdaság területén történő beruházások, mint amilyen a KITE Zrt. új, cseneji központja is, hozzájárulnak ahhoz, hogy az új világ senki által nem kívánt új kérdéseire és kihívásaira is segítsünk megtalálni a választ – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn az Újvidék melletti Csenejen.

Szijjártó: globális Kelet-Nyugat együttműködésre van szükség
Az ukrajnai háború miatt a kelet-nyugati együttműködés reménye Európán belül szertefoszlott, legalábbis a következő időszakban, ez azonban megnöveli ennek jelentőségét globálisan – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Prágában.

Szijjártó: Magyarország erős tagállamokon alapuló, erős Európai Unióban érdekelt
Magyarország egy erős és egységes Európai Unióban érdekelt, ehhez azonban nem egyfajta Európai Egyesült Államokra, hanem mindenekelőtt erős tagállamokra van szükség – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán az Országgyűlésben.

Szijjártó: Magyarország addig folytatja ukrajnai humanitárius akcióját, amíg szükséges
Magyarország történetének legnagyobb humanitárius akciója zajlik jelenleg a háború sújtotta Ukrajna megsegítése érdekében, és ez egészen addig folytatódni fog, amíg szükség van rá – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán az Országgyűlésben.

Szijjártó: Magyarország a béke pártján áll
Magyarország a béke pártján áll, és mindent meg is tesz annak érdekében, hogy elősegítse annak létrejöttét Ukrajnában – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az Országgyűlésben.

Szijjártó: Magyarország nem ismer kompromisszumot a nemzeti érdek és az önvédelem terén
Magyarország a nemzeti érdek követésével, az önvédelem erősítésével válaszol a világ változására, és a kormány ezen a téren nem hajlandó kompromisszumra – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Torinóban.

Szijjártó Péter Csíkszeredában: a gazdasági és a környezetvédelmi együttműködések erősítése a cél
Diplomáciai esemény keretében fektették le Csíkszeredában a magyarországi Controlsoft-Automatika Szolgáltató Kft. leányvállalata leendő székhelyének, a Controlsoft Automatizare SRL.-nek az alapkövét. Szijjártó Péter magyarországi külgazdasági és külügyminiszter, Tánczos Barna romániai környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszter, illetve csíkszeredai és Hargita megyei elöljárók közösen helyezték el az alapkő alá az időkapszulát péntek délután a város nyugati szélén.

Szijjártó Péter Máréfalván: jó úton haladunk afelé, hogy minden magyar gyermek magyarul tanulhasson
A budapesti kormány célja, hogy egyetlen magyar gyermek se kerülhessen olyan méltatlan helyzetbe a Kárpát-medencében, hogy ne tudjon anyanyelvű óvodai vagy iskolai képzésben részesülni – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Máréfalván.

Szijjártó: a csővezetékes szállításnak mentességet kell kapnia az olajembargó alól
Az Európai Bizottságnak nincs olyan javaslata, amely kezelni tudná egy esetleges orosz olajembargó negatív hatásait, ezért a kormány az eredeti álláspontját fogja képviselni, miszerint ezen tilalom alól a csővezetékes szállításnak kivételt kell képeznie – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán a közösségi oldalán.

Szijjártó: Magyarország csak az ország energiaellátását biztosító szankciós javaslatot tud támogatni
Az Európai Bizottság Oroszországgal szemben bevezetni tervezett hatodik szankciós javaslatcsomagjának elfogadása esetén lehetetlen lenne beszerezni a magyar gazdaság működtetéséhez szükséges kőolajmennyiséget, ezért Magyarország csak olyan javaslatot tud támogatni, amely kezelni tudja ezt, az uniós bizottság által létrehozott problémát – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben kedden.

Szijjártó: erősíteni kell a határok védelmét és a terrorellenes felkészülést
Jelentősen erősíteni kell a határok védelmét és a terrorellenes felkészülést Európában, ugyanis az Iszlám Állam terrorszervezet aktivizálódása és a várható élelmiszerhiány nyomán fellépő radikalizáció súlyos fenyegetettséget okozhat – szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a spanyolországi Málagában.

Szijjártó: Magyarország nem szavazza meg a brüsszeli szankciós javaslatot
Magyarország nem szavazza meg az Európai Bizottság kezdeményezését az Oroszország elleni szankciókról, mert az az országnak problémát jelent, és a megoldásra nem tartalmaz javaslatot – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn az Országházban.

Szijjártó: nem engedhetjük meg, hogy a magyar emberekkel fizettessék meg a háború árát
Némi előrehaladást, egy kicsi előrelépést sikerült elérni az Oroszország elleni újabb szankciós csomaggal kapcsolatban az Európai Bizottság elnökével Budapesten folytatott hétfői tanácskozáson – mondta este az MTI-nek a külgazdasági és külügyminiszter, hozzátéve: nagyon sok mindent kell még megbeszélni ahhoz, hogy Magyarország változtasson álláspontján.

Szijjártó: nem fogjuk megszavazni az újabb brüsszeli szankciós csomagot
Nem fogjuk megszavazni az újabb brüsszeli szankciós csomagot, amíg nincs megoldás a magyar energiabiztonságra – erről írt Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán vasárnap.

„Minden szavazatot megbecsülünk”
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter április 29-én látogatott Lendvára, ahol a muravidéki magyarság vezetőivel, valamint Lendva Község polgármesterével találkozott. A magyar külügyi tárca vezetője Horváth Ferenccel, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség (MMÖNK) elnökével tartott közös sajtótájékoztatót.

Szijjártó: jelenleg fizikailag lehetetlen az Oroszországból származó kőolaj nélkül működtetni a magyar gazdaságot
A kormány nem szavaz meg olyan szankciókat, amelyek ellehetetlenítenék az orosz kőolaj és földgáz magyarországi szállítását, ugyanis az infrastruktúra helyzetéből fakadóan ez veszélybe sodorná hazánk energiabiztonságát – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Kazahsztánban.

Szijjártó: újra Kijevben működik a magyar nagykövetség
Mostantól újra Kijevben működik a magyar nagykövetség – jelentette be Szijjártó Péter hétfőn a hivatalos közösségi oldalán.

Szijjártó Péter: Magyar győzelem is született a szlovéniai parlamenti választáson
Ismételten Horváth Ferenc, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség elnöke nyerte a magyarok számára fenntartott mandátumot a szlovéniai parlamenti választáson – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közösségi odalán.

Szijjártó: újabb fűtőelem-szállítmány érkezett, továbbra is garantált a paksi atomerőmű működése
Újabb, nukleáris fűtőelemeket szállító repülőgép érkezett Oroszországból, így a következő időszakban is garantált a paksi atomerőmű működése – közölte a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a szerdai kormányülés előtt.

Szijjártó: a magyar-török együttműködés fejlesztése továbbra is a külpolitika fókuszában lesz
Magyarország és Törökország együttműködésének fejlesztése mindig is a külpolitika fókuszában volt, s ez nem változik ezután sem, amire garancia, hogy a magyar kormánypártok a választáson ismét elsöprő győzelmet arattak – közölte a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Ankarában.

Szijjártó: A választás megmutatta, hogy az anyaország és a határon túli magyarság számíthat egymásra
Az áprilisi országgyűlési választás megmutatta, hogy az anyaország számíthat a határon túli magyar nemzeti közösségek tagjaira, és ez fordítva is éppen így igaz – jelentette ki a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Kolozsváron.

Szijjártó: Magyarország a továbbiakban sem fog fegyvereket szállítani Ukrajnának
A kormány hozzájárult, hogy az Európai Unió újabb 500 millió euróval támogassa az ukrán hadsereg megerősítését, azonban Magyarország továbbra sem fog fegyvereket szállítani Ukrajnának – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Csehországban.

Szijjártó Péter: Magyarország az energiaellátását a jövőben is biztosítani fogja
Magyarország az energiaellátását a jövőben is biztosítani fogja, így nem szavaz meg olyan javaslatot, amely akár a kőolaj, akár a földgázszállításokra vonatkozó szankciókat tartalmazna – mondta Szijjártó Péter Luxemburgban, ahol az uniós tagországok külügyminiszterei üléseztek. A magyar külügyminiszter hangsúlyozta: Magyarország kitart amellett, hogy nem szállít fegyvereket, és nem is engedi át területén más országok fegyverszállítmányait közvetlenül Ukrajnába – közölte az M1 Híradója.

Szijjártó: Magyarország energiaellátása biztonságban van
A külgazdasági- és külügyminiszter szombaton Facebook-üzenetében igekezett mindenkit megnyugtatni, hogy Magyarország energiaellátása biztonságban van, és ez így lesz a jövőben is.

Szijjártó: történelmi győzelmet aratott a Fidesz-KDNP
Történelmi győzelmet aratott a Fidesz–KDNP a vasárnapi országgyűlési választáson – mondta a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a karmelita kolostorban tartott kormányülés után a Facebook-oldalán megosztott videóban.

Szijjártó: Magyarország nem szállít fegyvert Ukrajnába és ellenzi a szénhidrogének szállítására vonatkozó szankciót
Magyarország ragaszkodik ahhoz a döntéshez, hogy nem szállít fegyvereket Ukrajnába, területén nem enged át fegyvereket, illetve ellenzi az orosz kőolaj és földgáz importjára vonatkozó szankciók bevezetését – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter, miután a NATO keleti szárnyához tartozó országok külügyminisztereivel tárgyalt csütörtökön Pozsonyban.

Szijjártó: a baloldal azonnal megkezdené a fegyverszállításokat
A magyar baloldal a világ több pontján is megígérte azt, hogy ha kormányra kerül, akkor azonnal átengedi a fegyverszállítmányokat Magyarország területén, elkezdi a fegyverszállítást Ukrajnába és bevezeti a szankciókat az Oroszországból érkező energiára – közölte a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a közösségi oldalán, hangsúlyozva, hogy ezt meg kell akadályozni.

Szijjártó: ha kormányra kerülne a baloldal, azonnal elkezdené a fegyverszállítást Ukrajnába
A magyar baloldal a világ több pontján is megígérte azt, hogy ha kormányra kerül, akkor azonnal átengedi a fegyverszállítmányokat Magyarország területén, elkezdi a fegyverszállítást Ukrajnába és bevezeti a szankciókat az Oroszországból érkező energiára – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a közösségi oldalán, hangsúlyozva, hogy ezt meg kell akadályozni.

Szijjártó: öt ország jelezte eddig a magyar zászlóalj-harccsoporthoz való csatlakozási szándékát
Öt ország jelezte eddig a magyar zászlóalj-harccsoporthoz való csatlakozási szándékát – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter a csütörtöki brüsszeli rendkívüli NATO-csúcs után a közösségi oldalán.

Szijjártó Péter: Mindent megteszünk Magyarország védelméért
Mindent megteszünk azért holnap is, hogy megvédjük Magyarországot és garantáljuk, hogy hazánk ne keveredhessen bele ebbe a háborúba – írta hivatalos közösségi oldalán szerda este Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó: mostantól még keményebben kell fellépnünk biztonságunk érdekében
Új dimenzióba léptünk a háborús kockázatok tekintetében, ezért mostantól még keményebben, még egyértelműbben kell fellépnünk nemzeti érdekeink, vagyis a béke és a biztonság magyarországi szavatolása érdekében – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben, az uniós tagországok külügyminiszterei ülésének szünetében hétfőn.

Felavatták a Nemzeti Összetartozás Emlékhelyet Máriapócson, amely testvérvárosi megállapodást kötött Csíkszeredával
Sorsdöntő választás következik áprilisban, amelyen ezúttal nem egyszerűen társadalmi vagy gazdasági jövőképekről, hanem a béke és a biztonság vagy a háborúskodás kérdéséről kell dönteni – jelentette ki Szijjártó Péter pénteken Máriapócson.

Szijjártó: eddig 12 nemzet több mint 8800 polgárának segítettünk
Az elmúlt napokban 300 nigériai, 208 kínai és 190 ecuadori állampolgár térhetett vissza hazájába magyar segítséggel, ami azt jelenti, hogy eddig összesen 12 nemzet 8813 polgárának segítettünk hazatérni, összesen 51 mentesítő járattal – írta hivatalos közösségi oldalán vasárnap Szijjártó Péter.

Szijjártó: Magyarország nem szállít fegyvereket
Orbán Viktor miniszterelnök kedden Londonban világossá tette, hogy Magyarország nem küld katonákat és nem szállít fegyvereket Ukrajnába, sőt azt sem engedi, hogy a területén keresztül vigyenek fegyvereket közvetlenül az Oroszország által megtámadott államba – hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán.

Szijjártó: Kínának fontos szerepe lehet a háború eszkalációjának megakadályozásában
A külgazdasági és külügyminiszter szerint Kínának fontos szerepe lehet a ukrajnai háború eszkalációjának megakadályozásában.

Szijjártó: az Ukrajnából menekülők és az illegális migránsok között nem lehet párhuzamot vonni
Mielőbb véget kell érnie az ukrajnai háborúnak, „békét akarunk a régiónkban, és azt akarjuk, hogy véget érjen az emberek szenvedése Ukrajnában” – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Genfben és visszautasította, hogy az Ukrajnából érkező menekültek és az illegális migránsok között bárki párhuzamot vonjon.

Szijjártó: Magyarország támogatja Ukrajna EU-csatlakozását
Magyarország támogatja azt a kezdeményezést, amelyet nyolc európai uniós tagállam indított Ukrajna európai integrációjának elősegítéséért – közölte a külgazdasági és külügyminiszter kedden Facebook-oldalán.

Szijjártó Péter: Támogatjuk Ukrajna EU-tagságát
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán posztolt videójában jelentette be, hogy Magyarország támogatja Ukrajna Európai Unió-tagságát.

Szijjártó Péter: Nem engedélyezzük a halált okozó fegyverek átszállítását hazánk területén
Magyarország hozzájárult, hogy az Európai Unió fegyvereket szállíthasson Ukrajnába, de a kormány ebben kétoldalú alapon nem vesz részt, és nem engedélyezi halált okozó fegyverek átszállítását hazánk területén – jelentette be a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Pristinában.

Ukrán válság – Szijjártó: a diplomáciai megoldásba vetett utolsó utáni reményünket sem szabad feladnunk
A diplomáciai megoldásba vetett utolsó utáni reményünket sem szabad feladnunk – közölte az ukrán válság kapcsán a külgazdasági és külügyminiszter kedden a Facebookon.

Szijjártó: Londoni Magyar Ház létesül az Egyesült Királyságban
A magyar kormány megvásárolta a Trafalgar tér szomszédságában levő hétemeletes épületet, amely a Londoni Magyar Ház lesz – közölte a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap, a Facebookon közzétett videóbejegyzésében.

Szijjártó: a választáson eldől, hogy folytatódhat-e a nemzeti érdek érvényesítésére fókuszáló politika
Az áprilisi országgyűlési választáson eldől, hogy folytatódhat-e a nemzeti érdek érvényesítésére fókuszáló politika, vagy visszatér a birodalmi akaratnak való kiszolgáltatás időszaka – mondta a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a madéfalvi Siculicidium-emlékműnél.

Szijjártó: biztosított a lehetősége annak, hogy egyetlen határon túli szavazat se vesszen el a választáson
Továbbra is folytatódni fog a határon túli magyar közösségek támogatása Erdélyben és Székelyföldön, amennyiben az emberek újra bizalmat szavaznak a kormánynak az április 3-i választáson – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Sepsiszentgyörgyön.

Szijjártó a Szubjektívnek: Javulhatnak a határátkelés feltételei
A feltételek javítása érdekében a tompai és röszkei átkelőn tesztelték a különböző lehetséges módosítások hatásait – jelentette ki Szijjártó Péter a Pannon RTV-nek adott exkluzív interjújában. A Szubjektívet este fél 8-tól láthatják.

Szijjártó Péter: Négy vívmánya van a virágzó magyar-szerb kapcsolatoknak
A történelmi csúcson levő magyar-szerb kapcsolatok a gazdaság, az energiabiztonság, az illegális migráció és a nemzeti kisebbségek terén is kiváló együttműködést tesznek lehetővé Magyarország és Szerbia között – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Belgrádban.

„A külpolitikát ma már nem szimbólumok alapján kell folytatni”
Ha az ukránok nem lépnek vissza kisebbségellenes politikájuktól, az nagyon erőteljesen korlátozni fogja a magyar kormány lehetőségét arra nézve, hogy Ukrajnának bármiféle támogatást biztosítsunk, akár ebben a konfliktusban is – mondta a Magyar Nemzetnek adott exkluzív interjúban Szijjártó Péter az orosz–ukrán válsággal kapcsolatban. A külgazdasági és külügyminiszter szerint miközben a nyilvánosság előtt háborús retorika zajlik, a színfalak mögött korrekt, olykor szívélyes hangvételű tárgyalások folynak az amerikaiak és az oroszok között. Szijjártó Péterrel többek között Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin közelgő tárgyalásairól, a visegrádi négyek kohéziójáról és a magyar választásokba történő beavatkozási kísérletekről beszélgettünk.

Szijjártó: Elfogadhatatlan a magyar közösség jogainak folyamatos csorbítása Ukrajnában
Elfogadhatatlan, hogy a kijevi kormány a kelet-ukrajnai kihívásokat mintegy okként használja fel a nemzeti közösségek, így a kárpátaljai magyarság jogainak folyamatos csorbítására – szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a NATO külügyminiszterek rendkívüli értekezletén pénteken.

A román kormány határozatban erősítette meg a két határátkelőhely megnyitásáról szóló tavalyi román-magyar megállapodást
A román kormány határozatban erősítette meg a két közúti határátkelőhely megnyitásáról szóló, tavaly áprilisban Gyulán aláírt román-magyar megállapodást.

Szijjártó: a kormány továbbra is támogatni fogja az erdélyi és székelyföldi sportfejlesztéseket
A kormány a magyarországi beruházások mellett továbbra is támogatni fogja a sportinfrastruktúra fejlesztését Erdélyben és Székelyföldön is – jelentette ki csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután Novák Károly Eduárdot, Románia sportminiszterét fogadta Budapesten.

Szijjártó Péter: a magyaroknak mindig jobb, ha az amerikaiak és az oroszok közvetlenül beszélnek egymással
A magyaroknak mindig jobb, ha az amerikaiak és az oroszok közvetlenül beszélnek egymással – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán hétfő este azzal kapcsolatban, hogy amerikai kollégája, Antony Blinken tájékoztatta az amerikai-orosz elnöki tárgyalásról.

Szijjártó Pétert is Madéfalvára várják
A madéfalvi veszedelem 258. évfordulója alkalmából tartanak megemlékezést pénteken a Siculicidium-emlékműnél. A beharangozó sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a tervek szerint jelen lesz Magyarország külgazdasági és külügyminisztere is.

Szijjártó: bízunk abban, 2022 jobb év lesz a magyar-ukrán kapcsolatok szempontjából!
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter megerősítette kölcsönös szándékát a kétoldalú kapcsolatok javítására hétfői tárgyalásán. Szijjártó Péter közösségi oldalán azt írta: a feladat nem lesz könnyű, de bíznak abban, hogy 2022 jobb év lesz a magyar-ukrán kapcsolatok szempontjából mint az idei volt.

Szijjártó: Ukrajnában folyamatosak a magyar nemzeti közösséget sújtó döntések
Nagyon sok gesztust tettünk az ukránoknak, amelyek a mi nemzeti érdekeinket nem minden esetben szolgálták, ugyanakkor csalódáskeltő, hogy dacára ezeknek és a folyamatos segítségnyújtásunknak, az ukránok szinte havi rendszerességgel hoznak a magyar nemzeti közösség jogait súlyosan sértő döntéseket, illetve helyeznek kilátásba újabb korlátozásokat – közölte sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben.

Szijjártó: a nemzetpolitika a külpolitika lelke
A nemzetpolitika a külpolitika lelke, ezért a szomszédos országokkal fenntartott kapcsolat alakításakor a kormány arra törekszik, hogy olyan együttműködés jöjjön létre, amely a magyar nemzeti közösségek élethelyzetét javítja – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.

Szijjártó és Kuleba Rigában találkozott
Dmitro Kuleba külügyminiszter magyar kollégájával, Szijjártó Péterrel találkozott és folytatott megbeszélést szerdán Rigában, a NATO-tagországok külügyminiszterei találkozójának margóján – adta hírül az unn.com.ua hírportál Kuleba Twitter-közlésére hivatkozva.

Szijjártó: újabb szállítmány küld Magyarország Romániának
Románia 20 kórházába, alapvetően Erdélybe 40 lélegeztetőgépet, 1650 úgynevezett non-invazív lélegeztetéshez szükséges maszkot, valamint 3000 doboz favipiravir gyógyszert szállít Magyarország annak érdekében, hogy hozzá tudjon járulni a romániai járványkezelés sikerességéhez – mondta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön.

Szijjártó: Magyarország 50 beteget vesz át Romániától intenzív ellátásra
Magyarország segít Romániának és 50 koronavírusos beteget vesz át intenzív ellátásra – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.

Romániai fertőzöttek kezelése: folyik a kétoldalú egyeztetés a magyar segítségnyújtásról
Zajlik az egyeztetés a román és a magyar fél között a segítségnyújtás konkrét formájáról a koronavírusos betegek ellátása terén – tájékoztatta a Krónikát csütörtökön a budapesti Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtófőosztálya.

Szijjártó: közös érdekünk a magyar-szlovák együttműködés erősítése
Közös érdek az együttműködés erősítése Magyarország és Szlovákia között, és a kormány ebben a konkrét, kézzelfogható eredményekre helyezi a hangsúlyt – jelentette ki a tárca szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Pozsonyban.

Az ukrán külügy is bekérette a magyar nagykövetet
Azok után, hogy a magyar külügyminisztérium bekérette a budapesti ukrán nagykövetet, válaszlépésként a kijevi külügyminisztérium is berendelte a magyar nagykövetet, hogy tudomására hozza az ukrán fél álláspontját Magyarország és a Gazprom orosz gázipari vállalat hétfői gázmegállapodásáról – közölte kedden az RBK-Ukrajina ukrán televízióval Oleh Nikolenko ukrán külügyi szóvivő.

Szijjártó: A magyar külügyminisztérium bekérette az ukrán nagykövetet
Szuverenitásunk megsértésének tartjuk, hogy Ukrajna meg akarja akadályozni Magyarország biztonságos gázellátását, ezt kikérjük magunknak, és az ukrán nagykövetet keddre bekérettük a Külgazdasági és Külügyminisztériumba – közölte Szijjártó Péter, a tárca vezetője közösségi oldalán.

Szijjártó: Magyarország és Szerbia is jelentősen profitál a kiváló együttműködésből
Történelmi léptékben mérve is kiváló a politikai együttműködés Magyarország és Szerbia között, ebből pedig mindkét ország jelentősen profitál gazdasági szempontból is – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az általa vezetett tárca közleménye szerint szerdán.

Szijjártó: a külpolitika mindenkori fókuszában kell lennie a határon túli magyarok támogatásának
A magyar külpolitika egyik mindenkori fókuszában kell lennie a határon túl élő magyar nemzeti közösségek támogatásának – szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön.

Szijjártó Péter: el sem tudok képzelni őshonosabb népet Ukrajnában, mint a magyar
Interjút adott az Izvesztyija orosz lapnak Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter a magyar-ukrán viszonyról, azon belül is a nem rég életbe lépett, az ukrajnai őshonos népekről szóló törvényről, amely a magyarokra nem vonatkozik – írja az Index.

Szijjártó–Kuleba találkozó: A kijevi vezetés haladó szellemű “kisebbségi” törvényt szeretne
Szijjártó Péter magyar és Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter találkozóján több témát is érintettek a diplomaták.

Szijjártó: Magyarország érdekelt a kelet-ukrajnai béke megteremtésében
Magyarország a jószomszédságban, a korrekt együttműködésben, valamint Ukrajna békéjében és stabilitásában érdekelt, hiszen ez jó mindkét országnak és a kárpátaljai magyarok közösségének is – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Kijevben, az ukrán hivatali partnerével, Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszterrel folytatott tárgyalásukat követően tartott sajtótájékoztatón.

Szijjártó: a visegrádi országok felgyorsítanák fejlesztési terveiket
A visegrádi országoknak az a tervük, hogy fejlesztési projektjeiket továbbvigyék, illetve felgyorsítsák – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Ljubljanában, a visegrádi csoport és Szlovénia kormányfői csúcstalálkozóját követően.

Szijjártó Péter az egyik legmagasabb rangú szerb állami kitüntetést vehette át
A Magyarország és Szerbia közötti kiváló kapcsolatok kiépítésében végzett kiemelkedő szerepéért a Szerb Zászló Rendjének Első Fokozatával tüntette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert Aleksandar Vučić szerb elnök csütörtökön Belgrádban.

Szijjártó: Budapest segíti Ukrajnát, de Kijevnek tiszteletben kell tartania a magyar kisebbség jogait
Magyarország a jövőben is segíteni fogja Ukrajnát, ám Budapest kiemelten fontosnak tartja azt is, hogy Kijev tartsa tiszteletben a magyar kisebbség jogait – jelentette ki szerdán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Vilniusban.

Szijjártó Péter megnyitotta Magyarország innsbrucki főkonzulátusát
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken megnyitotta Magyarország innsbrucki főkonzulátusát.

Szijjártó: péntektől szabadon utazhatnak a már beoltott ukrán és magyar állampolgárok a két ország között
Péntektől szabadon, teszt- és karanténkötelezettség nélkül utazhatnak a koronavírus ellen már beoltott ukrán és magyar állampolgárok a két ország között, függetlenül attól, hogy milyen oltóanyagot kaptak – nyilatkozta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a közmédiának.

Szijjártó: Magyarországnak is fontosak Románia környezetvédelmi sikerei
Magyarország számára is jó hír, hogy Tánczos Barna, Románia környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti minisztere komoly eredményeket ért el, amióta átvette a tárca vezetését – közölte a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Facebook-oldalán, miután hivatalában fogadta Tánczos Barnát.

Hivatalos: Holnaptól a beoltottak számára szabadon átjárható lesz a szlovák-magyar határ
A kétoldalú tárgyalások eredményeiről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tájékoztatott kedden.

Oda-vissza: immár a beoltott román állampolgárok is korlátozások nélkül beutazhatnak Magyarországra
Szombat estétől mindenfajta karantén- és tesztkötelezettség nélkül jöhetnek Magyarországra azok a román állampolgárok, akik már rendelkeznek védettségi igazolással – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Kiderült, a rendelkezés már a vakcina első adagjával beoltottak esetében is érvényes.

Szijjártó: az egységes felvidéki magyar képviselet megteremtése után erős képviselet a cél
A magyarság egységes képviseletének a megteremtése után remélhetőleg az erős parlamenti képviselet is meg fog jelenni a Felvidéken – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Pozsonyban, miután megbeszélést folytatott a Magyar Közösség Pártjának (MKP) vezetésével csütörtökön.

Szijjártó: óvatos optimizmusra okot adó előrelépések történtek a magyar-ukrán viszonyban
Óvatos optimizmusra okot adó előrelépések történtek a magyar-ukrán viszonyban az elmúlt napokban – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, miután megbeszélést folytatott ukrán hivatali partnerével, Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszterrel Magyarország pozsonyi nagykövetségén.

Kalmár Ferenc: évtizedes patthelyzetet oldott fel a gyulai magyar-román külügyminiszteri találkozó
Évtizedes patthelyzetet sikerült feloldani Szijjártó Péter magyar és Bogdan Aurescu román külügyminiszter múlt heti gyulai találkozóján – derült ki abból az interjúból, amelyet Kalmár Ferenc rendkívüli és meghatalmazott nagykövet, Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri biztos, a magyar-román kisebbségi vegyes bizottság magyar társelnöke adott a Krónika erdélyi magyar napilapnak.

Szijjártó: Horvátországba is lehet utazni bármilyen oltással
Magyarország és Horvátország megállapodott arról, hogy kölcsönösen elfogadja az egymás által kiállított oltási igazolványokat, és mindazok, akik oltási igazolvánnyal rendelkeznek, szabadon közlekedhetnek a két ország között – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán.

Szerbia, Montenegró és Magyarország között már holnaptól utazhatnak a védettek
Szerbiával és Montenegróval már megvan a megállapodás a védettségi igazolványok kölcsönös elismeréséről – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Facebook-oldalán.

Szijjártó: soha nem volt ilyen jó a Magyarország és Szlovákia közötti kapcsolat
Magyarország és Szlovákia között soha nem volt ilyen jó a kapcsolat, mint most – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Győr-Moson-Sopron megyei Gönyűn, ahol Igor Matović szlovák miniszterelnök-helyettessel és pénzügyminiszterrel átadták a Duna felett átívelő, két országot összekötő távvezetéket.

Szijjártó: új fejezet nyílik a magyar-román kapcsolatokban
A kisebbségi ügyekkel foglalkozó vegyes bizottság újraindításával új fejezet nyílik a magyar-román kapcsolatokban – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter, miután román kollégájával aláírt több kétoldalú megállapodást a gyulai Almásy-kastélyban szerdán.

A bukaresti kormány jóváhagyta két új román-magyar közúti határátkelő megnyitását
A román kormány szerdai ülésén memorandumban hagyta jóvá kétoldalú megállapodás megkötését a magyar kormánnyal két új közúti határátkelőhely megnyitásáról, Kisvarjaspuszta (Variasu) és Dombegyház, illetve Ottlaka (Graniceri) és Elek között.

Szijjártó: Magyarország elvárja, hogy Ukrajna tiszteletben tartsa a magyar közösség jogait
Magyarország abban érdekelt, hogy Ukrajna erős, stabil és demokratikus ország legyen, kiáll területi egysége és önállósága mellett, ugyanakkor elvárja, hogy tartsa tiszteletben a nemzeti közösségek, köztük a magyar közösség jogait – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, az uniós tagországok külügyminisztereinek egynapos, informális, videókapcsolaton keresztül tartott ülését követően.

Szijjártó: Magyarország az egyik legfontosabb gazdasági partnerének tekinti Romániát
Magyarország az egyik legfontosabb gazdasági partnerének tekinti Romániát, és abban érdekelt, hogy a két ország együttműködése erősödjön – mondta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken, a budapesti magyar-román üzleti fórum megnyitóján.

Szijjártó: Az EBESZ kisebbségi főbiztosa látja a magyar nemzeti kisebbséget érintő jogsértéseket
A kazah-magyar együttműködés jól érzékelteti, hogy miért és hogyan lett sikertörténet Magyarország 11 évvel ezelőtt elkezdett, keleti irányú nyitása – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a kazah fővárosban kazah hivatali partnerével közös sajtóértekezletén.

Szijjártó: Magyarország nem tekinti Oroszországot biztonsági fenyegetésnek
Magyarország nem tekinti Oroszországot az ország területét érintő közvetlen biztonsági fenyegetésnek, ugyanakkor érti és tiszteletben tartja azt, hogy a NATO más tagországai e tekintetben másként gondolkodnak – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter szerdán Brüsszelben, a NATO-tagországok kétnapos külügyminiszteri ülését követően.

Szijjártó: Az EU tovább akarja növelni a migrációs nyomást a tagországokra
Az Európai Unió 79 afrikai, karibi és csendes-óceáni állammal kötött Cotonoui partnerségi megállapodása migrációs megállapodássá vált, amivel az EU tovább akarja növelni a migrációs nyomást az EU tagországokra – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben, az uniós tagországok külügyminisztereinek egynapos ülésének szünetében.

Szijjártó: Új üzemet épít a Metal Shredder Hungary a Vajdaságban
Új üzemet épít a Metal Shredder Hungary Kft. a Vajdaságban, a nemesfémtartalmú elektronikai hulladékok újrahasznosításával foglalkozó magyar cég az 546 millió forintos beruházáshoz 325 millió forint kormányzati támogatásban részesül – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter a támogatási oklevelet átadó ünnepségen csütörtökön, Budapesten. Szijjártó Péter hozzátette: a cég a különböző iparágakban felhasznált termékeket teszi újra alkalmassá az ipari felhasználásra. A beruházás új hidat épít Szerbia és Magyarország között – mondta.

„Szijjártó Péter Szlovákia barátja” – Igor Matovič kiállt a magyar külügyminiszter mellett
Igor Matovič szlovák miniszterelnök közösségi oldalán közzétett bejegyzésében állt ki Szijjártó Péter magyar külügyminiszter mellett.

Bekérették a szlovák külügybe a pozsonyi magyar nagykövetet
Bekérették a szlovák külügyminisztériumba Magyarország pozsonyi nagykövetét csütörtökön, hogy adjon magyarázatot Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdai révkomáromi látogatására – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.

Szlovákia újabb lélegeztetőgépeket kap Magyarországtól – Az MKP elnökségével tárgyalt Szijjártó Péter Révkomáromban
Révkomáromba látogatott Szijjártó Péter, Magyarország külügyminisztere, ahol a Magyar Közösség Pártjának elnökségével is találkozott. A tárcavezetőt és az MKP elnökségének tagjait Keszegh Béla polgármester fogadta a komáromi városházán.

Szijjártó: Remélhetőleg egyszer megoldódik a kettős állampolgárság kérdése Szlovákiában
Egyelőre sajnos úgy tűnik, hogy nem sikerül biztosítani a kettős állampolgárság lehetőségét Szlovákiában, de remélhetőleg egyszer erre a kérdésre is megszületik a megoldás – jelentette ki szerdai révkomáromi látogatását követően a külgazdasági és külügyminiszter.

KKM: megtartotta első ülését a magyar-ukrán oktatási munkacsoport Kijevben
Megtartotta első ülését a bővített hatáskörű magyar-ukrán oktatási munkacsoport szerdán Kijevben Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter korábbi tárgyalásainak eredményeképpen – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Kelemen Hunor: hosszú évek után először javulhatnak a román-magyar kormányközi kapcsolatok
Az új román kormány beiktatása után csütörtökön először járt Bukarestben Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere, akit Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes is fogadott a Victoria-palotában. A találkozón a miniszterelnök-helyettes mellett részt vett Tánczos Barna környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszter is.

Szijjártó: a gyakorlati sikerek a bizalomépítést szolgálják a magyar-román kapcsolatokban
A közös érdekek felismerésén alapuló gyakorlati sikerek a bizalomépítést szolgálják a magyar-román kapcsolatokban, ami a nemzeti közösségek jogaihoz kapcsolódó kényes témák esetében is megnöveli a siker reményét – hangsúlyozta Szijjártó Péter csütörtökön Bukarestben, ahol az új román kormány több tagjával találkozott.

Szijjártó: nyolc vállalat 13 milliárd forint támogatással beruház külföldön
Nyolc vállalat 25 milliárd forint értékben hajt végre beruházást külföldön, ehhez pedig 13 milliárd forintnyi állami támogatást kapnak – mondta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán az oklevélátadási ünnepségen, Budapesten.

A Fidesz EP-delegációja az uniós parlament elnökéhez fordult az ukrajnai magyarokat ért folyamatos megfélemlítések miatt
Gál Kinga, az Európai Parlamentben tevékenykedő magyar néppárti (Fidesz-KDNP) képviselőcsoport elnöke és Deutsch Tamás, a képviselőcsoport vezetője levélben fordult David Sassolihoz, az Európai Parlament elnökéhez az ukrajnai magyarokat érő folyamatos megfélemlítésekkel kapcsolatban.

Brenzovics László: Megpróbálunk túlélni
„Megpróbálunk túlélni és a nehéz körülmények között folytatni munkánkat” – mondta a Magyar nemzetnek Brenzovics László a kárpátaljai magyarságot ért inzultusokról. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnökét Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdai kijevi látogatása kapcsán kérdezte a napilap. Brenzovics László borúsnak látja a kétoldalú kapcsolatok alakulását és a kárpátaljai magyarság helyzetét, de úgy véli, a nehézségek ellenére is jobb tárgyalni, mint nem tárgyalni.

Schanda: az anyanyelvi képzéssel tovább erősödhet a kárpátaljai magyar közösség
A magas színvonalú, anyanyelvi képzés az egyik legfontosabb eszköz ahhoz, hogy a kárpátaljai fiatalok sikereket érhessenek el a szülőföldjükön, ezáltal tovább erősödjön a helyi magyar közösség – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára hétfőn a Facebook-oldalán.

Úgy nem lehet előrelépésről beszélni, ha mindig csak az egyik fél enged
Bár a külügyminiszteri találkozón elhangzottak bizakodásra adhatnak okot az ukrán–magyar kapcsolatok rendezését illetően, Fedinec Csilla Ukrajna-szakértő a Magyar Nemzet kérdésére kifejtette: érdemi eredményről addig biztosan nem lehet beszélni, ameddig Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij találkozójára nem kerül sor. Az államközi kapcsolatokat illetően Potápi Árpád János is kifejezte reményét, hogy mielőbb visszatérnek a normalitáshoz, azt viszont leszögezte: úgy nem lehet előrelépésről beszélni, ha mindig csak az egyik fél enged.

“A magyarok a saját vérükben fognak megfulladni” – újabb fenyegető levelet kapott a kárpátaljai magyarság
Újabb fenyegetést kapott a kárpátaljai magyarság. Az e-mail ezúttal is – a tegnapihoz hasonlóan – a magyar külképviseletekhez és az „Egán Ede” Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központhoz érkezett.

Szijjártó: a szélsőséges elemeket ki kell iktatni a magyar-ukrán kapcsolatokból
A szélsőséges elemeket, megnyilvánulásokat ki kell iktatni a magyar-ukrán kétoldalú kapcsolatokból – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Kijevben, azon az online sajtótájékoztatón, amelyet Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszterrel folytatott tárgyalása után tartott vendéglátójával.

Újabb békülési kísérlet – Szijjártó Péter Kijevbe utazik
Jó jel az ukrán–magyar kapcsolatokban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdai kijevi látogatása, ami azt jelzi, nem jutott végleg zsákutcába a felek közötti párbeszéd – mondta el a Magyar Nemzet megkeresésére Ruszlan Bortnik kijevi politikai elemző.

Szerdán Kijevben újra nekifutnak a magyar-ukrán kapcsolatok rendezésének
Szerdán Kijevbe érkezik Szijjártó Péter, magyar külgazdasági és külügyminiszter, aki ukrán kollégájával, Dmitro Kuleba külügyminiszterrel folytat megbeszélést. Tervezett ukrajnai vizit részleteiről a magyar diplomácia vezetője, Brüsszelben, a Külügyek Tanácsának ülése után tartott sajtótájékoztatóján beszélt.

Kijevbe várják a magyar külügyminisztert
Dmitro Kuleba ukrán és Szijjártó Péter magyar külügyminiszter megállapodtak abban, hogy Kijevben tárgyalásokat folytatnak, miközben a két ország kapcsolata súlyos válságban van – jelentette a Jevropejszka Pravda.

Szijjártó: Kárpátalján is legyen állandó EBESZ-misszió
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arra kérte hétfői hágai tárgyalásain Kajrat Abdrahmanovot, az EBESZ új kisebbségügyi főbiztosát, hogy Kárpátalján is állandó jelleggel legyen jelen a szervezet speciális ukrajnai megfigyelő missziója, mert sok esetben a magyarokat fizikailag fenyegető atrocitások történnek ott, az Európai Bizottságnak pedig nem fontos az őshonos kisebbségek felkarolása.

Szijjártó: a magyar-szerb kapcsolatok soha nem voltak olyan jók, mint most
Magyarország és Szerbia kapcsolatai soha nem voltak olyan jók, mint jelenleg, és az elmúlt időben sokat dolgoztak azért, hogy ezt el lehessen mondani – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.

Szijjártó: Az ukrán állam zaklatja, megfélemlíti a magyarokat
Magyarország a szomszédos, egykor vele ellenséges államok legtöbbjével immár a szövetségesi viszony elmélyítésén dolgozik. Ukrajnában azonban központi, kormányzati szintre emelkedett a magyar közösségekkel szembeni fellépés – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának csütörtöki ülésén.

Szijjártó: Magyarország a szövetségi viszony elmélyítésén dolgozik a környező országokkal
Magyarország a szomszédos, egykor vele ellenséges államok legtöbbjével immár a szövetségesi viszony elmélyítésén dolgozik. Ukrajnában azonban központi, kormányzati szintre emelkedett a magyar közösségekkel szembeni fellépés – mondta a külgazdasági és külügyminiszter az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának csütörtöki ülésén.

Szijjártó: Ukrajna a legsötétebb eszközöket veti be a polgárai ellen
Ukrajna a legsötétebb, szovjet időkre emlékeztető eszközöket használja polgárai megfélemlítésére – írta a kárpátaljai önkormányzati képviselők elleni eljárásról a közösségi oldalán vasárnap a külgazdasági és külügyminiszter.

Bocskor Andrea fideszes EU-képviselő felkerült az ukrán Mirotvorec honlapra
Felkerült az „Ukrajna ellenségeit” listázó Mirotvorec (Béketeremtő) ukrán nacionalista szervezet honlapjára Bocskor Andrea fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő.

Az Európa Tanács főtitkárával egyeztetett Szijjártó Péter az ukrajnai magyarok ügyében
Az Európa Tanács főtitkárával egyeztetett csütörtökön a külgazdasági és külügyminiszter az ukrajnai magyarok ügyében. Szijjártó Péter azt írta a Facebookon, hogy a „hágai landolást követően” – úton a nagykövetségi találkozóra Geert Wildersszel, a hollandiai Szabadságpárt vezetőjével – telefonon egyeztetett Marija Pejcinovic Buriccsal.

Szijjártó: felgyorsultak az új világrend kialakulásának irányába mutató változások
A koronavírus-járvány hatására felgyorsultak azok a változások, amelyek új világrend kialakulásának irányába mutatnak – mondta a külgazdasági és külügyminiszter az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szerdai ülésén.

Szijjártó: Magyarország az EU és az Egyesült Államok szoros együttműködésében érdekelt
Magyarország az Európai Unió és az Egyesült Államok szoros együttműködésében érdekelt, és fontosnak tartja, hogy az a kölcsönös tiszteleten alapuljon – jelentette ki Szijjártó Péter az EU-tagországok külügyminisztereinek tanácsülését követően hétfőn Brüsszelben.

Szijjártó: Állandó megfélemlítésben élnek a magyarok Ukrajnában
Minden ígéret dacára állandó megfélemlítésben élnek a kárpátaljai magyarok Ukrajnában – közölte Szijjártó Péter csütörtökön az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) külügyminiszteri tanácsülése után a Facebookon.

Szijjártó: állandó megfélemlítésben élnek a magyarok Ukrajnában
Minden ígéret dacára állandó megfélemlítésben élnek a kárpátaljai magyarok Ukrajnában – közölte Szijjártó Péter csütörtökön az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) külügyminiszteri tanácsülése után a Facebookon.

Szijjártó: jót tenne a magyar-román viszonynak, ha az RMDSZ erősebb lenne a román parlamentben
Szijjártó Péter szerint jót tenne a magyar-román viszonynak, ha az RMDSZ nagyobb erőt képviselne a román parlamentben. Magyarország külgazdasági és külügyminisztere Marosvásárhelyen beszélt erről a Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón.

Szijjártó Péter Marosvásárhelyen: arra kérem az erdélyi magyarokat, vegyenek részt a választásokon
„Arra kérem nagy tisztelettel a romániai magyarokat, hogy vegyenek részt a hétvégi parlamenti választásokon. Vegyenek részt abban a nagy közös döntésben, ami a jövőjükről, a közösségük jövőjéről szól” – jelentette ki szerdán Marosvásárhelyen a magyar külügyminiszter. Maros megyei villámlátogatásának végén Szijjártó Péter Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel tartott sajtótájékoztatót.

Folytatódik az erdélyi mezőgazdasági feldolgozóegységek számára megítélt magyar állami támogatások kifizetése
A magyar kormány folytatja az erdélyi mezőgazdasági feldolgozóegységek számára megítélt támogatások kifizetését – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán a magyarországi közmédiának a Maros megyei Kerelőszentpálon, ahol a magyar állam támogatásával létrejött gabonafeldolgozó üzemet látogatta meg.

Szijjártó: az EBESZ-megfigyelők már a helyszínen tájékozódnak az Ukrajnában történtekről
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelői már a helyszínen tájékozódnak a hétfőn Ukrajnában a magyar közösséggel szemben elkövetett “inzultusok” ügyében – közölte a külgazdasági és külügyminiszter kedd este a Facebook-oldalán.

Bukaresti kekeckedés: negatív tesztet kértek a hatóságok az Erdélybe készülő Szijjártó Pétertől
Negatív koronavírustesztet kértek a román hatóságok az Erdélybe látogató Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminisztertől a Krónika értesülései szerint, holott a diplomáciai testület tagjai mentesülnek a beutazáskor érvényes korlátozásoktól.

Szijjártó: Ukrajna támadást indított egy NATO-tagországhoz tartozó nemzeti kisebbséggel szemben
Ukrajna, egy nem NATO-tagország támadást indított egy NATO-tagországhoz tartozó nemzeti kisebbséggel szemben – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter kedden a közösségi oldalára feltöltött videóban, hozzátéve: arra kérte az atlanti szervezet tagállamait, mutassák ki szolidaritásukat.

Szijjártó: minden nemzetközi fronton kiáll a kormány a kárpátaljai magyarokért
Minden nemzetközi fronton kiáll a kormány a kárpátaljai magyarokért, ezért Szijjártó Péter a NATO külügyminisztereinek keddi ülésén fel fogja vetni a kárpátaljai magyar intézményeknél hétfőn tartott házkutatások ügyét.

Száz lélegeztetőgépet adományozott a Vajdasági Klinikai Központnak a magyar kormány
A kormány száz lélegeztetőgépet és ugyanennyi, a betegek őrzésére szolgáló monitort adományozott a Vajdasági Klinikai Központnak – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter pénteken.

Bekérette Szijjártó Péter Ukrajna budapesti nagykövetét
Bekérették a Külgazdasági és Külügyminisztériumba Ukrajna budapesti nagykövetét, miután Grezsa István miniszteri biztost nem engedték be Ukrajnába – közölte a külgazdasági és külügyminiszter kedden a Facebook-oldalán.

Nem engedték be Ukrajnába Grezsa István miniszteri biztost
Az ukrán határőrök nem engedték be kedden az országba Grezsa István miniszteri biztost, arra hivatkozva, hogy a magyar kormány október végén beleavatkozott az ukrajnai önkormányzati választásokba – jelentette a Jevropejszka Pravda hírportál, és ezt később az ukrán külügyminisztérium is megerősítette.

Szijjártó: Magyarországtól távol, diaszpórában élő magyar fiataloknak indul ösztöndíjprogram
Magyarországtól távol, diaszpórában élő magyar fiataloknak indít a kormány felsőoktatási ösztöndíjprogramot – közölte a külgazdasági és külügyminiszter kedden az MTI-vel.

Dmitro Kuleba: Kijev érdekelt a párbeszéd folytatásában Budapesttel
Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter megerősítette pénteken, megállapodott magyar kollégájával, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel arról, hogy “nyissanak új lapot” a helyhatósági választásokon történtek után és folytassák a két ország közötti párbeszédet.

Szijjártó: Senkinek nem jó az Ukrajnával való elmérgesedett viszony
Az elmúlt időszakban újra elmérgesedtek Magyarország kapcsolatai Ukrajnával, ami azonban nem jó senkinek: sem az ukránoknak, sem a magyaroknak, de legfőképpen a kárpátaljai magyaroknak nem – írta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken a Facebookon.

Magyarország üdvözli a vajdaságiak kormányzati részvételét
Magyarország számár remek hír, hogy az eddigi kormányzó koalíció folytatja a munkáját Szerbiában, és még ennél is jobb hír, hogy számít a vajdasági magyarok részvételére a kormányzatban – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Belgrádban.

Szijjártó: jó hír, hogy az új szerb kormányban is helyet kapott a vajdasági magyarság
Magyarország számár remek hír, hogy az eddigi kormányzó koalíció folytatja a munkáját Szerbiában, és még ennél is jobb hír, hogy számít a vajdasági magyarok részvételére a kormányzatban – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Belgrádban.

Szijjártó: a kisebbségi ügyek nem tekinthetők belügynek
A kisebbségi ügyek nem tekinthetők belügynek egyetlen létező európai és nemzetközi jogszabály szerint sem – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a Facebook-oldalán.

Gratulált a KMKSZ-nek Szijjártó Péter
Facebook-bejegyzésben gratulált Szijjártó Péter a vasárnapi helyhatósági választások kárpátaljai jelöltjeinek sikeréhez.

Szijjártó Péter: Nonszensz a kijevi magyar nagykövet bekéretése
Nonszensznek nevezte a kijevi magyar nagykövetet hétfői bekéretését az ukrán külügyminisztériumba a magyar külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó az ukrán kitiltásokról: messzire kerül Ukrajnától az európai integráció
Magas rangú magyar politikusokat és más magyar állampolgárokat tiltott ki területéről Ukrajna. A magyar külügyet hivatalosan még nem értesítették a barátságtalan lépésről a külügyminiszter szerint, aki súlyos következményekre számít.

Kuleba: Ukrajna megtiltotta a beutazást két magas rangú magyar tisztségviselőnek
Ukrajna megtiltotta két magas rangú magyar tisztségviselő beutazását a helyhatósági választás alatt Kárpátalján folytatott „agitáció” miatt – közölte Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter hétfőn az Interfax-Ukrajina hírügynökséggel.

Fontos választás a határon túli magyarságnak
Kötelező maszkviselés, kézfertőtlenítés, testhőmérséklet-mérés, saját toll használata és egyéb különleges óvintézkedések mellett tartották meg vasárnap Ukrajnában a helyhatósági választást az országban egyre terjedő koronavírus-fertőzés közepette. Összesen 22 megye 119 járásában és 381 városában választottak annak érdekében, hogy megújuljanak a városi, járási, megyei képviselő-testületek. A települések összevonásából létrejött kistérségekben most tartottak először ilyen formában választást.

Kijev a választási folyamatba való közvetlen beavatkozással vádolja Budapestet
A kijevi külügyminisztérium a választási folyamatba való közvetlen beavatkozással vádolta meg Budapestet vasárnap este kiadott nyilatkozatában, „kemény reakciót” helyezve kilátásba.

Szijjártó: ne dönthessenek a kárpátaljai magyarokról a kárpátaljai magyarok nélkül
A határon túli magyaroknak minél többen ott kell lenniük az ukrajnai önkormányzati választáson, hogy ne dönthessenek a kárpátaljai magyarokról a kárpátaljai magyarok nélkül – írta a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap reggel közösségi oldalán.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter megnyitotta kedden Magyarország genfi konzulátusát.
A tárcavezető a képviselet megnyitóján azt mondta: több mint szimbolikus, hogy Magyarország a koronavírus-járvány idején nyit egy újabb konzulátust. Ez világosan mutatja a kormány feladatainak és kötelességeink sokszínűségét is, hiszen egyrészt meg kell védeni az emberek életét és egészségét, ugyanakkor, ahogyan arról a magyar emberek a nemzeti konzultációban világos döntést hoztak, a működőképességet is fenn kell tartani.

Szijjártó Péter külügyminiszter az MKP vezetőivel tárgyalt Pozsonyban
Szijjártó Péter, Magyarország külügyi és külgazdasági minisztere hivatalos pozsonyi látogatása során felkereste az MKP pozsonyi székházát is, ahol Forró Krisztián pártelnökkel és az MKP további vezető tisztségviselőivel tárgyalt.

Szijjártó az ukrajnai önkormányzati választásokon való részvételre kérte a kárpátaljai magyarokat
Az október 25-i ukrajnai önkormányzati választásokon való részvételre kérte a kárpátaljai magyarokat Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Beregszászon, azon a sajtótájékoztatón, amelyet Brenzovics Lászlóval, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökével megbeszélésüket követően közösen tartottak.

Szijjártó: a kárpátaljai magyar közösség továbbra is számíthat a kormány támogatására
A kárpátaljai magyar közösség a jövőben is számíthat a magyar kormány feltétlen támogatására, mert egymás nélkül sem a kisebbség, sem az anyaország nem tud erős, sikeres és teljes lenni – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Beregszászon a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanévnyitóján, amelyen az iskola Rákóczi-díjjal tüntette ki a magyar diplomácia vezetőjét.

Szijjártó: Magyarország az Ukrajnával való jószomszédi kapcsolatok helyreállításában érdekelt
Magyarország az Ukrajnával való jószomszédi kapcsolatok helyreállításában érdekelt, mert a kialakult helyzet nem jó egyik országnak, illetve a kárpátaljai magyar kisebbségnek sem – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Ungváron az ukrán diplomácia vezetőjével, Dmitro Kulebával tartott közös sajtótájékoztatóján.

Szijjártó: Rendezni kell a nyelvhasználat és az anyanyelvi oktatás kérdését Kárpátalján
Egyetértésről számolt be a kárpátaljai nyelvhasználat és az anyanyelvi oktatás kérdésében az Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosával kedden Strasbourgban folytatott megbeszélését követően a külgazdasági és külügyminiszter.

Átadták a Monostori hidat Komáromnál, mely az „EU történetének egyik legjobb befektetése”
Szigorú biztonsági előírások mellett, vezető politikusok jelenlétében adták át ma délelőtt az új Duna-hidat Komáromnál.

Szijjártó Péter jövő szerdán találkozik az ukrán külügyminiszterrel
Jövő szerdán találkozik Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Egyeztettek a külügyminiszterek, továbbra is átutazhatnak Magyarországon a román állampolgárok
Telefonon tárgyalt magyar hivatali kollégájával, Szijjártó Péterrel Bogdan Aurescu román külügyminiszter szombaton. A bukaresti külügyi tárca tájékoztatása szerint Szijjártó arról biztosította Aurescut, hogy román állampolgárok az eddigi feltételek mellett továbbra is átutazhatnak Magyarország területén.

Szijjártó: Pásztor István megérdemli a kinevezést!
Ismét magyar elnököt választott magának a Vajdasági Tartományi Parlament, mégpedig a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) vezetőjét, Pásztor Istvánt, aki megérdemli a kinevezést, mert sokat tett a szerb-magyar barátság megterméséért – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Facebookon.

Levélben fordult a KMKSZ elnöke Szijjártó Péterhez a határátkelés könnyítése ügyében
Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke levélben fordult Szijjártó Péterhez, Magyarország külgazdasági és külügyminiszteréhez a határátkelés megkönnyítésének ügyében. A levelet változatlanul közöljük.

Erdélyi gazdaságfejlesztési program: ragaszkodik az államközi megállapodáshoz a román külügy
Magyarország Romániában végrehajtott gazdasági programjaira vonatkozó megállapodási tervezetet kért a román külügyminiszter magyar hivatali kollégájától. Erről az Agerpres hírügynökségnek adott interjúban beszélt Bogdan Aurescu.

Szijjártó: Magyarország kész segíteni Ukrajnának az árvíz elleni védekezésben
A Tisza Többnemzeti Műszaki Zászlóalj magyar katonái készen állnak, hogy ha az ukrán hatóságok igényt tartanak rájuk, az Ukrajnát sújtó árvíz helyszínére utazzanak – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán péntek délután.

Hétfőn minden közúti átkelő megnyílik az ukrán-magyar határon
Legkésőbb hétfő reggel megnyílik mind az öt közúti átkelőhely a magyar-ukrán határon – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Kijevben az ukrán partnerével, Dmitro Kuleba külügyminiszterrel tartott közös sajtótájékoztatón.

Szijjártó Péter: irány Kijev, sok a megbeszélnivaló
Irány Kijev, sok a megbeszélnivaló – írta közösségi oldalán Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter a Budapesti Liszt Ferenc repülőtéren még a felszállás előtt videóval jelentkezett közösségi oldalán.

A KMKSZ levélben fordult Szijjártó Péterhez a határátkelőkön kialakult helyzet miatt
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) levélben fordult Szijjártó Péterhez Magyarország külgazdasági és külügyminiszteréhez, melyben az ukrán–magyar határátkelés problémáira hívja fel a figyelmet, és kéri a probléma megoldását.

FRISSÍTVE – Szijjártó Péter szerint Iohannis szándékosan árt a magyar-román együttműködésnek
Alkotmányossági óvást emelt Klaus Iohannis államfő a Temes megyei Óbéb és Kübekháza közötti román–magyar nemzetközi közúti határátkelő létesítéséről elfogadott törvény ellen – közölte pénteken az elnöki hivatal. FRISSÍTÉS: Szijjártó Péter magyar külügyminiszter szerint a román államfő szándékosan árt a magyar-román együttműködésnek. A képviselőház által május végén elfogadott jogszabály előírja, hogy a kormány kezdjen diplomáciai tárgyalásokat Magyarországgal a magyar–román–szerb hármas határnál található új nemzetközi határátkelőhely létrehozásáról.
