Magas rangú magyar politikusokat és más magyar állampolgárokat tiltott ki területéről Ukrajna. A magyar külügyet hivatalosan még nem értesítették a barátságtalan lépésről a külügyminiszter szerint, aki súlyos következményekre számít.
Ukrajna megtiltotta két magas rangú magyar tisztségviselő beutazását a helyhatósági választás alatt Kárpátalján folytatott „agitáció” miatt – idézte az MTI Dmitro Kuleba ukrán külügyminisztert. Neveket nem árult el a politikus, de annyit igen, hogy az egyik tisztségviselő a magyar miniszterelnökség államtitkára. A másik kitiltott személyről semmit nem árult el. Azt azonban jelezte, hogy más olyan magyar állampolgárok beutazási tilalmát is kezdeményezték, akik aktívan „beavatkoztak” Ukrajna belügyeibe a választás idején.
„Partnereinket hamarosan részletesen tájékoztatjuk a választásokba való magyar beavatkozás tényéről, erről már tájékoztattuk az EBESZ megfigyelő misszióját” – emelte ki a külügyminiszter, akinek bejelentéséről a hírportálunk is beszámolt. Kuleba a döntés közlésekor azt is kijelentette:
„Az elvem nagyon egyszerű: ha megütnek, akkor vissza kell ütni válaszul.”
A nap folyamán korábban bekérették az ukrán külügyminisztériumba Íjgyártó István kijevi magyar nagykövetet, és tiltakozó jegyzéket adtak át neki.
Az Index megkeresésére Szijjártó Péter a következőket mondta az ukrán fél eljárásáról:
„Semmilyen értesítést nem kaptunk, de ha így van, akkor ez egy rendkívül kulturálatlan lépés, amelynek nyomán elég messzire kerül Ukrajnától az európai integráció útja.”
Index