Erdélyi gazdaságfejlesztési program: ragaszkodik az államközi megállapodáshoz a román külügy - Külhoni Magyarok
Hírek

Erdélyi gazdaságfejlesztési program: ragaszkodik az államközi megállapodáshoz a román külügy

Magyarország Romániában végrehajtott gazdasági programjaira vonatkozó megállapodási tervezetet kért a román külügyminiszter magyar hivatali kollégájától. Erről az Agerpres hírügynökségnek adott interjúban beszélt Bogdan Aurescu.

A román diplomácia vezetője az interjúban említést tett Szijjártó Péter magyar külügyminiszterrel tartott bukaresti találkozójáról, felidézve, hogy a román fél a „Magyarországgal való reális partneri viszonyt” óhajtja megteremteni, ugyanakkor azt szeretné, hogy a magyar fél lépjen ki a „provokáció logikájából” a Romániával való viszonya tekintetében.

Aurescu beszélt a szomszédos ország Románia területén bonyolított gazdasági programjáról is, kijelentve: határozottan kérte, hogy a felek kétoldalú megállapodást írjanak alá ennek megvalósításáról.

„A megállapodás a következő alapelveket kell hogy tartalmazza: a román hatóságok bevonását, az átlátható és hátrányos megkülönböztetést nélkülöző jelleget, valamint azt, hogy a versenyre és állami támogatásokra vonatkozó romániai és uniós jogszabályok figyelembevételével valósuljanak meg”– jelentette ki a román külügyminiszter.

Aurescu beszámolója szerint kérte magyar hivatali kollégáját egy olyan megállapodási tervezet kidolgozására, amely tiszteletben tartja a felsorolt szempontokat, és lehetővé teszi a tárgyalások megkezdését.

MTI

Kapcsolodó cikkek