Magyarország számára több okból is rendkívül fontos, hogy politikai stabilitás legyen Romániában, amiben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nagy hozzáadott értékkel bír – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Bukarestben.
A kétoldalú kapcsolatok konstruktív, pragmatikus és európai szellemiségű konszolidálását szorgalmazta a magyar-román alapszerződés aláírásának 25. évfordulója alkalmából Bogdan Aurescu román külügyminiszter.
Évtizedes patthelyzetet sikerült feloldani Szijjártó Péter magyar és Bogdan Aurescu román külügyminiszter múlt heti gyulai találkozóján – derült ki abból az interjúból, amelyet Kalmár Ferenc rendkívüli és meghatalmazott nagykövet, Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri biztos, a magyar-román kisebbségi vegyes bizottság magyar társelnöke adott a Krónika erdélyi magyar napilapnak.
A kisebbségi ügyekkel foglalkozó vegyes bizottság újraindításával új fejezet nyílik a magyar-román kapcsolatokban – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter, miután román kollégájával aláírt több kétoldalú megállapodást a gyulai Almásy-kastélyban szerdán.
A román kormány szerdai ülésén memorandumban hagyta jóvá kétoldalú megállapodás megkötését a magyar kormánnyal két új közúti határátkelőhely megnyitásáról, Kisvarjaspuszta (Variasu) és Dombegyház, illetve Ottlaka (Graniceri) és Elek között.
Gabriel Șopandă jelenlegi ankarai román nagykövet lesz a budapesti külképviselet új vezetője – értesült a Digi 24 hírtelevízió. A diplomata az európai és a közel-keleti térség szakértőjeként ismert, 2016-tól képviseli nagykövetként Romániát Törökországban. Korábban a brüsszeli, washingtoni és tel-avivi román külképviseleten tevékenykedett. Șopandă 44 éves, angolul, franciául, spanyolul, németül és olaszul is beszél.
Ukrajna kész lehetőségként és nem problémaként tekint a területén élő nemzeti kisebbségekre, és az európai normáknak megfelelően biztosítja jogaikat – hangoztatta Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter kedden Bukarestben, a vendéglátójával, Bogdan Aurescu román külügyminiszterrel közösen tartott sajtóértekezletén.
Bár ezer oka van a kormány megbuktatására, és az országban totális káosz uralkodik, az RMDSZ csak a szavazás napján dönti el, hogy támogatja-e a kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt – közölte Kelemen Hunor.
Magyarország Romániában végrehajtott gazdasági programjaira vonatkozó megállapodási tervezetet kért a román külügyminiszter magyar hivatali kollégájától. Erről az Agerpres hírügynökségnek adott interjúban beszélt Bogdan Aurescu.