Szijjártó Péter: a nemzetközi közösségnek fel kell lépnie a közel-keleti eszkaláció elkerülése érdekében - Külhoni Magyarok
általános Hírek Magyarország

Szijjártó Péter: a nemzetközi közösségnek fel kell lépnie a közel-keleti eszkaláció elkerülése érdekében

A nemzetközi közösségnek együttes erővel kell fellépnie az izraeli-palesztin konfliktus eszkalációjának elkerülése érdekében, felelősségteljes viselkedésre van szükség, ugyanis a helyzet könnyen példátlanul súlyos humanitárius katasztrófához vezethet – emelte ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az ománi Maszkatban.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Európai Unió és az Öböl Menti Együttműködési Tanács (GCC) közös tanácsülésén arról számolt be, hogy Magyarországot rendkívüli aggodalommal töltik el az izraeli terrortámadások és ezek következményei, amelyek könnyedén elvezethetnek akár a történelem egyik legnagyobb humanitárius katasztrófájához is.

Úgy vélekedett, hogy mindez a lehető legrosszabb időben történt, miután épp megkezdődött a helyzet normalizálásának folyamata, a felek jelentős lépéseket tettek a béke irányába, és most az eredmények veszélybe kerülhetnek, semmissé válhatnak.

Fontosnak nevezte a Közel-Kelet hosszú távú, fenntartható békéjét és kijelentette, hogy a nemzetközi közösségnek együttes erővel kellene fellépnie az eszkaláció elkerülése érdekében, a világpolitika összes szereplőjének felelősségteljesen kellene viselkednie.

Szijjártó Péter felszólalásában aláhúzta, hogy a GCC tagállamainak jelentős szerepük lehet az eszkaláció elkerülésében, a hat ország beavatkozása korábban is számos alkalommal pozitív és stabilizáló hatással bírt különböző regionális konfliktusok esetén.

Reményét fejezte ki, hogy ezúttal is számíthat a világ az öböl menti országok „stabilizáló és közvetítői” erőfeszítéseire, ez ugyanis hozzájárulhatna a válság rendezéséhez, ezáltal pedig az európai biztonsági helyzet javításához is.

Közölte, hogy napjainkban minden korábbinál nagyobb szükség van a szövetség megerősítésére, az EU és a GCC közötti együttműködés szorosabbra vonására. Ezért minél előbbi tárgyalásokat sürgetett azon ügyekben, amelyek ezt elősegíthetik, például a vízummentességet és a szabadkereskedelmi egyezséget illetően.

„Az Európai Unió és az Öböl Menti Együttműködési Tanács együttműködés nagyon fontos eszköz lehet a humanitárius válságok megoldásában világszerte” – mondta.

A miniszter arra is kitért, hogy Európa súlyos biztonsági kihívásokkal néz szembe az ukrajnai háború és a fokozódó migrációs nyomás miatt is, Magyarország ráadásul pont a kettő metszéspontjában fekszik.

„Mindannyian jól tudjuk, hogy a migrációs áradatok első számú kiváltó okai a fegyveres konfliktusok, a háborúk, a növekvő terrorfenyegetettség. És a globális biztonsági helyzetnek közvetlen kihatása van az Európai Uniót érő bevándorlási nyomásra” – hangsúlyozta.

Leszögezte, hogy amikor javul a világ biztonsági helyzete, akkor enyhül a migrációs nyomás az EU-ban, amikor romlik, akkor pedig erősödik. „Mind ismerjük a következményeit a jelenségnek, legyen szó a párhuzamos társadalmak létrejöttéről, legyen szó a terrorfenyegetettségről, legyen szó a társadalmi integráció kudarcáról” – sorolta.

„Ez az egyik oka annak, hogy miért is érdekelt abszolút Európa abban, hogy a lehető legtöbb fegyveres konfliktust sikerüljön békés úton rendezni” – összegzett.

MTI

Nyitókép: Szijjártó Péter hivatalos Facebook-oldala

Kapcsolodó cikkek