Magyarország alapvető érdeke az orosz-ukrán háború mielőbbi lezárása, a tűzszünet, a béketárgyalások megkezdése, mert minden egyes nap, amely háborúval telik a közvetlen szomszédságában, egyre közelebb hozza a harmadik világháború rémképét – mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Szijjártó Péter úgy fogalmazott: Európában a politikusok egyre másra kezdik teljesen elveszíteni a józan eszüket, a béke hangja teljes egészében visszaszorul, az európai politikai vezetők jelentős része háborús pszichózisban szenved. Háborús nyelvezetet beszélnek, úgy gondolkodnak, mintha maguk is háborúban állnának, jól láthatóan személyes üggyé kezdik alakítani az Oroszország és Ukrajna közötti háború ügyét, képtelenek a józan ész alapján mérlegelni döntéseiket – mondta. Hozzátette, ennek az eredménye, hogy olyan kijelentések születhetnek, amelyek szárazföldi csapatok küldésére vonatkoznak.
A külgazdasági és külügyminiszter szavai szerint a NATO a világ legerősebb védelmi szövetsége, Oroszország részéről egyetlen NATO-tagot sem lenne logikus megtámadni, hiszen az arra kötelezné a szervezetet, hogy válaszoljon egy ilyen támadásra. Világos, most próbálnak visszaélni ezen alapszerződésben szereplő 5-ös cikkellyel, hiszen szárazföldi csapatok küldése esetén nem lenne elkerülhető egy konfrontáció a csapatokat küldő NATO-tagország és Oroszország között, onnantól a cikkelyre hivatkozás valós világháborús veszélyt rejtene – közölte.
Szijjártó Péter emlékeztetett arra, hogy a NATO védelmi és nem támadó szövetség, jelenleg nem áll támadás alatt, így nem is kell védekeznie, „teljesen elfogadhatatlan volna, ha valaki a józan észt nélkülöző döntése alapján vetné bele magát egy háborús konfliktusba”, majd azt kérné a többiektől, lépjenek be ők is. A miniszter az európai védelmi iparról azt mondta, hogy annak fejlesztését Magyarország helyesnek tartja az európai ipar növekedése érdekében és azért is, hogy Európa meg tudja védeni magát akár az Egyesült Államok bevonása nélkül is Magyarországnak régóta ez az álláspontja, ám az európai védelmi ipar fejlesztésének szükségességét nem az orosz ukrán háborúval összefüggésben fogalmazta meg – hangoztatta.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, kifejezetten veszélyesnek tartja, amikor az Európai Tanács elnöke hadigazdaság alapításáról, a működés háborús alapra helyezéséről beszél, mert ezek olyan szavak, amelyek önmagukban is rendkívüli kockázatot jelentenek. Magyarország továbbra sem hajlandó részt venni olyan politikai, pénzügyi vonatkozású akcióban, amelynek célja, hogy újabb fegyvereket juttassanak el Ukrajnába, mert minél több fegyvert juttatnak el oda, annál tovább húzódik a háború, annál többen halnak meg, annál nagyobb lesz a pusztítás, és a háború továbbterjedésének veszélye – jelentette ki.
Szijjártó Péter hangoztatta: „fegyverszállításokról, abban való részvételről, az ahhoz szükséges döntésekről Magyarország részéről egész egyszerűen szó sem lehet”. „Ha az európai politikusok az elmúlt időszakban fele annyit foglalkoztak volna a béketeremtés szükségességével, mint fegyverszállításokkal, ma már elmondhatnánk, közelebb kerültünk a békéhez, és képesek voltunk megvédeni emberek százezreinek életét” – mondta.
MTI