Indításként adódott a kérdés, ha már elkezdődött az ENSZ közgyűlésének 79. ülésszaka, hogy az utóbbi időben miért értékelődött le a korábban nagy presztízsnek örvendő nemzetközi szervezetek szerepe, mint például az ENSZ-é vagy éppen az EBESZ-é.
Szijjártó Péter szerint átalakuló világban élünk, ahol már nem egységesen lehet és kell kezelni a felmerülő problémákat, konfliktusokat. A külügyminiszter úgy látja, hogy az ENSZ még az egyik olyan nemzetközi szervezet, ahol – ha csak évente is, de – a világ vezető politikusai találkozhatnak és kötetlenebb formában egyeztethetnek egymással.
Ugyan idén Orbán Viktor kormányfő utazott volna New Yorkba, azonban programját felülírta az árvíz. Az őt helyettesítő Szijjártó Péter több témában is felszólal majd, és részt vesz az uniós külügyminiszterek esedékes találkozóján, amelyet most az ENSZ székhelyén tartanak. Ukrán kollégájával ezúttal nem lesz külön találkozó,
HISZEN AZ UKRÁN DIPLOMÁCIA VEZETŐJE A JÖVŐ HÉTEN BUDAPESTRE ÉRKEZIK. A VÁRHATÓ TÉMÁK KÖZÖTT KIEMELT HELYEN SZEREPEL A KISEBBSÉGI TÖRVÉNY IS – erősítette meg a magyar külügyminiszter.
Lesznek kétoldalú találkozók is New Yorkban, ezek közül a miniszter a kínai kollégájával és Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel tervezett megbeszélését emelte ki az Indexnek részletesen.
Szó volt emellett Magyarország energiaellátásáról is, és arról, miért álszent az Európai Unió egy része, amikor azzal bírálják Budapestet, hogy még mindig nem tudott leszakadni az orosz kőolajról, miközben a nyugat-európai kikötőkbe, terminálokba pedig folyamatosan érkezik tengeren átfejtett orosz kőolaj – átcimkézve.
Forrás: Index.hu