Ahogy Magyarország ezeréves történelme során mindig, úgy ma is igaz, hogy a magyarság ereje az összefogásban rejlik – jelentette ki a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára az anyaországi és külhoni fiatalok részvételével rendezett III. Honfoglaló tábor szerdai megnyitóján, a Heves vármegyei Noszvajon.
Szilágyi Péter köszöntőjében kiemelte: a közös múlt megismerése elengedhetetlen ahhoz, hogy megértsük, kik vagyunk. Ám legalább ilyen fontos kíváncsinak lenni egymásra, hiszen a magyarok mindig akkor voltak igazán erősek a történelem során, amikor sikerült összefogniuk.
A nemzetpolitikai államtitkárság szervezésében korábban megtartott Határtalanul vetélkedő és az ott legjobban szereplő csapatok elismeréséül szolgáló Honfoglaló tábor talán legfontosabb célja, hogy a nemzeti összetartozás és az együtt gondolkodás örömét közvetítse a fiataloknak – mondta a helyettes államtitkár. Jelezte: a szombatig tartó tábort megelőző vetélkedőre több mint 160 ezer internetcímről jelentkeztek fiatalok az előző tanévben. Ebből a középdöntőbe 270 osztály jutott, melyek közül 20 osztály részvételével tartották meg a döntőt. A legjobb 10 osztály táborozik most Noszvajon – tette hozzá.
Szavai szerint mára a Határtalanul program és a középiskolai vetélkedő az egyik legfontosabb nemzetpolitikai programmá vált a fiatalok körében, mely nem csupán élményt és megmérettetési lehetőséget nyújt, de a nemzeti összetartozást erősítve közösséget is teremt az anyaországi és a határon túli fiatalok között. Fontosnak nevezte, hogy minden magyar érezze: az egész Kárpát-medence „a mi falunk”, ahová a világon bárhol legyen is, mindig haza érkezik. Ezzel együtt felismerve azt is, hogy a nemzet fogalma nemcsak a földrajzi határokon belül érvényes – hangsúlyozta, rámutatva: közös nyelvünk, múltunk és hagyományaink összekötnek, de igazán közösséggé a barátságok és találkozások tesznek bennünket.
Szabó Péter, a Heves vármegyei község független polgármestere az esemény résztvevőit köszöntve arról beszélt: a következő napokban a tanulás-fejlődés mellett főszerepet kell kapnia a „határtalan” kapcsolat- és közösségépítésnek. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy az idén immár harmadik alkalommal megrendezett Honfoglaló tábor hagyománnyá válik a jövőben.
MTI