A magyar kultúra, a hagyományaink és keresztény értékeink összefognak bennünket – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a felvidéki Révkomáromban, ahol beszédet mondott a Mária Rádió III. Rajzpályázat kiállításának megnyitóján pénteken. A főtanácsadó elmondta: örömmel nyugtázta, hogy a pályázatra az idén is mintegy 350 pályamű érkezett az iskolákból. Rámutatott: a pályázat már hagyománynak tekinthető, s jó lehetőség arra, hogy tudásuk szerint, teljesen szabadon fogalmazzák meg az iskolások a fantáziájukban meglévő értékvilágot.
Szili Katalin rávilágított: az iskolások pályaműveit látva megmutatkozott, hogy azok közül sokban megjelenik a család, a természet, azok a szakrális értékek, amelyek a gyermekekben már megmaradtak. Hozzáfűzte: a pályaművekben megjelennek a magyar kultúra nagyjai is, s így a történelem és a magyar kultúra mellett megmutatják azt az értékvállalást is, amit örömteli, hogy már sikerült beléjük ültetni – fogalmazott a miniszterelnöki főtanácsadó.
„Ezért is tartom nagyon fontosnak, hogy a Mária rádió, mint egy magánintézmény felvállalja azt a küldetést, hogy a következő generációkat már most egyrészt nevelik, másrészt segítik identitásuk megőrzésében” – jelentette ki Szili Katalin, hozzátéve: ily módon a Mária rádió nemcsak a jelen, hanem a jövő rádiója is.
A miniszterelnöki főtanácsadó elmondta: a megnyitó műsorában is megmutatkozott a gyermekek önazonosság érzete, amelynek átadásában fontos szerepet játszik a család. S ezt öröm volt látni, hallani, mert azt mutatja, hogy fontos számukra ezeknek az értékeknek a megőrzése. „A magyar kultúra, a hagyományaink és keresztény értékeink összefognak bennünket” – hangsúlyozta Szili Katalin.
MTI