A nemzeti kisebbségeket érintő jogi aktus kidolgozását szorgalmazta az Európai Bizottságban a maastrichti szerződés 30. évfordulóján Szili Katalin miniszterelnöki megbízott.
Szili Katalin hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében felidézte, hogy a belga-holland-német hármashatárnál fekvő városban 12 ország írta alá 1992. február 7-én az Európai Unió (EU) integrációjának legfontosabb dokumentumát.
Kiemelte, hogy a többi között az EU mai formájának is e szerződés a sarokköve. A dokumentumban fektették le az euróövezet, a közös kül- és biztonságpolitika, a bel- és igazságügy együttműködési területek alapjait, valamint az EU elsődleges pillérét, az Európai Közösséget, és azt, hogy mit jelent európai polgárnak lenni – sorolta.
Rámutatott: a szerződés a hivatkozási alapja az összes polgári kezdeményezésnek, így a Minority SafePacknek és a nemzeti régiók védelmének is. Hozzátette, a maastrichti szerződés ma 27 tagállam 440 millió állampolgárát hozza közösségbe, közülük 50 millióan a nemzeti kisebbségek egyikéhez tartoznak.
„Ezen 30 éves dokumentumnak kell lennie a garanciának a külhoni magyarság identitásának szülőföldön történő megéléséhez és gyarapodásának” – írta a miniszterelnöki megbízott. Úgy fogalmazott: „ügyünk megkívánja a közösségi jogi aktus kidolgozását az Európai Bizottságban. Kár vele késlekedni”.
MTI