A biztonságpolitikával, energiagazdálkodással és nemzetpolitikával kapcsolatos témák kapnak kiemelt hangsúlyt a 32. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) egyébként egyre bővülő programkínálatában – közölték keddi csíkszeredai sajtóértekezletükön a székelyföldi Tusnádfürdőn július 18. és 23. között megrendezendő rendeszvénysorozat erdélyi szervezői.
A 32. Tusványost A béke ideje mottóval rendezi meg az erdélyi Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) és a budapesti székhelyű Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány. A jelmondat a Kárpát-medence közvetlen szomszédságában több mint egy éve zajló háborúra, a társadalom békevágyára utal, ugyanakkor a „tusványosi életérzés” kifejezője is, a vitakultúrájáról híressé vált szabadegyetemen ugyanis mindig képesek voltak egy asztalhoz ülni az időszerű közéleti viták ellentétes álláspontot képviselő szereplői – magyarázta Sándor Krisztina, a rendezvény politikai programfelelőse, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke.
„A békére tárgyalás útján van lehetőség, erre Tusványos jó példa” – szögezte le a programfelelős.
A több mint három évtizedes múltra visszatekintő Tusványos idén is a megszokott „sarokpontok” köré épül. A – koncertprogram jövő keddi indulását követően – szerdán délelőtt tartják meg a közéleti programok hivatalos megnyitóját Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár, valamint az alapítók – Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke és Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) alelnöke és Butyka Zsolt, a házigazda Tusnádfürdő polgármestere – részvételével.
Idén sem marad el a Lőrincz Csaba-sátorban megtartandó pénteki nemzetpolitikai kerekasztal, amelyen a Kárpát-medencében működő magyar érdekvédelmi szervezetek és pártok vezetői vesznek részt.
Szombaton Orbán Viktor miniszterelnök és Tőkés László, az EMNT elnöke tart előadást A béke ideje mottóval, a – sportpályán felállított Petőfi-színpadon megrendezendő – hagyományos közéleti fórumon.
A pódiumbeszélgetéseken, tematikus vitákon a magyar kormányzat számos képviselője – több miniszter, számos államtitkár, miniszteri biztos, intézményvezető – és több volt romániai kormánytisztviselő vesz részt. A Danube Institute, a Waclaw Felczak Alapítvány és a Mathias Corvinus Collegium közreműködésével egyre több külföldi szakértő neve kerül fel az előadók listájára.
A román részvétel a „korábbi évekhez hasonló szintű” lesz: a szervezők megszokták már, hogy választások előtti évben a román politikusok nem szívesen mutatkoznak Tusványoson, de a transzilvanisták, a magyar-román párbeszéd hívei idén sem hiányoznak – jegyezte meg Sándor Krisztina.
Horváth Réka, a Magyar Ifjúsági Tanács elnöke a csíkszeredai sajtótájékoztatón beszámolt arról, hogy a MIT immár másfél évtizede „összeforrt” a Tusványossal, amelynek lebonyolításán a három tagszervezet – a Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet, az Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület és az Udvarhelyi Fiatal Fórum – mintegy 300 önkéntese dolgozik.
Popa Ilona, Tusványos erdélyi főszervezője beszámolt arról, hogy idén már 69 partnerrel közösen szervezték meg a tábor programját, 30 rendezvényhelyszínen több mint ötszáz program közül lehet válogatni, ezeken közel ezer előadó vesz részt. A hagyományos nemzetpolitikai, közéleti sátrak listája – Lőrincz Csaba-sátor, Kós Károly-sátor, Bánffy Miklós-társalgó, Jakabffy Elemér-sátor – idén újabb kettővel – a Pro Minoritate- és a Schöpflin György-sátorral – bővül. Új helyszínen, egy újonnan felépült csűrbe költözik a korábbi Kriza János népzenei sátor. A gazdaság, a színház, a sport, a hitélet, a család, az oktatás és az ifjúság témájával foglalkozó hagyományos programhelyszínek is várják az érdeklődőket.
Idén sem lesz nyomtatott programfüzet, a rendezvényekről Tusványos honlapján és a mobilalkalmazáson lehet – immár román és angol nyelven is – tájékozódni. A Lőrincz Csaba-sátorban zajló rendezvényeket pedig élőben közvetítik a honlapon és a közösségi felületeken.
A Petőfi-színpadon a Maszkura és a tücsökraj és a Magna Cum Laude fellépésével kedd este kezdődik a koncertprogram. A hét folyamán a Pál Utcai Fiúk, a Quimby, az Anima Sound System, a Vad Fruttik, Péterffy Bori és a Love Band, a Republic és az Ismerős Arcok is fellép.
MTI
Fotó: Tusványos/Facebook