A Kárpát-medencei Bölcsőde – és Óvodafejlesztési Programnak köszönhetően 24 református tanintézmény épül, illetve újul meg a Felvidéken. Eddig 9 református magyar bölcsőde, illetve óvoda készült el, amelyeket már átadtak rendeltetésüknek. A koronavírus-járvány ellenére is folyamatban van a beruházások lebonyolítása, az egyházvezetés rendszeresen egyeztet a gyülekezetek vezetőivel a munkálatok menetéről. A Nézőpont vendégei Géresi Róbert a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspökhelyettese és Molnár Sándor zsinati főtanácsos. Nézze velünk!
A 2017-ben indult Kárpát-medencei Bölcsőde –és Óvodafejlesztési Programnak köszönhetően a Felvidéken 135 önkormányzati és 24 egyházi oktatási intézmény felújítását, illetve megépítését támogatja. Ez a rendszerváltás óta a legnagyobb oktatási-fejlesztési beruházás, hiszen néhány év alatt még soha ennyi oktatási intézményt nem modernizáltak.
A beruházások nagyobb része már befejeződött, azonban vannak olyan óvodák és bölcsődék, amelyeket nem felújítanak, hanem megépítenek. Ezek egy része olyan településeken történik, ahol már korábban bezárt a magyar óvoda, így a magyar gyermekek eddig csak szlovák intézményt választhattak.
Ha nemzet megmaradása a cél, akkor ezt az anyanyelvi óvodaválasztással lehet megalapozni. Már ha van magyar gyermek, és ezek az építkezések azt igazolják, van gyermek és van igény a magyar oktatási intézmények újranyitására.
A koronavírus megjelenése a magyar kormányt is gazdasági nehézségek elé állította, ezek a stratégiainak nevezhető beruházások ennek ellenére folytatódnak, hiszen így épül a jövő.
A Nézőpont szepsi stúdiójában arról beszélgettünk, hogy hol tartanak ezek a beruházások és miért van szükség ezekre az új oktatási intézményekre, amelyek fenntartását a református egyház vállalta fel. Nézze velünk!
Ma7