A Csemadok helyi alapszervezete emlékművet avatott fel Tanyon a kitelepített családok tiszteletére.
A magyarországi nemzetpolitikáért felelős államtitkárság Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek, a község lakosainak és a kitelepített családok hozzátartozóinak köszönhetően, sikerült megvalósítaniuk sokuk álmát, hogy a faluból deportált családok tiszteletére emlékművet állítottak .
Tanyról 1946 decemberében 41 család 190 tagját, 1947 januárjában 12 család 47 tagját deportálták Csehországba. Az impala terméskőből készült emlékmű alkotói az őrsújfalusi Havlík Péter és fia. Az emlékmű felállításával az volt a céljuk, hogy ne merüljön feledésbe szüleik, nagyszüleik kálváriája. Bátorságuk, magyarságtudatuk így példaképül szolgálhat a mai fiatal nemzedéknek.
Ambrus atya, katolikus plébános felszentelte és megáldotta a leleplezett emlékművet, a nagytiszteletű Csík György református tiszteletes pedig áldást adott a résztvevőkre. A koszorúzás alatt a Csemadok mellett működő Lila Akác éneklőcsoport énekelt.
Az emlékezés koszorúit elhelyezték:
Czimbalmosné Molnár Éva Asszony, a magyarországi Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságának főosztályvezetője, Bárdos Gyula a Csemadok országos elnöke, Ászár testvérközség küldöttsége, a helyi önkormányzat nevében Bugár Imre polgármester.
A szervezők ezúton köszönik mindenkinek, aki bármilyen formában hozzájárult az emlékmű megvalósításához, valamint az ünnepségen szereplő Császár Karolinnak, Szabó Ákosnak és Mészáros János Eleknek, hogy színvonalas előadásukkal emelték a rendezvény színvonalát.
Bumm.sk