A hazaszeretet vezérel - Külhoni Magyarok
Hírek Vajdaság

A hazaszeretet vezérel

In memoriam gróf Batthyány Lajos címmel tartottak megemlékezési műsort Zentán az első független magyar kormány felelős miniszterelnökének emléktáblája előtt a városháza oszlopcsarnokában.

Az esemény a magyar nemzeti himnusszal kezdődött, majd Juhász Lassú Kornélia, a Városi Könyvtár könyvtárosa köszöntötte az egybegyűlt emlékezőket. Az alkalmi műsorban közreműködött a zentai Petőfi Sándor Általános Iskola két diákja. Szarka Kitti és Szarka Hanna Bogdán József és Wass Albert egy-egy költeményét tolmácsolta. Ezt követően Burány Hajnalka tartományi parlamenti képviselő mondott ünnepi beszédet.

– Mindig voltak, akik a sor elejére álltak, akik vállalták a harcot a közösség érdekében, annak ellenére, hogy sejtették, mi vár rájuk. Önös érdek nem volt bennük! – emelte ki beszédében a tartományi parlament képviselője, aki felidézte az 1849. október 6-ai kegyetlen pillanatokat is, valamint emlékeztetett arra is, hogy a közös cél érdekében összefogtak, függetlenül a nemzeti és rangbeli hovatartozástól.

– Soknemzetiségű volt ez a forradalom és szabadságharc. A forradalmárok, akik a magyar szabadságért adták életüket, nem egy nemzet fiai voltak. A mártírok között volt magyar, német, szerb, horvát, született hadvezér és közepes tábornok, de egyek voltak a haza ügyének szolgálatában, az emberi tisztességben és a katonai becsületben. A kivégzett hősök között voltak szolgálók, nemesek, katonák, hivatalnokok, de még színész is. Mit számított az, hogy ki melyik nemzethez tartozik, vagy hogy mi a foglalkozása, akkor, amikor egy közös cél vezérelte mindannyiukat? Hazaszeretet és áldozatvállalás kötötte össze ezeknek az embereknek a sorsát mindörökre!

Burány Hajnalka elmondta, hogy bár a jelenben emlékezünk, és lerójuk tiszteletünket, így ezzel a gesztussal tovább élnek azok az értékek és eszmék, amelyeket ezek a harcosok képviseltek; a hősökre emlékezni azonban önmagában még kevés, tovább kell vinni azt az eszmeiséget is, amelyet képviseltek.

– Megrendítő sorsuk sok mindenre tanít bennünket: az emberi tisztességnek és helytállásnak mindig van értelme, a hazát szeretni kötelesség. Életük mindig példa lesz valamennyi magyarnak! – hangsúlyozta Burány Hajnalka.

Az ünnepség végén Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának, a Magyar Nemzeti Tanácsnak, Zenta Község Önkormányzatának képviselői, valamint a helyi pártok és civil szervezetek tagjai elhelyezték gróf Batthyány Lajos emléktáblájánál a kegyelet virágait.

Magyar Szó

Kapcsolodó cikkek