A Magyar Közösség Pártja (MKP) július 18-án Farnad községben tartja kongresszusát, amelyen megválasztják az új pártelnököt is. A járási konferenciák lezárultak, azokon összesen hét elnökjelöltet neveztek meg. A Komáromi járás története során először indít országos elnökjelöltet a Naszvadon élő Becse Norbert személyében.
A megyei képviselő, illetve frakcióvezető-helyettes a naszvadi magyar tanítási nyelvű alapiskola igazgatója már tizenhat éve. 2011 óta az MKP helyi szervezetét vezeti, 2016 óta az MKP komáromi járási szervezetének elnöke. Országos elnöknek a párt komáromi konferenciája, 76 küldött jelölte.
A Felvidék.ma kérdésére válaszolva elmondta, vállalja az indulást az elnöki székért, mellyel legfőbb célja, hogy a Komáromi járás hangsúlyosabban szerepeljen az országos vezetésben.
„Azt gondoljuk, így megerősödhet járásunk pozíciója az országos vezetésben” – fogalmazott. Becse nyomatékosította, ilyen lehetőség még nem adódott a Komáromi járás küldötteinek számára. „Ez a járás érdeke is, ezen felül pedig jót tesz a pártnak is, ha több név kerül a „kalapba”, melyből aztán majd lehet választani, lesz miről tárgyalni” – vélekedett.
Mint elmondta, az MKP elnökeként első dolga az alapszabály módosítása lenne.
„A jelenlegi 9 tagból álló ügyvezető elnökség a választásokat követően azt a feladatot kapta, hogy készítse el az új alapszabályt. Ebből nem lett semmi” – magyarázta. Becse Norbert szerint fel kell állítani egy olyan bizottságot, amely az új alapszabállyal foglalkozna és annak a tervezetét terjesztené elő a soron következő országos tanácsülésre.
A túl nagy, rugalmatlan 17 fős országos elnökség karcsúsítása időszerű és hatékonyságát tekintve is szükséges lenne Becse szerint, aki hozzátette: éppen ezért az országos kongresszusnak is alapszabályt kell módosítania, ha nem 17 tagú országos elnökségben gondolkodik.
„Az alelnökök pozíciója is változik majd, ha kevesebb tagból áll az új elnökség. Szeretnénk, ha az új alapszabályban megjelenne a regionális elv, mely mentén a nyugati, középső és a keleti régiók megfelelően lennének képviselve. Ezen felül változott a párttörvény, amely kimondja, ezentúl nem kell egyszerre egy országos kongresszusnak és országos tanácsnak is lennie, már elég egy ilyen testület. Ez mind alapszabály-módosítással jár” – húzta alá.
Arra a kérdésre, hogy mely pártokkal képzeli el az együttműködést és milyen formában, Becse úgy reagált, semmiképp sem szeretne Matovič pártjának a magyar platformja lenni.
„Nem látom járható útnak. Úgy képzelem, egyetlen közös lista állítása működhet csak. De nagyon fontos, hogy hiteles legyen, ne csak papíron működjön! – utalt a 2020-as parlamenti választások alkalmával létrehozott Magyar Közösségi Összefogásra (MKÖ), mely véleménye és tapasztalata szerint nem volt sem hiteles, sem őszinte, sem hatékony, mivel az MKP mellett induló Összefogás és Magyar Fórum nem dolgozott össze velük.
„Fontos, hogy akik elindulnak egy ilyen listán és dolgoznak egy valódi összefogásért, azok komolyan gondolják azt, és őszinte legyen a szándékuk, mert csak így lehet hiteles. Ami legutóbb volt, az egyik sem volt” – véleményezte.
Becse rámutatott: a Komáromi járás tele van aktív, agilis emberekkel, akikkel meg kell találni az összhangot. „Gondoljunk bele: a Magyar Fórum is Komáromban alakult, az Összefogás bázisa a Komáromi járásból indult, akárcsak az Új Egység, vagy a PS magyar platformja. Mindannyian az itt élő emberek érdekeit tartják szem előtt” – mondta.
Arra a kérdésre, hogy mégis mivel szeretné megszólítani a felvidéki magyarságot, az MKP-tól elpártolt egykori szavazókat, illetve a ’98 óta felnőtt új generációt, Becse úgy felelt, össztársadalmi témákat is meg kell nyitni, amelyek az emberek mindennapjait érintik. „Persze meg kell hagyni a nemzeti témáinkat, beleértve az autonómiatörekvést, a kétnyelvűséget, a kettős állampolgárság kérdését is, de a mindennapjainkat érintő szociális, gazdasági, társadalmi témákkal kell foglalkoznunk, hasonlóképpen, ahogy azt megyei szinten is tesszük” – foglalta össze.
És vajon hogyan képzeli el a párt vezetését?
„Egy erős, határozott vezetőre van szükség, aki ezt a tetteiben is meg tudja mutatni. 16 éve vagyok iskola vezető. Ha jó az irány, amelyen az ember elindul, akkor ez működik. A szlovákiai pártkultúrára egyébként is jellemző, hogy az erős vezető előre tudja lendíteni a párt mindennapjait” – fogalmazott Becse Norbert, az MKP komáromi járásbeli elnökjelöltje.
Felvidék Ma