A Kult Minor választott vezetője nem tudta, hogy nem támogathat nyilvánosan politikai pártot, de nem tartja bajnak, hiszen csak ötszáz követője van - Külhoni Magyarok
Felvidék Hírek

A Kult Minor választott vezetője nem tudta, hogy nem támogathat nyilvánosan politikai pártot, de nem tartja bajnak, hiszen csak ötszáz követője van

A Nemzeti Kisebbségek Kultúráját Támogató Alap (Kult Minor) júliusban kinevezett új igazgatója, Alena Kotvanová szerdán sajtótájékoztatón ismertette az Alap működésével kapcsolatos elképzeléseit. A sajtótájékoztatón az új igazgató mellett megjelent az Alap Igazgatótanácsának elnöke, Ján Lipinský, illetve Laco Oravec, az interkulturális bizottság tagja – kurátora.

Amint arról portálunkon többször beszámoltunk, az Alap igazgatóváltását több politikai esemény is fűszerezte. Ilyen volt az Alap működését szabályozó törvény módosítása, az Alap esetleges összevonása más szervezettel, valamint az Oľano párt által közzétett feltételezés, amely az Alap eddig munkájában észlelt személyi összefonódásokat körvonalazta. Az Alappal kapcsolatos turbulenciák záróakkordjaként maradt maga az új igazgató választása, amely szintén nem ment simán, mivel a kiválasztás menetét a második helyen befutó jelölt többször is nyomatékosan kritizálta.

Alena Kotvanová általánosságban felvázolta az előtte álló négy év legfontosabb céljait, amelyet az átláthatóság növelése, a bürokrácia csökkentése, valamint a kisebbségi közösségekkel való kommunikáció javítását jelenti elsősorban. Ahogy elmondta, mindegyik célkitűzés tovább részfeladatokat kíván meg; ilyen pl. a legújabb törvényi változás beültetése az Alap működésébe, amely szerint létre kell hozni a kisebbségi szervezetek jegyzékét.

További prioritás a kisebbségekkel való kommunikáció. Kotvanová szerint elengedhetetlen, hogy az rendszerszintűen valósuljon meg, és kielégítse a kisebbségek elvárásait is.

Az új igazgatónak feltettük a kérdést, vajon mennyiben tartja helyesnek, hogy az Alap legfőbb szervét, az Igazgatótanácsot vezető Ján Lipinský folyamatosan és nyilvánosan támogat politikai pártot a közösségi hálón, miközben a Kult Minorról szóló törvény kizáró okként kezeli az ilyen tevékenységet? A szintén jelenlevő Lipinský először ezzel kapcsolatban annyit mondott, hogy a „politická strana Nás Kraj” profilnak csak alig ötszáz látogatója van, majd hozzátette, nem volt arról tudomása, hogy így nem töltheti be az igazgatónacsái posztot, végül azzal zárta, hogy egy már nem működő pártról van szó. Kotvanová azzal védekezett, hogy a Lipinskýt még az előző igazgató alatt választották meg, bár elismerte, hogy ő sem tudott erről a tevékenységéről, s ígéretet tett annak összeférhetetlenségi kivizsgálására.

Szintén az ma7.sk érdeklődött afelől, hogy Kotvanová igazgató elfogadhatónak tartja-e, hogy a már említett Lipinský kilépett a feleségével közösen vezetett cég ügyvezetői posztjáról, a cég ez után pedig pénzügyi támogatásokat nyert a Kult Minortól, illetve Lipinský a valóságban tevékenyen eljár a cég kiadványaival kapcsolatban. Az Alap jelenlevő vezetői azzal kapcsolatban, hogy ez elfogadható eljárás-e, nem nyilatkoztak, azt viszont elmondták, hogy nem törvényellenes.

A sajtótájékoztató után sem oszlott el az a véleményünk, amelyet még az igazgatójelöltek nyilvános meghallgatása során szereztünk, hogy Alena Kotvanová az általános megfogalmazások és az idegen kifejezések nagy barátja, s bár nyilván egy-két hetes ismerkedés után semmilyen elvárásaink nem lehetnek, bízunk abban, hogy az Alap működése visszaesést semmiképpen, előrelépést pedig biztosan jelent az elkövetkező négy évben!

Ma7

Kapcsolodó cikkek