A határon túli magyar szakemberekre is számítanak a Paks II. projektben, a magyarnyelvű szakképzőintézményeket ösztönzik arra, hogy igazítsák ehhez képzési palettájukat – mondta a nemzetpolitikáért felelős államtitkár szerdán, a Határtalanul! program – amelynek keretében határon túli magyarokhoz utazhatnak iskolai csoportok – tájékoztató körútjának paksi állomásán.
Potápi Árpád elmondta: Süli Jánossal, a térség KDNP-s országgyűlési képviselőjével, a Paks II. projektért felelős miniszterrel, hónapokkal ezelőtt megkezdték az egyeztetést annak érdekében, hogy bevonják a határon túl élő magyar szakembereket a beruházásba.
Nem az a céljuk, hogy elcsábítsák otthonukból a magyarokat, hanem olyan, jó kereseti lehetőséget biztosító munkalehetőséget kínáljanak nekik, ami arra ösztönözi őket, hogy ne Nyugat-Európában dolgozzanak, hanem az anyaországban, közelebb a szülőhelyükhöz – közölte. Hozzátette: megkeresik a határon túli szakképző intézményeket annak érdekében, hogy a képzési paletta összeállítását hangolják össze a paksi beruházás szakemberigényével.
Kovács Pál, a paksi atomerőmű kapacitásának fenntartásáért felelős államtitkár azt mondta, a paksiaknak nincs szégyenkezni valójuk, ha a határon túl élő magyarokról való gondoskodásról, kapcsolattartásról van szó. Keresik azokat a kapcsolatokat, amelyekkel a szomszédos országokban élő magyar munkavállalókat Paksra tudnánk csábítani dolgozni az atomerőmű bővítésére – mondta. A nyugat-európai projekteken dolgozók elszakadnak családtól, hazától, nyelvtől; őket szeretnék haza hívni, ami lehetőséget teremtene a családok szorosabb kapcsolattartására – tette hozzá.
Potápi Árpád azt mondta, a Tolna megyei iskolák korábban is aktívak voltak a Határtalanul! programban. Tavaly a megyében 60 nyertes pályázat született, így több mint kétezer diák – köztük nyolcszáznál több középiskolás – jutott el egy-egy határon túli területre, Tolnába pedig hatszáz határon túli fiatal látogatott el.
Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy március 30-áig várják iskolai közösségek pályázatát a Határtalanul! programban. Reményeik szerint idén is 100-105 ezer anyaországban élő fiatal juthat el a kormány támogatásával, iskolai szervezésben határon túli területekre, és köthet ottani gyerekekkel ismeretséget, barátságot – fogalmazott.
MTI