Pásztor Istvánt, a Vajdasági Magyar Szövetség és a vajdasági parlament elnökét úgy választották meg, hogy a kormánypártnak abszolút többsége volt – ennek ellenére lett a vajdasági parlament elnöke.
Pásztor István a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában azt mondta, olyan jelenségek figyelhetők meg a Vajdaságban, amelyek más magyarlakta határon túli területekre nem jellemzők, és ez örömteli, hiszen a magyarok a haszonélvezői.
Hozzátette: ez nem a véletlen vagy a szerencse műve, hanem a rengeteg munkának köszönhető, a bizalomépítésnek és Magyarország felértékelődésének. Szerbiában a magyar közösség már régóta nem biztonsági kockázat.
Hosszú folyamat eredménye, hogy ismét megválasztottak a vajdasági parlament elnökévé – jelentette ki. Szerinte máshol is alapvetőnek kellene lennie, hogy ne ellenségként tekintsenek a magyarokra, és úgy véli, hogy nem a határon túli magyar közösségek vezetőin múlik, hogy ez nem így van.
A Szerb Haladó Párttal kapcsolatban elmondta, hogy a kormánypártnak kétharmados többsége van, de a felelősség megosztása, a folyamatok irányításának társadalmasítása fontos az egész ország számára.
„Ebből a szempontból a magyar közösség helyzete nem változik, sőt, inkább megerősödik. Ott fognak ülni annál az asztalnál, amelynél a döntések születnek” – fogalmazott Pásztor István.
Úgy gondolja, a következő négy év más lesz, mint az előző, mert mások lesznek a mindennapi politikai kihívások Szerbiában. A politikai stabilitás megőrzését tartja az alapvető feladatnak, és ebből a szempontból fontosnak tartja, hogy a magyar közösség a következő négy évben is politikaalkotó tényező lesz.
Híradó