
Címke: pásztor


Magas szerb állami kitüntetést kapott Pásztor István, a VMSZ elnöke
Magas szerb állami kitüntetést, a Gyertyaszentelő-napi érdemrend első fokozatát vehette át Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) és a vajdasági tartományi képviselőház elnöke kedden a szerb elnöktől Belgrádban.

Potápi: a cselekvő nemzet éve a sport támogatásával kezdődik
A cselekvő nemzet éve nem is kezdődhetne másként, mint a sport, a mindennapos testnevelés, a mozgás támogatásával, és emellett még a rászorulóknak is segítünk – hangsúlyozta Potápi Árpád János pénteken a vajdasági Hajdújáráson.

Potápi: A jövőben bővíteni lehet a Vackor óvodát
A szabadkai Vackor óvodába 106 gyerek jár, egy éves kortól 6-ig. Öt csoportban zajlanak a foglalkozások.

Indul A cselekvő nemzet éve Vajdaságban is
A magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága a 2022-es esztendőt A cselekvő nemzet évének nyilvánította.

A magyarországi és a szerbiai választásban is érdekelt a VMSZ
Minden választásban, a magyarországi és a szerbiai megmérettetésekben is érdekelt a Vajdasági Magyar Szövetség, amely már javában készül a kampányra – ezt mondta a VMSZ elnöke reggel a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában.

Pásztor István: folytatni kell az öt évvel ezelőtt megkezdett munkát
Szerb-magyar kapcsolatok, újvidéki emlékmű, választások – egyebek között ezeket a témákat is érintette Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség és a Tartományi Képviselőház elnöke a Vajdasági RTV Pravi ugao című műsorának vendégeként.

Pásztor: A referendumon fontos üggyel kapcsolatban nyilvánítunk véleményt
Javában zajlik Szerbiában az alkotmánymódosítási népszavazás. Pásztor István vasárnap délelőtt Noszán adta le voksát, s a sajtónak nyilatkozva mindenkit arra buzdított, menjen el szavazni.

Dr. Pásztor Bálint: a nemmel való szavazás lassítja Szerbia integrációját
Kizárólag az igazságügy működésére vonatkozó részek módosulnak az alkotmányban – mondta dr. Pásztor Bálint a Szubjektívben, azon belül is a bírák, illetve az államügyészek megválasztásának módja.

Pásztor István: Leginkább a mulasztások pótlásáról szólt a 2021-es év
Az idei esztendő leginkább a koronavírus-járvány miatt kimaradt dolgok pótlásáról szólt, de már előkészítette a 2022-es évet is, amikor a vajdasági magyarság előtt hét különböző választás áll majd – emelte ki Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke pénteken az MTI-nek adott évértékelő interjújában.

Pásztor Zoltán püspöki helynök karácsonyi üzenete
Kassa. Pásztor Zoltán a Kassai Főegyházmegye püspöki helynöke karácsonyi köszöntésében kiemelte: a betlehemi gyermek születésével maga Isten vállal közösséget az emberiséggel. Hangsúlyozta, hogy karácsonykor azt ünnepeljük, hogy a Teremtő vállalta a rólunk való gondoskodást.

Külhoni magyar pártvezetőkkel egyeztetett Potápi Árpád János államtitkár
Külhoni magyar pártvezetőkkel egyeztetett hétfőn Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára Szekszárdon. A tanácskozás napirendjén az elmúlt év legfontosabb nemzetpolitikai eredményei és az egyes régiók helyzete szerepelt. A külhoni magyar pártok képviselői a határon túli magyarok jövő évi választásokon való részvételére szólítottak fel.

Kettős jubileumot ünnepelt az MTTK
15 éves a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar és 150 éves a szabadkai tanítóképzés.

A vajdasági magyarok jövőre hét szavazáson vehetnek részt
Öt időpontban hét választáson vehetnek részt a vajdasági magyarok 2022-ben, rendkívüli év lesz a következő esztendő, hiszen ilyenre még nem volt példa – közölte Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke kedden a Szabadkai Magyar Rádió reggeli műsorában.

Pásztor Bálint: a múlt tisztázása teremti meg azt a jelent, amellyel biztonságos jövő építhető
Elértük, hogy eltörölték a kollektív bűnösséget, a tények feltárása és nyilvánosságra hozatala pedig intézményes szinten történik, mert meggyőződésünk volt, hogy a múlt tisztázása teremti meg azt a jelent, amellyel olyan biztonságos jövő építhető, amelyben minden nemzetnek egyforma lehetőségei és közös céljai vannak – hangsúlyozta Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség alelnöke és a szabadkai városi képviselő-testület elnöke az 1944-1945-ben kivégzett ártatlan áldozatok tiszteletére rendezett keddi, szabadkai megemlékezésen.

Életerős közösség új kezdetei
A tóthfalusi rendezvény csak látszólagos lezárása a nemzeti összetartozás évének, amelynek nincs vége: sokkal inkább egy új kezdet elején vagyunk – mondta Pásztor István, a VMSZ elnöke szombaton, a nemzeti összetartozás évének vajdasági zárórendezvényén.

Semjén: 2010 óta bizalmi a viszony a magyar kormány és az RMDSZ között
A magyar kormány 2010 óta bizalmi viszonyban van a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) – jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Marosszentgyörgyön, az RMDSZ 15. kongresszusán mondott köszöntőjében.

Pásztor: A színház és a politika szót tud érteni a vajdasági magyar társulatok jövőjéről
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke egy héttel ezelőtt egyeztetésre hívta a vajdasági magyar színházi társulatok vezetőit és a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnökét. A mai megbeszélést Pásztor sikeresnek értékelte.

Varga Judit: ahol új oktatási intézmény épül, ott új közösség is születik
Ahol új oktatási intézmény épül, ott új közösség is születik. Ahol új közösség születik, ott a jövő már biztos bástyákra épül – jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter csütörtökön Szabadkán, a Vackor Magyar Iskoláskor Előtti Nevelő- és Gyakorlóintézmény átadó ünnepségén.

Átadták a Vackor Magyar Iskoláskor Előtti Nevelő- és Gyakorlóintézményt Szabadkán
Szeptembertől kezdi meg a működését. Három óvodai és két bölcsődei csoportnak, azaz mintegy 100 magyar gyereknek tud elhelyezési és oktatási lehetőséget biztosítani.

Szent István-szobrot avattak a Kátai tanyán
Közelgő nemzeti ünnepünk alkalmából a Kishegyesi Kátai tanyán egy új Szent István szobrot avattak. A szobrot Szögi Rudolf szenttamási származású, jelenleg Kárpátalján élő szobrászművész készítette a Kishegyesi Értéktár Egyesület megrendelésére, Kátai Géza, a Kátai tanya tulajdonosának ötlete alapján.

Megkezdődött a pedagógusok 25. Szabadkai Nyári Akadémiája
A pedagógia hősei címet viseli az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesületének idei továbbképzése, amit 25. alkalommal rendeztek meg mintegy 160 résztvevővel. A szabadkai városházán tartott megnyitóünnepségen De Negri Ibolya, az ÉMPE elnöke a címválasztást magyarázva köszöntőjében elmondta, hogy a pedagógusokra a mindennapok hőseiként tekintenek, hiszen ők oktatnak, nevelnek, tanítanak és utat mutatnak a jövő generációinak.

Magyar-szerb biztonsági kapcsolatokról tárgyalt Belgrádban Bakondi György
A migránshelyzetről, a magyar-szerb együttműködési lehetőségekről, valamint más biztonsági kérdésekről tárgyalt Bakondi György, Orbán Viktor miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója Belgrádban pénteken.

Pásztor István nyílt levélben állt ki az MNT elnöke mellett a Tanyaszínház kapcsán
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke Facebook bejegyzésében biztosította Hajnal Jenőt, a Magyar Nemzeti Tanács elnökét támogatásáról a Tanyaszínház körül kirobbant botrányban.

Pirityiné Szabó Judit Törökkanizsán és Martonoson megtekintette az anyaország által támogatott fejlesztéseket
Törökkanizsára és Martonosra látogatott ma Pirityiné Szabó Judit, Magyarország Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezetője, Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke. Az anyaország által támogatott fejlesztések helyszínein jártak a két településen.

Nem fogott ki rajtunk a járvány
Szerbiai látogatásának második napján, az Aleksandar Vučić államfővel folytatott reggeli megbeszélését követően Újvidékre, Topolyára, majd Szabadkára látogatott Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke. A székvárosban megtekintette az Európa Kollégiumot, ahol több, Újvidéken működő, közösségi szempontból fontos intézmény is beszámolt jelenéről és terveiről, köztük napilapunk, a Magyar Szó is bemutatta eredményeit. Topolyán a TSC csapat labdarúgó-akadémiáját is megtekintette, de a szerb szuperligás együttes stadionjának az építkezés utolsó fázisába lépett munkálatait is bejárta. Vajdasági látogatását Szabadkán zárta.

Újra megnyílik néhány átkelő a szerb-magyar határon
Június 14-től újra megnyílik három szerb-magyar határátkelő, amelyeken a régi, megszokott munkaidő szerint lehet majd közlekedni, tette közzé a hírt közösségi oldalán kedd délután Pásztor István.

Kilenc Magyar Arany Érdemkereszt a Vajdaságba
Áder János magyar köztársasági elnök munkájuk, közéleti tevékenységük elismeréseként több vajdasági, vagy a Vajdaságban tevékenykedő személyt tüntetett ki a közelmúltban nemzeti ünnepeink alkalmából. A járványhelyzet miatt az elismerések átadására azonban csak utólag kerülhetett sor Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának közreműködésével. Alkalmi fogadás keretében a kitüntetéseket csütörtök délután kézbesítették a palicsi Zvonko Bogdan Borkastélyban.

Huszonöt templom újul meg magyar támogatásból a Vajdaságban
Magyarország kormánya támogatásával folytatódik a Kárpát-medence egyházi épített örökségének megújulása. A Magyar Templom-felújítási Program keretében Vajdaságban 25 templomot restaurálnak. Erről szerdán a szabadkai püspökségen egyeztetett Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára az egyházak vezetőivel és Pásztor Istvánnal, a tartományi képviselőház és a Vajdasági Magyar Szövetség elnökével.

Pásztor István: Minden fontos kérdésben Orbán és Vučić szövetségese vagyok
Pásztor Istvánnal, a Tartományi Képviselőház és a Vajdasági Magyar Szövetség elnökével készített interjút a Politika napilap, melynek magyar fordítását a VMSZ közölte a párt internetes oldalán. A politikussal készült interjút teljes terjedelmében közzétették magyar nyelven is.

Nyíljanak meg a szerb-magyar kishatárátkelők, javasolja Pásztor István
Pásztor István, a tartományi parlament elnöke ma Csallóközi Eszterrel, Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának főkonzuljával tárgyalt.

Pásztor: A nyugat-balkáni térségben az uniós csatlakozás 20 éve nem halad előre
A Szerbiáról szóló uniós éves jelentés azért problematikus, mert nem igazolja vissza és elhallgatja azt az erőfeszítést, amit Belgrád megtett annak érdekében, hogy vállalását teljesítse – mondta Pásztor István, a tartományi házelnöke és a Vajdasági Magyar Szövetség vezetője az Újvidéki Rádiónak adott interjújában.

Szabadkai projektekről tájékozódtak a tartomány Európai Ügyek Alapjának munkatársai
A vajdasági helyi önkormányzatok helyzetét és lehetőségeit térképezik fel Vajdaság Autonóm Tartomány Európai Ügyek Alapjának igazgatója és munkatársai, akik pénteken Szabadkára is ellátogattak, s akiket dr. Pásztor Bálint, a szabadkai VKT elnöke fogadott.

Pásztor István: Az immunizáció az egyén egészséghez való joga
Sokat jelentett a falvakban élő időseknek, hogy helyben és előzetes bejelentkezés nélkül kaphatták meg a koronavírus elleni védőoltást a múlt héten – mondta a Szabadkai Magyar Rádió reggeli műsorában Pásztor István.

Pásztor István: Minél többen beoltatják magukat, annál előbb normalizálódik a helyzet
Megtalálni az egyensúlyt a korlátozások és a normális élet között, erről szólt az elmúlt évünk a járványidőszakban – mondta Pásztor István a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában.

Pásztor István: Vajdaság gazdasága a járvány ellenére is jól teljesít
A világjárvány kihívásai mellett is jól teljesített Vajdaság gazdasága 2020-ban – jelentette ki Pásztor István. A Tartományi Képviselőház elnöke a Vajdasági Gazdasági Kamara elnökével találkozott.

Pásztor István: Egy sor magyar beruházás valósulhat meg Szerbiában a közeljövőben
Egy sor magyar beruházás valósulhat meg Szerbiában, főleg Vajdaságban a közeljövőben – hangsúlyozta Pásztor István a Szabadkai Magyar Rádió reggeli műsorában.

A VMSZ nem engedi meg Szabadka épített örökségének lerombolását
„Megvédjük épített örökségünket! Ebben maradtam ma délelőtt a szabadkai polgármesterrel” – tette közzé a hírt közösségi oldalán dr. Pásztor Bálint, a szabadkai városi képviselő-testület elnöke, miután napvilágot láttak helyi portálokon olyan információk, miszerint a szűkebb városközpont egyes utcáiban az épületek akár 90 százaléka is lebonthatóvá válna az új szabályozási tervek szerint.

A külhoni magyar pártvezetőkkel egyeztetett Semjén Zsolt és Potápi Árpád János
A külhoni magyar pártok vezetőivel egyeztetett csütörtökön Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.

Épül a Vajdasági Birkózóakadémia, már a belső munkálatok folynak
Zökkenőmentesen halad a magyarkanizsai székhelyű Vajdasági Birkózóakadémia építése, már a belső munkálatok folynak. Az akadémiát ma délelőtt mások mellett a Szerbiai Olimpiai Bizottság elnöke, Božidar Maljković, valamint Nenad Lalović a Birkózó Világszövetség elnöke és Pásztor István a Tartományi Képviselőház elnöke is megtekintette. Az akadémia a magyar kormány 2,9 millió eurós támogatásából valósul meg.

Vučić Pásztorral: Soha jobb kapcsolat a magyarok és a szerbek között
Aleksandar Vučić szerb államfő ma tárgyalt Pásztor Istvánnal, a tartományi képviselőház és a Vajdasági Magyar Szövetség elnökével a szabadkai és a környékbeli községeket érintő projektekről. A beszélgetés során megállapították, hogy soha nem voltak jobban a kapcsolatok a szerbek és a magyarok között.

„Újvidék a vajdasági magyar közösség egyik központja”
Huszadik alkalommal ünnepelte a Vajdasági Magyar Szövetség helyi szervezete Újvidék napját. Az ünnepséget vasárnap tartották az Újvidéki Színházban.

Díjakat adott át a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség
Díjakat adott át a vajdasági magyar kulturális élet kiemelkedő személyiségeinek a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség (VMMSZ) a magyar kultúra napja alkalmából pénteken Palicson; a díjazottak között van Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár is, akit a szervezet legrangosabb elismerésével, az Aranyplakettel tüntettek ki.

Menczer: a vajdasági magyarok tömegesen igénylik a kínai vakcinát
A vajdasági magyarok tömegesen igénylik a kínai vakcinát – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára csütörtökön a Facebook-oldalán, miután a szerbiai vakcináció tapasztalatairól Pásztor Istvánnal, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökével egyeztetett.

Pásztor István tartományi házelnök karácsonyi üdvözlete
Pásztor István, a tartományi képviselőház elnöke a közelgő karácsonyi ünnepek alkalmából gratulált minden polgárnak, aki a Gergely-naptár szerint ünnepli a kereszténységnek ezt a nagy ünnepét.

Pásztor István szerint egyszerre volt rendkívüli és átlagos a 2020-as év
Egyrészt rendkívüli év volt a 2020-as, hiszen a koronavírus-járvány sok mindent felülírt, másrészt viszont – mivel a munka nem állt le, csak más formát öltött – akár megszokottnak is lehet nevezni az idei esztendőt – összegezte Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke a 2020-as évet az MTI-nek adott szombati interjúban.

Potápi: csak az összefogás biztosíthat erős magyar érdekképviseletet
A külhoni magyar közösségek egyre inkább belátják, hogy csak az összefogás biztosít erős érdekképviseletet, és ahol ez az összefogás elmarad, ott a magyarok nem tudják azokat az eredményeket hozni, amelyek a számarányukból következnének, és ezt bizonyítják az idei Kárpát-medencei választások is – hangsúlyozta Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár a 2020 – az erős magyar közösségek éve vajdasági záróeseményén szerdán Szabadkán.

Pásztor István gratulált Kelemen Hunornak az RMDSZ választási sikeréhez
A VMSZ elnöke Facebook bejegyzésben gratulált az RMDSZ elnökének.

KKM-államtitkár: a járvány ellenére is sikeres volt a vajdasági gazdaságfejlesztési program idei éve
Rendkívülinek nevezte a 2020-as évet Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken Szabadkán, de kiemelte: a koronavírus-járvány ellenére a vajdasági magyarság gazdasági megerősítése érdekében végzett munka nem állt le, a gazdaságfejlesztési program az idén is sikeres volt.

Pásztor István: A VMSZ egy emberként áll ki a kárpátaljai magyar nemzettársaink mellett
A VMSZ egy emberként áll ki kárpátaljai magyar nemzettársaink mellett és maximális támogatásunkról biztosítjuk KMKSZ – Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnökét, Dr. Brenzovics Lászlót – írja Pásztor István, a VMSZ elnöke Facebook-oldalán.

Pásztor István: A VMSZ elégedett a koalíciós megállapodással
Az Újvidéki Rádió Hangadó Szerda műsorában ma Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke nyilatkozott a VMSZ és a Szerb Haladó Párt koalíciós megállapodásáról.

Pásztor István: Az emberek biztonsága az elsődleges
A Közügyekben a migránsválságról és az államtitkári posztokról is beszélt a VMSZ elnöke.

Hét államtitkári posztot tölthet be a VMSZ
Hét államtitkára lesz a Vajdasági Magyar Szövetségnek a VMSZ és a Szerb Haladó Párt pénteken aláírt koalíciós megállapodása alapján.

Házhoz ment a VMSZ Szabadkán és településein: 400 javaslat a polgároktól
Összesen 30 helyi közösséget látogatott meg az elmúlt két hónapban munkatársaival dr. Pásztor Bálint, a szabadkai városi képviselő-testület elnöke. A polgárokat meghallgatva szerették volna megtudni, mik az aktuális problémák, amire az adott településeik lakói megoldást várnak. Összesen 400 felvetés hangzott el, amelyek alapján egy prioritási lista készült. Az elkövetkező mandátumban ezek megoldására helyezi majd a hangsúlyt a Vajdasági Magyar Szövetség.

Pásztor Bálint: Nem csak a megfélemlítésnek, de a megbékélésnek is vannak eszközei
A megfélemlítésnek tudjuk, vannak eszközei, de ugyanígy vannak eszközei a tények felfedésének, az igazság elismertetésének, a megbékélésnek és a jövőbe tekintésnek is – hangsúlyozta Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség alelnöke és a szabadkai városi képviselő-testület elnöke az 1944-1945-ben kivégzett ártatlan áldozatok tiszteletére rendezett hétfői szabadkai megemlékezésen.

Megkezdte munkáját az új tartományi kormány
Megtartotta első ülését a tegnap megalakult új tartományi kormány.

Magyarország üdvözli a vajdaságiak kormányzati részvételét
Magyarország számár remek hír, hogy az eddigi kormányzó koalíció folytatja a munkáját Szerbiában, és még ennél is jobb hír, hogy számít a vajdasági magyarok részvételére a kormányzatban – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Belgrádban.

Megalakult a vajdasági tartományi parlament
Megalakult az új összetételű vajdasági tartományi képviselőház pénteken, házelnökké ismét Pásztor Istvánt, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökét választották meg, aki az utóbbi nyolc évben is betöltötte ezt a tisztséget.

„Összefogással messzire juthatunk”
Összefogásra és nem széthúzásra van szükség a Tartományi Parlamentben – áll Pásztor István Facebook-bejegyzésében.

Pásztor Bálint a szkupstinában: Küldjenek rendfenntartókat oda, ahol sok a migráns
Dr. Pásztor Bálint szerint a mostani kormány a folytonosság kormánya lesz, amely képes lesz szembenézni az egészségügyi, gazdasági és biztonsági kihívásokkal.

Igazságügy, pénzügy, energetika, környezetvédelem – ezeken a területeken is államtitkára lehet a VMSZ-nek
A köztársasági közigazgatásban államtitkárok szintjén vennének részt a kormányzásban – nyilatkozta tegnap a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában Pásztor István.

Pásztor István: „A jövő hét közepén írjuk alá a koalíciós megállapodást”
Pásztor István ma délelőtt Aleksandar Vučićtyal egyeztetett Belgrádban. Erről a VMSZ elnöke Facebook oldalán számolt be. „Örömmel nyugtáztuk, hogy a VMSZ és az SNS is készen áll az együttműködés folytatására” – írta Pásztor István.

Szabadka: A Caritas vezetőit fogadta a városi képviselő-testület elnöke
Szabadka fontosnak tartja a Caritas tevékenységét, ezért továbbiakban is támogatni fogja a civil szervezet tevékenységét, hangzott el azon a keddi megbeszélésen, amikor dr. Pásztor Bálint, Szabadka Város Képviselő-testületének elnöke a Szabadkai Egyházmegye Caritas szervezetének képviselőit, ft. Paskó Csabát, a Caritas igazgatóbizottságának elnökét és Ricz Gábort, a Caritas igazgatóját fogadta. A tárgyalások eredményeiről a Képviselő-testületi Ügyek Szolgálata számolt be.

Október 27-éig megalakul a vajdasági kormány
Az ügyrendi szabályzat értelmében október 27-éig össze kell hívnia Pásztor Istvánnak, a vajdasági parlament elnökének a képviselőház következő ülését, amelyen várhatóan megalakul a vajdasági kormány. Elmondása szerint, bizonyára minden feltétel megteremtődik ahhoz, hogy a kilencven napos határidőt tiszteletben tartsák.

Kezdő vállalkozókat segítő online platform indult a vajdasági gazdaságfejlesztési programban
Kezdő vállalkozókat segítő online platform indult a vajdasági gazdaságfejlesztési programban.

A vajdasági magyar közösség a következő négy évben is politikaalkotó tényező lesz
Pásztor Istvánt, a Vajdasági Magyar Szövetség és a vajdasági parlament elnökét úgy választották meg, hogy a kormánypártnak abszolút többsége volt – ennek ellenére lett a vajdasági parlament elnöke.

Szijjártó: Pásztor István megérdemli a kinevezést!
Ismét magyar elnököt választott magának a Vajdasági Tartományi Parlament, mégpedig a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) vezetőjét, Pásztor Istvánt, aki megérdemli a kinevezést, mert sokat tett a szerb-magyar barátság megterméséért – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Facebookon.

Megalakult a vajdasági tartományi parlament
Házelnökké ismét Pásztor Istvánt, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökét választották meg.

Pénteken tartja alakuló ülését a Tartományi Képviselőház
Pénteken, azaz július 31-én tartja első ülését az új összetételű tartományi parlament.

Szerbiai választások – A VMSZ-nek várhatóan ismét lesznek államtitkárai a szerb kormányban
A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) a következő négy évben is a kormánykoalíció részét fogja képezni országos, vajdasági és önkormányzati szinten is – jelentette ki Pásztor István, a legnagyobb délvidéki magyar párt elnöke szerdán, miután a kormányalakítási tervekről tárgyalt az államfővel.
(tovább…)

Pásztor István: Minimum megduplázza eddigi parlamenti helyeit a VMSZ
Minimum megduplázza eddigi parlamenti helyeit a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ), a korábbi négy helyett nyolc-kilenc képviselői mandátummal számol a párt – mondta Pásztor István, a VMSZ elnöke szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Potápi Árpád János: Az összefogásnak előbb-utóbb mindig megvan a gyümölcse
A műsorban többek között szó lesz a szerbiai választásokról és arról, hogy minek köszönhető a VMSZ sikere. A részletekről a Hír TV Magyarország élőben című műsorának Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár beszélt.

Orbán Viktor: a vajdasági magyarok választási sikere az egész nemzetnek szóló üzenet
A Vajdasági Magyar Szövetség elnökének, Pásztor Istvánnak írt levélben méltatta a szerbiai magyar közösség választási sikerét Orbán Viktor miniszterelnök – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár hétfőn. (tovább…)

Potápi: történelmi sikert ért el a Vajdasági Magyar Szövetség
Történelmi sikert ért el a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) a hétvégi szerbiai választáson – mondta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára a voksolást értékelve hétfőn Budapesten.

Pásztor István: Történelmi eredményt ért el a VMSZ
Történelmi eredményt ért el a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) a vasárnapi szerbiai választásokon: a parlamenti, a vajdasági tartományi és az önkormányzati választáson is a korábbinál nagyobb támogatottságot szerzett – hangsúlyozta Pásztor István, a VMSZ elnöke vasárnap késő esti sajtótájékoztatóján Szabadkán.

„Soha ennyi eredménye nem volt a politizálásunknak”
Pásztor István, a VMSZ elnöke szerint a vasárnapi választások tétje, hogy a párt tudja-e folytatni a megkezdett sikeres munkáját

Kövér László Szabadkán az anyaország támogatásáról biztosította a vajdasági magyarságot
Miként az utóbbi tíz évben, úgy az elkövetkező időszakban is számíthat a vajdasági magyarság az anyaország támogatására – hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke csütörtökön Szabadkán.

Kövér László Szabadkán az anyaország támogatásáról biztosította a vajdasági magyarságot
Miként az utóbbi tíz évben, úgy az elkövetkező időszakban is számíthat a vajdasági magyarság az anyaország támogatására – hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke csütörtökön Szabadkán.

Pásztor István: A magyar ügyeket csak erős politikai érdekérvényesítéssel lehet hatékonyan képviselni
Fontos a magyar érdekképviselet, és hogy ott legyünk, ahol a döntések születnek – nyilatkozta a Pannon RTV-nek a VMSZ elnöke Belgrádban. A politikai pártok képviselőivel tárgyalt a szerb államfő.

Vasárnap átléphetik a határt a Magyarországon érettségizők
A kijárási tilalom ellenére a Magyarországon érettségiző vajdasági diákok vasárnap átléphetik a határt. Erről Pásztor István egyeztetett Aleksandar Vučić köztársasági elnökkel kedden Belgrádban. Arról is megállapodtak, hogy hazatéréskor nem helyezik a gyerekeket karanténba.

Pásztor István: „Hatékony volt a koronavírus elleni küzdelem”
A koronavírus elleni küzdelem terén hétfőn új időszámítás kezdődött. A szigorítások után most lazított első ízben az intézkedésein a kormány, ami azt jelzi, hogy fokozatosan normalizálódik majd a helyzet – mondta hétfői sajtótájékoztatóján Pásztor István. A VMSZ elnöke emlékeztetett arra, hogy újranyílhatnak a piacok, s bizonyos szolgáltatások is újra elkérhetőek lesznek, rövidebb a kijárási tilalom is.

Pásztor István levélben válaszolt a magyar kormányt támadó Donald Tusknak
Nyílt levélben reagált Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke csütörtökön Donald Tusk üzenetére, amelyben az Európai Néppárt (EPP) elnöke egy nappal korábban politikailag veszélyesnek és erkölcsileg elfogadhatatlannak nevezte, ha valaki az új koronavírus-járványt arra használja, hogy folyamatos rendkívüli állapotot vezessen be országában.

Pásztor István: „Vegyük komolyan a veszélyt, vigyázzunk az idősekre!”
Egészen biztos, hogy jó döntés volt a rendkívüli állapot bevezetése, annak ellenére, hogy nagymértékben meg fogja változtatni a mindennapjainkat, mondta Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke hétfő reggel megtartott szabadkai sajtótájékoztatóján.

Pásztor István: Mind tudjuk, mit jelent, hogy nem engedünk a ´48-ból
Ha dacos, magyaros keménységünket akarjuk hangsúlyozni, akkor azt mondjuk, nem engedünk a ´48-ból, és mindannyian ugyanarra gondolunk: a nemzeti önrendelkezésre, a szuverenitásra és a népfelség elvének fontosságára – hangsúlyozta az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc 172. évfordulója alkalmából elmondott ünnepi beszédében Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke vasárnap, Szabadkán.

Pásztor kiírta a tartományi választásokat április 26-ára
Pásztor István, a tartományi képviselőház elnöke ma kiírta a vajdasági parlament képviselőinek rendes megválasztását, 2020. április 26-ára, vasárnapra a tartomány képviselőház választásokra vonatkozó döntése, illetve Vajdaság statútuma alapján.

Orbán Viktor a szerbiai választásokról tárgyalt a VMSZ elnökével
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke péntek délután a Karmelita kolostorban fogadta Pásztor Istvánt, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökét, akivel a közelgő szerbiai általános választásokról is egyeztettek – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.

Potápi: Újra megéri magyarnak lenni a Vajdaságban
A vajdasági gazdaságfejlesztési programnak köszönhetően újra megéri magyarnak lenni és gazdálkodni a Vajdaságban, hiszen lehetőség van kihasználni a szerb és az uniós lehetőségeket, de a magyar kormány pályázati lehetőségeit is – hangsúlyozta Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár szerdán Palicson.

A kihívások nem változnak: fennállásának 30. évfordulóját ünnepelte az RMDSZ Kolozsváron
Fennállásának 30. évfordulóját ünnepelte szombaton Kolozsváron az RMDSZ, amelynek elnöke, Kelemen Hunor szerint a szövetség kihívásai a következő időszakban sem változnak, így a romániai magyarságnak meg kell őriznie identitását szülőföldjén, erős közösségként kell megmaradnia és értelmet kell adni a közösségi létezésnek.
