Pásztor István: Leginkább a mulasztások pótlásáról szólt a 2021-es év - Külhoni Magyarok
Hírek Vajdaság

Pásztor István: Leginkább a mulasztások pótlásáról szólt a 2021-es év

Az idei esztendő leginkább a koronavírus-járvány miatt kimaradt dolgok pótlásáról szólt, de már előkészítette a 2022-es évet is, amikor a vajdasági magyarság előtt hét különböző választás áll majd – emelte ki Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke pénteken az MTI-nek adott évértékelő interjújában.

Mint mondta, első pillantásra unalmasnak tűnhet a 2021-es év, hiszen sem választás nem volt, de már nem is a koronavírus elleni küzdelem határozta meg az eseményeket, ugyanakkor a mulasztások pótlása felfokozott állapotot hozott létre a közösségben, így nem volt eseménytelen ez az év sem.

Pásztor István a 2021-es év sikerének értékelte, hogy a VMSZ politizálásának köszönhetően sikerült megvédeni Szabadka város épített örökségét, a városmagot, amelynek lerombolása a tervek között szerepelt. Kiemelkedően fontosnak nevezte a sport, az oktatás, a művelődés és az egyház területén végrehajtott fejlesztéseket. Rámutatott, hogy mindezek mellett nagy infrastrukturális projektek is megkezdődtek vagy folytatódtak, amelyek az itt élők életét könnyítik majd meg, ilyen például a Budapest-Belgrád vasútvonal szerbiai szakaszának az építése vagy a Szeged-Szabadka-Baja vasútvonal felújításának a megkezdése, illetve a magyar-szerb határon fekvő átkelők bővítése.

Pásztor István felhívta a figyelmet arra, hogy a 2020-as általános választásokon elért sikerrel a VMSZ olyan politikai mezőt teremtett magának, „amely sokkal nagyobb volt annál, mint amihez mi valaha is hozzászoktunk, és az egyik legnagyobb feladat az volt, hogy be tudjuk élni ezt a politikai mezőt”. Hozzátette: az volt a kérdés, sikerül-e ilyen jó választási eredmény után – amikor szinte mindenhol megduplázódott a képviselők száma -, működőképes rendszert kiépíteni. Az volt a kérdés, „hogyan tudunk ebből hatékony rendszert csinálni, amelyik azt fogja igazolni, hogy érdemes volt ránk szavazni” – mondta, hozzátéve, úgy látja, hogy a megválasztott politikusok felkészültek, bizonyítani akarnak, és vissza akarják igazolni, hogy megérdemlik a beléjük fektetett bizalmat, hozzá akarnak járulni a közösség sikeréhez.

Mindezek tükrében akár félelmetes is lehet a 2022-es év a sok választással – magyarázta Pásztor István, hiszen a másfél évvel ezelőtti támogatottság „újbóli megszerzése vagy megerősítése azt kellene, hogy visszaigazolja, hogy az nemcsak pillanatnyi siker volt, hanem a VMSZ hosszabb távon is képes ezt az eredményt elérni”. Rámutatott ugyanakkor, hogy jelenleg senki nem tudja megmondani, hogyan is alakulnak majd a tavaszi választások, milyen pártok, milyen listák indulnak, és hogy a Vajdasági Magyar Szövetség például a belgrádi parlamentben meg tudja-e őrizni a kiemelkedően magas, kilenc képviselői helyet. Hozzátette, hogy meglátása szerint a legnagyobb délvidéki magyar pártnak meglesz a 2020-ashoz hasonló támogatottsága, de azt nem lehet előre látni, hogy ez milyen eredményt jelent majd, hiszen nem lehet még tudni, hogy hányan, milyen felállásban indulnak majd a választásokon. „Ami ebben a pillanatban látszik az az, hogy talán sokszínűbb lesz a választási paletta” – közölte.

Mint mondta, a tervek szerint a VMSZ jövőre is önállóan indul a választásokon, hiszen a párt célja az önállóság, a szabadság, a saját frakció kialakítása, de ha a jelenlegi kormányzó pártok valamiféle közös platformot akarnak kialakítani, annak nyilván a VMSZ is része lesz. Határozottan leszögezte, hogy a VMSZ nem kíván a kormányzó Szerb Haladó Párt listáján szerepelni, esetlegesen csupán olyan listán, amelynek nevében minden részt vevő párt neve szerepel, amelynek listavezetői a pártvezetők, és amelyen konkrétan látszik a jelöltek párthovatartozása.

2022-ben a vajdasági magyarok egy szerbiai és egy magyarországi népszavazáson, magyarországi és szerbiai parlamenti választáson, szerb elnökválasztáson, a belgrádi önkormányzati választáson, végül a szerbiai nemzeti tanácsi választáson vehetnek részt.

Pásztor István szerencsés körülménynek nevezte, hogy a két parlamenti választás és az elnökválasztás egy időben zajlik majd, így ugyanazt a kampányt, ugyanazokat a megjelenéseket lehet használni az összes politikai üzenet célba juttatására. Kiemelte, hogy az utóbbi évek teljesítményét kell újra megerősíteni és hangsúlyozni, a VMSZ érdekérvényesítő erejét, illetve a Fidesz-kormány nemzetpolitikai, szomszédságpolitikai lépéseit, és el kell mondani az embereknek, hogy miért fontos ennek az erőtérnek a megmaradása.

„Mi mindig úgy próbáltunk politizálni, hogy az emberek értelmére apelláltunk, hogy az emberekkel megpróbáltuk megértetni, elfogadtatni azt a fajta gondolkodást, amelyet mi képviselünk, elmondani nekik, beszámolni, meghallgatni őket. A vajdasági magyar közéletben ezt nem lehet helyettesíteni sem nyomásgyakorlással, sem megfélemlítéssel, sem sakkban tartással, de ezt eddig sem csináltuk, ezután sem fogjuk” – ismertette a kampányolás részleteit Pásztor István.

A nemzeti tanácsi választásokkal kapcsolatban a VMSZ elnöke elmondta: a vajdasági magyarság kulturális autonómiáját meghatározó Magyar Nemzeti Tanács (MNT) nélkül nem lehet hatékonyan értéket teremteni és identitást megőrizni, így a nemzeti tanácsi választások sikere is nagyon fontos. „Ilyen szempontból a mi számunkra csak akkor lesz sikeres a következő év, hogyha az összes választáson sikeresek leszünk, ha bármi ezek közül kiesik, nem fogjuk tudni pótolni, vagyis az olyan hosszú távú veszteségeket fog jelenteni, amelyeket negatív következmények nélkül nem tudunk kezelni” – húzta alá.

Végül kifejtette, hogy az utóbbi tíz évben jelentősen átalakult a VMSZ struktúrája, és sok olyan fiatal jelent meg a párt vezetésében, akik energikusak, ambiciózusok és tenni akarnak, így nem félelemmel, hanem bizakodóan áll a következő év elé.

MTI

Kapcsolodó cikkek

  • Elhunyt Kovács Ferenc

    Mély megrendüléssel és fájdalommal értesültünk róla, hogy 2024. október 7-én, hosszan tartó, méltósággal viselt betegség után életének 70. évében