Életerős közösség új kezdetei - Külhoni Magyarok
Hírek Vajdaság

Életerős közösség új kezdetei

A tóthfalusi rendezvény csak látszólagos lezárása a nemzeti összetartozás évének, amelynek nincs vége: sokkal inkább egy új kezdet elején vagyunk – mondta Pásztor István, a VMSZ elnöke szombaton, a nemzeti összetartozás évének vajdasági zárórendezvényén.

– Lehetőséget adtunk egymásnak arra, hogy együtt ünnepeljünk, és valamelyest bepótoljuk azt, ami 2020-ban a járványhelyzet miatt elmaradt. A 100 évre való visszaemlékezést közösségi találkozások sorával szerettük volna arra a magasságra emelni, amelyet megérdemelt volna. Az elmúlt évszázad ugyanis a mindennapos küzdelemről szólt. Azok utódai vagyunk, akik úgy jártak el a mindennapokban, hogy lehetővé tették számunkra, hogy túléljük ezt a száz évet, de ugyanakkor megőrizzük identitásunkat. A vajdasági magyar közösség életerővel átitatott, önmagához, a múltjához ragaszkodó, jövőjéről le nem mondó közösség.

Ezt mutatják be az elmúlt évben megjelent kiadványok és könyvek is, amelyek összefoglalták a vajdasági magyarok érzéseit és gondolatait – tette hozzá Pásztor. A VMSZ elnöke köszönetet mondott mindazoknak, akik részt vettek ebben a folyamatban: az íróknak és újságíróknak, a szerkesztőknek, kiadóknak és „mindazoknak, akik felvállalták, hogy ez egy büszke pillanat” – mondta Pásztor a Magyar Szó Parkban megszervezett első panelbeszélgetés előtt, amelyen Potápi Árpád Jánossal, a magyar miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkárával osztották meg gondolataikat az érdeklődőkkel.

Napilapunk egy egész délutánt megtöltő programmal járult hozzá a nemzeti összetartozás vajdasági zárórendezvényhez. A Magyar Szó Parkban a tóthfalusi, bácsfeketehegyi és bácskertesi tánccsopotok bemutatkozását követően a Hogyan tartható fenn a lendület? elnevezésű panelbeszélgetésre került sor, amelyen Máriás Endre főszerkesztő-helyettes vendégei Pásztor István és Potápi Árpád János voltak.

TÓTHFALUSI TALÁLKOZÁSOK

A miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a panelbeszélgetés folyamán kiemelte: nagyon jó látni, ahogy a nemzet különböző részei építőkockaként egymásra támaszkodnak és így alkotnak egységet. Mindennek alapja a kettős állampolgárság megvalósulása volt, amit az elmúlt száz év kiemelkedő eseményeként említett Potápi. Kiemelte ugyanakkor, hogy az ez iránti igény megfogalmazását személy szerint először 2003-ban hallotta a vajdasági Székelykevén. Ez olyan cselekményeket indított el, amelyek később valóssággá tették a megfogalmazott igényeket – mondta az államtitkár.

Ma már több mint 1,1 millió kettős állampolgársággal rendelkező magyart tartanak nyilván, akik egymásra támaszkodva építkeznek – tette hozzá Potápi. Kiemelte: a nemzetre családként tekintünk, a családtagjainkat pedig támogatjuk. A Kárpát-medence erősebb lesz, ha folyamatosan megyünk előre és tesszük a dolgunkat: óvodákat, iskolákat építünk, egyesületeket és intézményeket erősítünk – hangsúlyozta Potápi.

A Magyar Szó Parkban a nap folyamán a Zúgtak a harangok – Trianon 100, illetve a Mi a magyar Vajdaságban? című kiadványok tartalmát is megvitatták. Vendégeink voltak Vajdaság kiemelt sportolói és a civil szervezetek képviselői is. A Szenvedély a szülőföld iránt beszélgetés-sorozatban kézművesek, vállalkozók és termelők is megszólaltak, majd a kisebbségi média helyzetét is elemezték a Pannon RTV, a Vajdasági RTV, az Újvidéki Rádió, a Hét Nap, a Magyar Nemzet, a Mandiner és a Magyar Szó vezetői és munkatársai.

PARKOK, UTCÁK, TEREK EGYSÉGE

A Magyar Szó beszélgetés-sorozatával párhuzamosan a Kápolnában a Pannon RTV által bemutatott filmeket nézhették meg az érdeklődők. A nap fénypontja a Mini délvidéki Park megnyitója volt: a templom mögötti 1250 négyzetméter területen vajdaság 12 jelentős régi épületének makettjét állították fel. Az ötlet 2015-ben született meg: az alkotók a Duna folyó méretarányos megjelenítését tűzték ki célul Bezdántól Kladovóig. A domborzatot illetően a Duna, a Tisza, a Dráva és a Száva folyók folyása mellett megjelenítésre került a Tarcal-hegy, Verseci-hegy, a Déli-Kárpátok, a Titeli domb, a Telecskai fennsík, a Deliblátói homokpuszta, az Avala, a Szerb Érchegység és a Mirocs-hegy. A jelenleg felállított makettek mellett még 12 épület mását szeretnék elhelyezni a vízfolyásos, dimbes-dombos területen – hangzott el a megnyitón.

Vajdaság Tóthfaluba költözik elnevezésű rendezvény hű maradt a jelmondatához: a délvidéki kis falu utcáit, tereit és parkjait valóban megtöltötte a mindent összefogó, családi hangulat. A Kirakodó és Gasztro utcákban felsorakozó kézművesek termékei folyamatosan csiklandozták a sétálók érzékszerveit, a Móka téren viszont a gyermekek egész nap élvezhették a Vajdasági Magyar Cserkészszövetség foglalkozásait, az állatsimogatót, az arcfestést és a lovagi bemutatót.

Délután a legkisebbeké volt a főszerep a Zene téren is, ahol a Kancsikás bemutató mellett a Boridalok Trió is bemutatkozott. A tartalmas napot a Fokos és a Budapest Bár koncertje zárta.

Magyar Szó

Kapcsolodó cikkek