A vajdasági gazdaságfejlesztési programnak köszönhetően újra megéri magyarnak lenni és gazdálkodni a Vajdaságban, hiszen lehetőség van kihasználni a szerb és az uniós lehetőségeket, de a magyar kormány pályázati lehetőségeit is – hangsúlyozta Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár szerdán Palicson.
A vajdasági városban adták át a vajdasági gazdaságfejlesztési program mentorprogramjának díjait szerdán. Az államtitkár sikeresnek nevezte a mentorprogram egy évét. Mint mondta: nem véletlenül esett a választás a Vajdaságra, hogy ott kezdődjön meg a mentorprogram, hiszen több nemzetpolitikai kezdeményezés is ebből a térségből indult korábban, végül pedig össznemzeti szintre emelkedett. Potápi Árpád János példaként a kettős állampolgárság megadását, valamint a gazdaságfejlesztési program elindítását említette.
Potápi Árpád János rámutatott, hogy a nemzetpolitika irányváltása nem volt véletlen, 2010 és 2014 között kidolgozták azokat a jogszabályokat, amelyek a nemzeti összetartozást erősítették, ezt követően pedig a szülőföldön történő boldogulást erősítette a nemzetpolitika. A gazdaságfejlesztési program pályázati lehetőségeinek köszönhetően több magyar család is úgy döntött, hogy visszatér szülőföldjére – hívta fel a figyelmet az államtitkár. Mint mondta: a mostani egy olyan pillanat a nemzetpolitikában, amelyet meg kell ragadni. „A cél az, hogy a továbbiakban is úgy dolgozzunk, hogy az utánunk következő generációknak is lehetőséget teremtsünk” – húzta alá.
Előtérben az egzisztenciális kérdések
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke kiemelte: a vajdasági magyar és a magyarországi politika feladata az, hogy az itt élők identitásának megőrzését és szülőföldön történő boldogulását segítse. Mint mondta: a nemzetpolitika hangsúlyai változnak, korábban az identitásmegőrzés volt a cél, most viszont már az egzisztenciális kérdések kerültek előtérbe. Az a cél, hogy olyan eszközrendszer legyen a kezünkben, amivel segíteni tudjuk az embereket – tette hozzá. Kiemelte, hogy paradigmaváltás történt a nemzetpolitikában, amiért köszönetet mondott a magyar kormánynak.
Pásztor István szerint a gazdaságfejlesztési program legnagyobb hozadéka a közösségépítés volt, „megtanultunk újra bízni magunkban, bebizonyítottuk magunknak és másoknak, hogy bárkivel fel tudjuk venni a versenyt, úgy tudunk építkezni, hogy az egyfajta nemzetépítés, de ugyanakkor a szülőföldünk építése is”. A gazdaságfejlesztési program keretében megvalósuló mentorprogram pedig olyan közösségi összekapaszkodást jelent, ami példanélküli a térségünkben – tette hozzá.
A vajdasági gazdaságfejlesztési programot a magyar kormány 2016-ban indította azzal a céllal, hogy segítse a vajdasági magyarok szülőföldön történő boldogulását és gazdasági megerősödését.
A mentorprogramot a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága indította a Vajdasági Fiatal Vállalkozók Egyesületével, a Design Terminallal, valamint a magyar kormány gazdaságfejlesztési programját lebonyolító Prosperitati Alapítvánnyal együttműködve.
Mentorhálózat a vajdasági vállalkozóknak
A program célja a vajdasági vállalkozói mentorhálózat kialakítása volt. A mentorprogramban egyrészt olyan nagyvállalkozók vettek részt, akik sikerrel pályáztak a gazdaságfejlesztési program támogatásaira, másrészt pedig olyan kezdő és fejlődő vállalkozók, akik a gazdaságfejlesztési program kedvezményezettjei vagy a Vajdasági Fiatal Vállalkozók Egyesületének tagjai voltak. Az volt a cél, hogy a már tapasztalt és sikeres vállalkozók megosszák tudásukat a fiatalokkal, és ezzel segítsék fejlődésüket. A mentorok és a mentoráltak szakmai képzéseken vettek részt, hogy együttműködésük a lehető leggyümölcsözőbb legyen.
MTI