Kövér László Szabadkán az anyaország támogatásáról biztosította a vajdasági magyarságot - Külhoni Magyarok
Hírek

Kövér László Szabadkán az anyaország támogatásáról biztosította a vajdasági magyarságot

Miként az utóbbi tíz évben, úgy az elkövetkező időszakban is számíthat a vajdasági magyarság az anyaország támogatására – hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke csütörtökön Szabadkán.

Emlékeztetett arra, hogy a magyar kormány iskolafelújításokkal, gazdasági programmal, politikai-diplomáciai segítséggel is igyekezett megkönnyíteni a szülőföldön történő boldogulást.
Kiemelte: a június 21-i szerbiai választás sorsdöntő a vajdasági magyarság számára, ahogyan a korábbi választások is azok voltak. A legfontosabb feladatok között van most a választás, és arra szólította fel a vajdasági magyarokat, hogy a választás napján minél többen menjenek el szavazni, és voksoljanak a Vajdasági Magyar Szövetségre.

Kövér László beszédében – amelyet a szabadkai Népszínház épülete előtt mondott el – elhangzott, hogy az utóbbi napokban, amikor a trianoni békeszerződés aláírásának 100. évfordulójáról emlékeztek meg a magyarok, egyebek mellett az is cél volt, hogy egy tágabb, közép-európai keretbe helyezve bemutassák: az önazonosság megőrzéséért zajló százesztendős törekvés, az itteni magyarok önszerveződése, a nyelv és kultúra megőrzéséért zajló küzdelem „nem valaki ellenében, hanem a közös érdekeink jegyében történik.”

Hozzátette, hogy ha körülnézünk ma Európában és a világban, „egyre inkább látjuk, hogy azok a folyamatok, amelyek zajlanak, éppúgy fenyegetik a magyarok megmaradását, mint más európai kultúrák fennmaradását. (.) Mi az elmúlt száz év értékelését fel fogjuk arra használni, hogy arra a sorsközösségre hívjuk fel a figyelmet, amely a 20. század beköszöntét megelőzően természetes élmény volt multikulturális városaink számára. Ezt a sorsközösséget szeretnénk 21. századi tartalommal megtölteni, hiszen abban több volt a pozitív, mint a negatív elem, csak az emberi gondolkodás és a történetírás inkább a konfliktusokra helyezi a hangsúlyt, mellőzve azt a közös építkező munkát, amely például Szabadka központjában is testet öltött” – húzta alá.

Rámutatott: Magyarország arra törekszik, hogy a 21. század az építkezés korszaka legyen. „Teljesen nyilvánvaló, hogy ebben a pillanatban, legyen bármennyire is kritikus a véleményünk az Európai Unió intézményrendszerének a működéséről, mégiscsak ez biztosítja számunkra a legkedvezőbb terepet nemzeti érdekeink érvényesítésére” – emelte ki. Majd úgy folytatta, hogy ebben az együttműködési keretben szeretné Budapest mihamarabb Belgrádot is látni, de addig is, a korábbiakhoz hasonlóan minden baráti támogatást megad neki, hogy a teljes jogú tagságig vezető utat lerövidítse.

Kövér László történelminek nevezte a jelen pillanatot a Közép-európaiság a XXI. században című kerekasztal-beszélgetésen. Mint mondta: a szomszédos országok közül Szerbiával volt az egyik legnehezebb kapcsolata Magyarországnak korábban, az utóbbi években azonban éppen Belgráddal alakult a legjobban a viszony. Szerbia is észrevette, hogy Magyarországra mindig számíthat.

Kövér László a közép-európaiság kapcsán kiemelte: ehhez elengedhetetlenül szükséges a nemzeti önazonosság. Mint mondta: az európai uniós tagság lehetőséget és veszélyt is hordoz magában. Az Európai Unió válsága bár veszélyes ugyan, de esélyt teremt arra, hogy Magyarország is elmondhassa a gondolatait, és esetleg a nyugat-európai elit is meghallgassa azokat.

A kerekasztal-beszélgetés keretében Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke megköszönte Kövér László vajdasági magyarságért végzett tevékenységét. Emellett felhívta a figyelmet arra, hogy a VMSZ egyedüli magyar pártként, önállóan indul a június 21-i választásokon, és listáján a vajdasági magyarság számos képviselője, nem csak a párt tagjai szerepelnek.

Hozzátette: azt szeretnék, ha Szabadkának ismét magyar polgármestere lenne.

MTI

Kapcsolodó cikkek