
Címke: kövér


Tamási Áron-emlékév indul Marosvásárhelyen
Tamási Áron-emlékévet indít a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága. A 125 éve született székely-magyar író életműve köré szerveződő események január 22-én Marosvásárhelyen, a magyar kultúra napja alkalmából indulnak.

Áder János: mi, magyarok, támaszai vagyunk egymásnak szerte a világban
A világban élő, az életről és a megmaradásról sokféle tudással rendelkező magyarok támaszai egymásnak – mondta a köztársasági elnök szerdán, amikor adventi ebéden látta vendégül a határon túli magyar egyházak vezetőit a Sándor-palotában.

Kövér: Nemzetárulás volt a baloldal 2004-es népszavazási kampánya
Utolsó galád nemzetárulók mindazok, akik részt vettek a 2004 december 5-i kettős állampolgárságról szóló, baloldali népszavazási kampányban – emlékezett vissza az Országgyűlés elnöke a Bayer Showban.

Kövér László: Európa sokszínűségének nélkülözhetetlen alapja a nemzeti identitás
Európa sokszínűségének nélkülözhetetlen alapja a nemzeti identitás, mert ha az nem létezik, akkor maga a nemzet is megszűnik – jelentette ki Kövér László az Országgyűlés elnöke kedden Strasbourgban, az Európa Tanács (ET) Nemzeti kisebbségek identitása a sokszínű társadalmakban című, magas szintű konferenciáján.

KMKF – Kövér: létérdek a nemzeti önazonossághoz való jog biztosítása
Minden európai nemzet és minden európai állam létérdekének nevezte a nemzeti önazonossághoz való jog biztosítását az Országgyűlés elnöke pénteken Budapesten, a Parlamentben.

Kövér László: kötelességünk a lélekmentésben segíteni csángómagyar testvéreinket
Kövér László szerint Magyarországnak és az erdélyi magyarságnak kötelessége segíteni a lélekmentésben a csángómagyar testvéreket. Az Országgyűlés elnöke Csíkszeredában beszélt erről a magyar kormány támogatásával felépített csángó kollégium péntek délutáni ünnepélyes átadóján.

Kövér László: a kisebbségi sors Európa többségi nemzeteit is fenyegeti
Kövér László szerint a kisebbségi sors immár nemcsak az európai nemzeti kisebbségeket, hanem az európai többségi nemzeteket is fenyegeti. Az Országgyűlés elnöke a marosvásárhelyi vártemplomban beszélt erről vasárnap, a Vásárhelyi forgatag kulturális fesztivál fővédnökeként, a rendezvénysorozat keretében tartott ökumenikus istentisztelet után.

Kövér László-interjú: Ott állunk a falnál, nincs hová hátrálnunk
A Magyar Országgyűlés elnöke legutóbbi felvidéki látogatása alkalmával egyetlen médiumnak, hetilapunknak adott hosszabb lélegzetvételű interjút. Beszélgetés Kövér Lászlóval példaképekről, golyónyomokról, személyes hibákról és arról, milyen jövő vár Európa államaira, ha nem sikerül fordítanunk az EU szekérrúdján.

Kövér László: Szent István-i hagyatékunk támadás alatt áll
Kövér László szerint a rendszerváltoztatás kezdete óta nem tapasztalt módon támadás alatt áll a Szent István-i hagyaték: a keresztény kultúra, a nemzeti önazonosság és az állami szuverenitás. Az Országgyűlés elnöke a Székelyudvarhely közelében fekvő Székelyszentkirályon beszélt erről vasárnap, a Szentkirály és Szentistván nevű települések Szent Király Szövetségének találkozóján.

Diplomáciai jegyzéket küldött Magyarországnak a szlovák külügyminisztérium
Diplomáciai jegyzéket küldött Magyarországnak a szlovák külügyminisztérium.

A Magyar Közösség Pártja határozott közleményben reagált a pozsonyi templomrongálásra és Korčok bejegyzésére
Az Magyar Közösség Pártja közleményben reagált a pozsonyi templomrongálásra (LGBTQ+ propaganda ihletésű feliratok) és Ivan Korčok fb-bejegyzésére, amelyben Kövér László beszédét bírálta, amely a somorjai kitelepítettek emlékművénél hangzott el tegnap.

Korčok megint nem találta a helyes szavakat – kioktatná Kövér Lászlót
Ivan Korčok külügyminiszter közösségi oldalán tett bejegyzésében szólt be újra a magyar közjogi méltóságoknak. Most Kövér László hétfői fellépését bírálta, aki Somorján a kitelepítettek emlékére állított alkotást avatta fel. A szlovák külügyminiszter szerint az a módszer, ahogy a magyar politikai képviselők állandóan megnyitják a történelmi kérdéseket, ellentétben áll Magyarország deklarált szándékával, hogy jó bilaterális viszonyt alakítson ki Szlovákiával.

Kövér: csak akkor nyerhetünk, ha a Kárpát-medencében senki nem lesz vesztes
Mi, magyarok az elmúlt száz esztendőben megtanultuk, hogy csak akkor nyerhetünk igazán, ha Közép-Európában és a Kárpát-medencében senki nem lesz vesztes – mondta Kövér László hétfőn a felvidéki Somorján a kitelepített magyarok emlékművének átadásán.

Nem fogott ki rajtunk a járvány
Szerbiai látogatásának második napján, az Aleksandar Vučić államfővel folytatott reggeli megbeszélését követően Újvidékre, Topolyára, majd Szabadkára látogatott Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke. A székvárosban megtekintette az Európa Kollégiumot, ahol több, Újvidéken működő, közösségi szempontból fontos intézmény is beszámolt jelenéről és terveiről, köztük napilapunk, a Magyar Szó is bemutatta eredményeit. Topolyán a TSC csapat labdarúgó-akadémiáját is megtekintette, de a szerb szuperligás együttes stadionjának az építkezés utolsó fázisába lépett munkálatait is bejárta. Vajdasági látogatását Szabadkán zárta.

Kövér László: óriási fejlődésen ment át a vajdasági magyar közösség
Óriási változáson ment át az utóbbi években a vajdasági magyar közösség, és míg korábban sokaknak azzal a dilemmával kellett szembenézniük, hogy elhagyják-e szülőföldjüket a boldogulás érdekében, mára megerősödtek, és sikeresek – hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke kedden a szabadkai Pannon RTV-ben.

Kövér László: a Szerbia és Magyarország közötti jó kapcsolat a közös érdekeken alapul
Nemcsak a baráti érzelmeken alapul a Magyarország és Szerbia közötti kiemelten jó kapcsolat, hanem a közös érdekeken is, amelyek a gazdaságot is érintik – emelte ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke hétfőn Belgrádban, ahol hivatali kollégájával, Ivica Dačićcsal találkozott.

Kövér: Tragédia történt 101 évvel ezelőtt, de túléltük
Tragédia történt 101 évvel ezelőtt, de túléltük és a magyar nemzet köszöni szépen jól van – mondta Kövér László pénteken, a Nemzeti összetartozás napján a HírTv Magyarország élőben című műsorában.

Trianonra emlékeztető kiállítás nyílt a Bélyegmúzeumban
“Darabokra szaggattatol.” Trianon 100 – Összetartozás 1100 címmel nyílt kiállítás csütörtökön a budapesti Bélyegmúzeumban.

Márton Áron-szobrot avattak Kaposváron
Felavatták Márton Áron (1896-1980), Erdély minden diktatúra ellen következetesen kiálló római katolikus püspökének szobrát Kaposváron szombaton.

Megnyílt a Nemzeti Múzeum Trianon-kiállítása
Szenvedő szerkezet – Hétköznapi Trianon címen vándorkiállítással, Összetartozás Éve elnevezéssel pedig kerítéstárlattal emlékezik a trianoni békediktátum aláírásának századik évfordulójára keddtől a Magyar Nemzeti Múzeum.

Kövér: a Kárpát-medencei óvodafejlesztés a magyar jövő megalapozásának programja
A “Kárpát-medencei óvodafejlesztési programunk a magyar jövő megalapozásának egyik programja” – jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke a felvidéki Nagycétényben, ahol beszédet mondott a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében ott épített helyi magyar nyelvű óvoda és bölcsőde ünnepélyes átadóján kedden.

Kövér: a jövőben nem lehetünk sikeresek egymás rovására
Magyarország Trianon századik évfordulójára újra tekintélyt vívott ki magának az elmúlt tíz év teljesítményének köszönhetően, és ezzel azt üzeni a térség politikai vezetőinek, hogy “a jövőben biztosan nem lehetünk sikeresek egymás rovására” – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kedd reggel.

Összeöntötték a Magyarok Kenyere programban felajánlott búzát Szarvason
Összeöntötték az idén tízéves Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem programjában a felajánlott búzát pénteken, a történelmi Magyarország közepén, Szarvason.

Kövér László Szabadkán az anyaország támogatásáról biztosította a vajdasági magyarságot
Miként az utóbbi tíz évben, úgy az elkövetkező időszakban is számíthat a vajdasági magyarság az anyaország támogatására – hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke csütörtökön Szabadkán.

Kövér László: Európa addig marad önmaga, amíg a jövő nemzedékei is meg tudják őrizni nemzeti identitásukat
Európa addig marad önmaga, míg a magyar, szerb és más európai nemzetek leányai vállalják a gyermekáldást, és a családok a nevelési és oktatási intézményekkel együtt képesek bevonni minden gyermeket az európai keresztény kultúrkörbe megőrizve nemzeti identitásukat – hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke csütörtökön Nagybecskereken, ahol átadta a Boldogasszony Iskolanővérek leánykollégiumának felújított épületét.

Kövér László Szabadkán az anyaország támogatásáról biztosította a vajdasági magyarságot
Miként az utóbbi tíz évben, úgy az elkövetkező időszakban is számíthat a vajdasági magyarság az anyaország támogatására – hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke csütörtökön Szabadkán.

Kövér László: soha mást, csak nemzeti politikát Magyarországon!
Az Országgyűlés elnöke szerint olyan gazdasági, társadalmi és szellemi változásokat kell elérni Magyarországon, hogy “soha ne lehessen többé mást, mint nemzeti politikát folytatni.” Kövér László ezt pénteken mondta a Magyar Művészeti Akadémia budapesti emlékülésén.

Kövér: a nemzeti önazonossághoz való jognak az egyetemes emberi jogok részévé kell válnia
A nemzeti önazonosság védelméről szóló, kormánypárti képviselők által benyújtott politikai nyilatkozat vitája volt terítéken a parlamentben.

Kövér László: Újjá fogjuk építeni a Kárpát-medencét
Most új történetet írunk. Száz évvel Trianon és harminc esztendővel a rendszerváltoztatás után arról kell beszélnünk, hogy nagy munkában vagyunk: újjá fogjuk építeni a Kárpát-medencét. Mindenekelőtt a magyar-magyar kapcsolatokat, s aztán lépésről lépésre a többit is – jelentette ki az Országgyűlés elnöke csütörtökön Budapesten, a XI. Kárpát-medencei Egyetemek Kupájának ünnepélyes megnyitóján.

Hetedszer szervezték meg a Székely Bált
Hetedik alkalommal szervezték meg a Székely Bált, a Pesti Vigadóban tartott eseményen Tiszteletbeli Székely címet kapott Varga Mihály pénzügyminiszter, valamint Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke.

Kövér: a külhoni magyarok támogatása az egységes Kárpát-medence fejlődését is elősegíti
A külhoni magyar közösségek és vállalkozók támogatása nem csupán magyar érdekeket szolgál, hanem az egységes Kárpát-medence fejlődését is elősegíti – mondta Kövér László házelnök Az üzlet című internetes lapban szombaton megjelent interjúban, amelyben arról is beszélt, hogy a munkaerőhiány megoldására korlátozott mértékben és kontrollált módon a külföldről érkező vendégmunkások alkalmazása sem “ördögtől való”, de ez nem vezethet tömeges bevándorláshoz, végső soron csak is a demográfiai fordulat hozhat megoldást.

Tőkés László és Temesvár népe örökre beírta magát a történelembe
Tőkés László és Temesvár népe – románok, magyarok, németek, szerbek és minden szabadságszerető városlakó – 1989. december 15-20. között örökre beírta magát a történelembe – jelentette ki az Országgyűlés elnöke szombaton Szentesen.

Kövér: az 1848-49-es szabadságharc erőt adott, hogy felülkerekedhessünk a XX-XXI. század kihívásain
Az 1948-49-es szabadságharc erőt adott, hogy a magyarság felülkerekedhessen a XX-XXI. század kihívásain – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a romániai Oklándon tartott hálaadó Istentiszteleten az aradi tizenhármak és társaik mártíriumára emlékezve vasárnap .
