Kövér László: Európa addig marad önmaga, amíg a jövő nemzedékei is meg tudják őrizni nemzeti identitásukat - Külhoni Magyarok
Hírek

Kövér László: Európa addig marad önmaga, amíg a jövő nemzedékei is meg tudják őrizni nemzeti identitásukat

Európa addig marad önmaga, míg a magyar, szerb és más európai nemzetek leányai vállalják a gyermekáldást, és a családok a nevelési és oktatási intézményekkel együtt képesek bevonni minden gyermeket az európai keresztény kultúrkörbe megőrizve nemzeti identitásukat – hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke csütörtökön Nagybecskereken, ahol átadta a Boldogasszony Iskolanővérek leánykollégiumának felújított épületét.

„A múltunk nemcsak kötelez, hanem erőt is ad” – húzta alá a házelnök. Hozzátette: „ezer éves magyar múlt áll mögöttünk e tájakon is, amely ezer indokot szolgáltat arra, hogy minden megpróbáltatás, minden gyötrelem és aggodalom ellenére, bizakodva tekintsünk a jövőbe.”

A magyarság küldetése változatlan az elmúlt ezer évben – hangoztatta Kövér László. Ez a küldetés pedig nem más, mint magyarként megmaradni a Kárpát-medencében. „Napjainkra olyan magyar államot építettünk, amely szolgálja, és nem kiszolgáltatja a nemzetet. Köszönet a délvidéki magyarságnak mindazért a lelki, erkölcsi és politikai támogatásért, amelyet mindehhez nyújtottak. (.) Engedjék meg, hogy az Országgyűlés nevében tolmácsoljam Önöknek: a délvidéki magyarság mindig és mindenben számíthat Magyarország támogatására” – biztosította támogatásáról a vajdasági magyarságot a politikus.

Rámutatott: „napjainkra bebizonyítottuk, hogy a magyarság nemzeti összetartozása erősebb, mint azon erők, amelyek száz éve szét akartak szakítani”. Ezért köszönetet mondott a délvidéki magyarságnak, amely nélkül véleménye szerint nem lehet teljes a nemzeti összetartozás.

Kövér László kiemelte, hogy Magyarország – gyarapodó szövetségeseivel együtt – napjainkra elérte, hogy a Kárpát-medence és Közép-Európa hangja hallható legyen a nagyvilágban. „Szomszédainkkal együtt bebizonyítottuk, hogy meg tudjuk védeni nemcsak a saját, de egyben Európa határait is az illegális migrációtól, szomszédaink többségével erőinket össze tudjuk adni annak érdekében, hogy növeljük a térségünk biztonságát és jólétét, szomszédaink többségével egymás iránt kölcsönös tiszteletet tanúsítva elértük, hogy a Kárpát-medencét és Közép-Európát, annak minden nemzetét és országát Nyugaton és Keleten egyaránt újra megtanulják tisztelni mindazok, akiknek erre sok történelmi okuk volna, gyakran mégis megfeledkeznek erről” – húzta alá.

Végül arra kérte a vajdasági magyarokat, hogy a június 21-i szerbiai választásokon mindenhol támogassák a Vajdasági Magyar Szövetség jelöltjeit, „mert ez a garancia arra, hogy a magyar érdekekről a magyarok mellőzésével sehol se lehessen dönteni.”

A csütörtökön átadott leánykollégiumot a Boldogasszony Iskolanővérek vagyon-visszaszármaztatás keretében kapták vissza. Az épületet teljes egészében magyar támogatásból újították és szerelték fel, a magyar kormány minderre 1,2 milliárd forintot biztosított.

A Boldogasszony Iskolanővérek 140 évvel ezelőtt érkeztek Temesvárról Nagybecskerekre, azóta is feladatuknak tekintik a gyermekek óvodai és iskolai oktatását, a lányok nevelését.

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke ünnepi beszédében megköszönte a „nemzetben gondolkodó magyar kormánynak, hogy hittel állt a zárda felújításának ügye mellé.”

MTI

Kapcsolodó cikkek