Kövér László: a Szerbia és Magyarország közötti jó kapcsolat a közös érdekeken alapul - Külhoni Magyarok
Hírek

Kövér László: a Szerbia és Magyarország közötti jó kapcsolat a közös érdekeken alapul

Nemcsak a baráti érzelmeken alapul a Magyarország és Szerbia közötti kiemelten jó kapcsolat, hanem a közös érdekeken is, amelyek a gazdaságot is érintik – emelte ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke hétfőn Belgrádban, ahol hivatali kollégájával, Ivica Dačićcsal találkozott.

A két házelnök hétfőn aláírta a két parlament partnerségéről szóló keretszerződést, amely előmozdítja együttműködésüket, illetve előkészíti a két kormány stratégiai együttműködésről szóló megállapodását, amelyet várhatóan az ősszel Budapesten esedékes közös magyar-szerb kormánycsúcson írnak alá.

A jó kétoldalú kapcsolatokról szólva Kövér László kiemelte: „figyelemre méltó az az előrehaladás, amelyet a történelmi megbékélés és a nemzeti közösségeink megbecsülése terén az elmúlt évtizedben elértünk”. Reményét fejezte ki, hogy a magyarországi szerb kisebbség, illetve a szerbiai magyar kisebbség nemcsak összekötő kapocs lesz a két ország között, hanem Budapest és Szerbia „modellértékű, mások számára is követhető megoldásokat tud kidolgozni a nemzeti kérdés civilizált európai rendezése tekintetében”.

Kövér László kifejtette, hogy a járványhelyzet alatt megmutatkozott a valódi szolidaritás a két ország között, valamint „az az újító szellemű bátor politika, amelyet mind a budapesti kormány, mind a belgrádi kormány az oltási program végrehajtása tekintetében mutatott”.

Kiemelte: a válságos helyzetben sem csökkent, hanem növekedett, és már eléri a 2,7 milliárd eurót a két ország közötti kereskedelmi áruforgalom.

Az Országgyűlés elnöke elmondta, Magyarország és egész Európa stratégiai érdeke is, hogy Szerbia mielőbb az Európai Unió teljes jogú tagja legyen. „Megítélésünk szerint ennek elsősorban az az akadálya, hogy Brüsszelben ezt még nem mindenki látja így” – tette hozzá. Úgy folytatta: az az eltökéltség és következetesség, amellyel Magyarország támogatja Szerbia és más nyugat-balkáni országok csatlakozását, mielőbbi integrációját, a jövőben sem fog változni.

Végül leszögezte: ahogyan a visegrádi együttműködés országainak vonatkozásában szokták hirdetni, „nem tehertétel voltunk, vagyunk az Európai Unió számára, hanem hozzáadott érték, (.) ugyanúgy meggyőződéssel állíthatom, hogy a tágabb értelemben vett Közép-Európa, a Baltikumtól a Balkánig, Európa élhető jövője számára egy olyan tartalék, amelyet figyelembe kell venni, és amire nekünk itt Közép-Európában, szerbeknek és magyaroknak, és másoknak is büszkének kell lennünk”.

Ivica Dačić, a szerb parlament elnöke a közös sajtótájékoztatón szintén a magas szintű kétoldalú kapcsolatokat méltatta. Elmondta: Szerbia és Magyarország a jószomszédi viszony példájaként szolgálhat a szomszédos országok számára. Köszönetet mondott Magyarországnak azért a támogatásért, amelyet az európai integrációs folyamat során nyújt.

Ivica Dačić kiemelte, hogy a két ország kölcsönösen támogatja egymást a nemzetközi színtéren, hiszen gazdasági és infrastrukturális szempontból is sok közös érdek köti össze őket. A Szerbiában élő magyar kisebbségről szólva elmondta: látszik, hogy jó a viszony a szerbek és a magyarok között, hiszen a parlament alelnöke, Kovács Elvira is a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) tagja. „Ez jól mutatja, hogy nagyon jó a kormánykoalíció pártjai közötti viszony, illetve megbecsüljük a magyar kisebbséget” – húzta alá.

Kövér László hétfőn találkozott Ana Brnabic miniszterelnökkel, valamint a VMSZ belgrádi parlamenti frakciójával, kedden pedig Aleksandar Vučić államfővel folytat tárgyalásokat, majd vajdasági körútra indul, és találkozik Pásztor Istvánnal, a VMSZ elnökével. Szerbiai látogatását Újvidék és Topolya érintésével Szabadkán zárja.

MTI

Kapcsolodó cikkek