Magas szerb állami kitüntetést kapott Pásztor István, a VMSZ elnöke - Külhoni Magyarok
Hírek Vajdaság

Magas szerb állami kitüntetést kapott Pásztor István, a VMSZ elnöke

Magas szerb állami kitüntetést, a Gyertyaszentelő-napi érdemrend első fokozatát vehette át Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) és a vajdasági tartományi képviselőház elnöke kedden a szerb elnöktől Belgrádban.

Az indoklás szerint Pásztor Istvánnak a magyar-szerb kapcsolatok kiépítése és megerősítése terén tett kiemelkedő érdemeiért ítélték oda az egyik legmagasabb szerbiai elismerést. Ilyen kitüntetést magyar nemzetiségű ember még nem kapott.

Pásztor István a kitüntetés átvételét követően a szabadkai Pannon RTV-nek arról beszélt, kisebbségi magyar politikusként „mi más lehetne a dolga az embernek, mint hogy a saját közösségének a mindennapjait intézni és jobbá tenni, és emellett a saját szülőföld felemelkedését szolgálni”.

A VMSZ elnöke rámutatott, hogy a vajdasági magyar politikusok egyikeként olyan szerencsés helyzetben van, hogy „a nemzeti érdek szolgálata és a szülőföld érdekének a szolgálata” nem okoz számára konfliktust. Nem volt ez mindig így, korábban jelentősek voltak az ellentétek – tette hozzá.

„Nem maguktól tűntek el ezek az árkok és különbségek, hanem annak eredményeképpen, hogy sokan dolgoztunk azon, hogy a magyar-szerb viszonyrendszer, Magyarország és Szerbia viszonyrendszere olyanná váljon, amilyen ma” – húzta alá. Hozzátette: „ez, ha valakinek fontos, akkor nekünk, vajdasági magyaroknak fontos, és azért is fontos, mert azt tudtuk bizonyítani, hogy (…) függetlenül attól, milyen terhelt a közös történelmünk, tudunk szembesülni annak a tapasztalataival, le tudjuk abból vonni a következtetéseket, le tudjuk zárni a régi oldalait a közös történelmünknek, és új oldalakat tudunk nyitni”. Pásztor István szerint ennek az „újoldal-nyitásnak” a megerősítése a szerb állami kitüntetés.

A Gyertyaszentelő-napi érdemrendet a Szerbiáért és állampolgáraiért a közszolgálat, a gazdaság, a kultúra, az oktatás, a sport és a humanitárius tevékenységek területén tett kiemelkedő érdemekért ítélik oda.

A Gyertyaszentelő-napi érdemrend első fokozatát korábban mások mellett Emir Kusturica rendező, Aleksandar Bercek színész, valamint Smilja Avramov jogász vehette át, de odaítélték a Belgrádi Nemzeti Múzeumnak, a Belgrádi Nemzeti Színháznak, a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémiának és az idei évben a Szerb Orvostársaságnak, valamint az újvidéki Szerb Nemzeti Színháznak.

A szerb elnök Johnny Depp amerikai színészt Aranymedállal tüntette ki.

Az állami kitüntetéseket a szerb nemzeti ünnep, az államiság napja alkalmából adta át Aleksandar Vucic államfő. Az államiság napja február 15. 1804-ben ezen a napon, a Julianus-naptár szerinti gyertyaszentelő napján kezdődött meg a törökök elleni első szerb felkelés, 1835-ben pedig ugyanezen a napon hozták meg az első demokratikus szerb alkotmányt, amellyel kezdetét vette a modern szerb állam kialakítása.

MTI

Kapcsolodó cikkek