Pásztor István: Az immunizáció az egyén egészséghez való joga - Külhoni Magyarok
Hírek

Pásztor István: Az immunizáció az egyén egészséghez való joga

Sokat jelentett a falvakban élő időseknek, hogy helyben és előzetes bejelentkezés nélkül kaphatták meg a koronavírus elleni védőoltást a múlt héten – mondta a Szabadkai Magyar Rádió reggeli műsorában Pásztor István.

A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke szerint jól alakul a vakcináció, de sokan még mindig bizonytalanok, pedig a nyájimmunitáshoz a mostaninál sokkal több embert kellene beoltani.

Az a legjobb védőoltás, amelyiknek mindkét adagja már a vállban van – nyilatkozta a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában Pásztor István. A VMSZ elnöke kifejtette, hogy a beoltottságot tekintve Szerbia élen jár, de még mindig sokat kell tenni annak érdekében, hogy elérjük a nyájimmunitást.

Pásztor István, elnök, VMSZ: „Ezek a számok a semmihez túl jók, a valamihez túl kevesek. Valahol szerintem a jó felén vagyunk annak a számnak, amelynek meg kell, hogy valósuljon ahhoz, hogy arról tudjunk beszélni, hogy a nyájimmunitásnak a határára kerüljünk. Ezt az alkalmat is szeretném kihasználni arra, hogy mindenkit arra biztassak, hogy jelentkezzen, ha alkalom adódik rá, hogy keresse azt, hogy megteremtődjön az alkalom, hogy felvegye a védőoltást. Hogy melyiket? Azt amelyik sorban van.”

Hozzátette, hogy úgy a politikusoknak, mint a magas rangú közszereplőknek, de mindenki másnak is az a feleadat, hogy felhívja a figyelmet az immunizációs folyamat fontosságára. Meglepően sokan vannak, akik nem is biztos, hogy el tudják mondani annak az okát, hogy miért nem jelentkeztek és miért nem akarják felvenni a védőoltást – emelte ki a VMSZ elnöke.

„Én elhiszem, hogy ez szabadság kérdése, és mindenki eldöntheti, hogy felveszi-e vagy sem. Ezt a szabadságot nem hiszem, hogy bárkinek is joga volna korlátozni. A korlátot azonban mindenképpen másoknak a szabadsága jelenti. Ez alatt azt értem, hogy ha nekem jogomban áll egészségesnek maradni, akkor másnak nincs jogában az én egészségemet veszélyeztetni. Ez az egymásra utaltságnak és a szolidaritásnak a kérdése, akár a munkahelyeken, akár más közösségekben. Úgy vélem ezt a nagy csatát csak akkor nyerhetjük meg, ha sokan a saját árnyékukon túl tudnak lépni.”

Pásztor István arról is beszélt, hogy Szabadka központját sikerült megóvni azzal, hogy a kettes rendezési tervet elvetették. A politikus szerint a Városi Képviselő-testületnek vagy a Városi Tanácsnak olyan döntést kellene hoznia, amely gátat szabna annak, hogy csöndben bármilyen formában meg tudjon valósulni a most elvetett elképzelés. Arról is beszélt, hogy vannak olyan országok, városok, ahol a régi épületeket visszaállítják egykori állapotukba. Kiemelte, hogy az semmiképpen nem lehet megoldás, hogy óriási tömbházak kerülnek oda, ahol azoknak nincs helyük.

Pásztor István, elnök, VMSZ: „A modernség az, hogy megőrizni a történelmi örökséget, megőrizni az építészeti örökséget, új tartalommal megtölteni azt. Megőrizni a város központjának a hangulatát.”

A kutyatámadásokról is szólt a politikus. Úgy véli, mindenképpen az emberek védelme a fontos, ugyanakkor a probléma valójában az embertől ered. Szerinte a felelős kutyatartás, továbbá az ebek chippel való megjelölése jelenthet megoldást. A befogott, majd ivartalanítás és megjelelős után az utcára visszaengedett kóbor kutyák viszont a jövőben is gondot jelenthetnek, ha falkába verődnek, ezért ezt az eljárást is felül kellene vizsgálni.

Pannon RTV

Kapcsolodó cikkek