Kilenc Magyar Arany Érdemkereszt a Vajdaságba - Külhoni Magyarok
Hírek

Kilenc Magyar Arany Érdemkereszt a Vajdaságba

Áder János magyar köztársasági elnök munkájuk, közéleti tevékenységük elismeréseként több vajdasági, vagy a Vajdaságban tevékenykedő személyt tüntetett ki a közelmúltban nemzeti ünnepeink alkalmából. A járványhelyzet miatt az elismerések átadására azonban csak utólag kerülhetett sor Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának közreműködésével. Alkalmi fogadás keretében a kitüntetéseket csütörtök délután kézbesítették a palicsi Zvonko Bogdan Borkastélyban.

Csallóközi Eszter főkonzul kézbesítette a kitüntetéseket, aki az alkalmi ünnepségen elmondta, az elismeréseket olyan személyek kapják, akik a magyarság érdekében kiemelkedőt tettek. A nemzeti összetartozást jelenti, és erősíti az is, hogy mostanában a Kárpát-medence minden pontján történnek kitüntetés-átadások. Az elismerések azt is kifejezik, hogy egyetlen nemzet, egyetlen magyarság tagjai vagyunk.

Magyar Arany Érdemkeresztben részesült még tavaly, október 20-a alkalmából dr. Bimbó Mihály, Raffai Judit, Talpai Sándor és Török György.

Idén, március 15-én Áder János öt délvidéki személyt tüntetett ki ugyancsak Magyar Arany Érdemkereszttel, ők: Bordás Győző, dr. Jeges Zoltán, Lőcsei Ilona, Özvegy Károly és Szabó-Hangya Teréz.

A vajdasági magyar közösség érdekében végzett több évtizedes közéleti tevékenysége elismeréseként részesült az elismerésben dr. Bimbó Mihály, Magyarkanizsa község volt polgármestere, a Vajdasági Magyar Szövetség volt alelnöke.

A magyar kultúra ápolása, különösen népmesekincsünk gyűjtése és népszerűsítése érdekében végzett tudományos, illetve ismeretterjesztő tevékenysége elismeréseként Raffai Judit néprajzkutató, az Újvidéki Egyetem Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karának egyetemi tanára is megkapta a magyar Arany Érdemkeresztet.

A vajdasági magyar közösség érdekében végzett több évtizedes tevékenysége elismeréseként Talpai Sándort, a Vajdasági Magyar Szövetség alapító tagját, volt alelnökét is kitüntették.

A vajdasági magyar közösség érdekében végzett több évtizedes tevékenysége elismeréseként Török György, a Magyar–Szerb Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, az Elzett Certa Kft. ügyvezető igazgatója részére is átnyújtották a Magyar Arany Érdemkeresztet. Török György egyébként Szabadkán és Szegeden él, s őt is még tavaly tüntették ki.

Idén március 15-e alkalmából kapta a kitüntetést Bordás Győző Márai Sándor-díjas író, szerkesztő, a Vajdasági Íróegyesület volt elnöke, a Vajdasági Magyar Nemzeti Tanács volt tagja a vajdasági magyarság sorsát hitelesen megörökítő írásai, valamint a délvidéki magyar kulturális és közéletben vállalt szerepe elismeréseként.

A vajdasági magyar közösség érdekében végzett több évtizedes, áldozatos munkája elismeréseként tüntették ki dr. Jeges Zoltán villamosmérnököt, a belgrádi Singidunum Egyetem és a Szabadkai Műszaki Szakfőiskola nyugalmazott tanárát is.

A Vajdaságban élő bukovinai székelyek szellemi, illetve tárgyi örökségének megmentését szolgáló munkája, valamint a délvidéki magyarság körében végzett közösségszervezői és újságírói tevékenysége elismeréseként részesült a magas elismerésben Lőcsei Ilona szerkesztő, riporter, újságíró, a Tamási Áron Székely–Magyar Művelődési Egyesület titkára.

A délvidéki magyar kultúra támogatását és a vajdasági magyar szerzők köteteinek megjelentetését elkötelezetten szolgáló, több évtizedes munkája elismeréseként Özvegy Károly, a szabadkai Grafoprodukt Nyomda tulajdonosa ugyancsak kitüntetésben részesült.

A szabadkai magyar közösséget hitelesen bemutató, több évtizedes újságírói és szerkesztő-riporteri tevékenysége elismeréseként Szabó-Hangya Teréz újságíró, hitoktató, a Pannon RTV nyugalmazott megbízott főszerkesztője, a Szabadkai Magyar Rádió szerkesztőriportere, a vajdasági Keresztény Értelmiségi Kör alelnöke, a Keresztény Értelmiségi Kör szabadkai elnökének Áder János ugyancsak Magyar Arany Érdemkeresztet adományozott.

Az eseményen jelen volt többek között Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, Pintér Attila, Magyarország belgrádi nagykövete és Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, akik elsőként gratuláltak a kitüntetett személyeknek.

Vajdaság Ma

Kapcsolodó cikkek