A 175 évvel ezelőtt kitört forradalom egyik legnagyobb eredménye az, hogy egységbe kovácsolta a nemzetet – jelentette ki a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára Edmontonban vasárnap a március 15-e alkalmából tartott ünnepségen, kiemelve, „a legnehezebb időkben, amikor legfontosabb értékeink forognak veszélyben, a nemzet egysége ad nekünk erőt, az a tudat, hogy számíthatunk egymásra és az anyaországra”.
Áder János magyar köztársasági elnök munkájuk, közéleti tevékenységük elismeréseként több vajdasági, vagy a Vajdaságban tevékenykedő személyt tüntetett ki a közelmúltban nemzeti ünnepeink alkalmából. A járványhelyzet miatt az elismerések átadására azonban csak utólag kerülhetett sor Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának közreműködésével. Alkalmi fogadás keretében a kitüntetéseket csütörtök délután kézbesítették a palicsi Zvonko Bogdan Borkastélyban.
Szerdán adták át Kassán, Magyarország kassai főkonzulátusán azokat a magyar állami kitüntetéseket, amelyeket a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából adományozott Áder János köztársasági elnök, de a járványügyi helyzet miatt nem vehettek át a díjazottak. Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetést vett át Köteles László, a Csemadok országos alelnöke és Dudás Péter színművész, rendező.
Magyar állami kitüntetésben részesült két felvidéki személyiség a Magyarország Pozsonyi Nagykövetségén, 2021. április 14-én. Az ünnepélyes díjátadót a járványügyi intézkedéseket figyelembe véve idén is szűk körben tartották. Az Áder János köztársasági elnök által adományozott Magyar Arany Érdemkereszt állami kitüntetést ebben az évben Németh Gabriella, az MKP és a Pozsony Megyei Önkormányzat volt alelnöke és Molnár Sándor, a Szlovákiai Keresztyén Egyház zsinati főtanácsosa, Rimaszombati Református Egyházközösség lelkipásztora vehette át.
A felvidéki magyarságért végzett tevékenysége elismeréseként Áder János magyar államfő által odaítélt állami kitüntetést vett át négy felvidéki magyar személyiség Magyarország pozsonyi nagykövetségén szerdán.