
Címke: áder


Március 9-ig lehet regisztrálni a magyar országgyűlési választásokra
Erőteljes kampánnyal kezdték az új esztendőt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácshoz (EMNT) tartozó Demokrácia Központok, készítik elő az erdélyi magyar állampolgárokat a magyar országgyűlési választásokra, mutatott rá a szerdai sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatón Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke.

Áder János: a nemzetek közötti párbeszéd nem épülhet sem hazugságra, sem az igazság tagadására
A magyar köztársasági elnök beszédet mondott a Budapestre akkreditált nagyköveteknek adott fogadáson a Müpában.

Áder János: mi, magyarok, támaszai vagyunk egymásnak szerte a világban
A világban élő, az életről és a megmaradásról sokféle tudással rendelkező magyarok támaszai egymásnak – mondta a köztársasági elnök szerdán, amikor adventi ebéden látta vendégül a határon túli magyar egyházak vezetőit a Sándor-palotában.

Magyar állami kitüntetéseket adtak át Kolozsváron
2021. szeptember 30-án Mile Lajos főkonzul augusztus 20. alkalmából adományozott magyar állami kitüntetéseket adott át a Kolozsvári Főkonzulátus rendezvénytermében.

A Bölcs Jaroszláv Fejedelem Érdemrend első fokozatával tüntették ki Áder Jánost
Volodimir Zelenszkij elnök, Ukrajna Függetlensége kikiáltásának 30. évfordulója alkalmából a Bölcs Jaroszláv Fejedelem Érdemrend I. fokozatával tüntette ki Áder Jánost, Magyarország köztársasági elnökét. Az erre vonatkozó rendeletet az államfő hivatalos honlapján tették közzé.

Áder: a magyarok pontosan tudják, miért érzékeny seb a Krím bekebelezése
A magyarok tudatába mélyen beleégett mind a nagyhatalmi agresszió, mind pedig Trianon traumájának emléke, ezért mi pontosan tudjuk, hogy Ukrajna népe számára miért annyira érzékeny seb a Krím annexiója – jelentette ki Áder János köztársasági elnök hétfőn Kijevben, a Krími Platform elnevezésű rendezvénysorozatot megnyitó csúcsértekezleten mondott beszédében.

Áder: a történelmi örökséggel minden új nemzedéknek feladata van
A történelmi örökséggel minden új nemzedéknek feladata van, ezért volt becsületbeli ügyünk helyreállítani II. Rákóczi Ferenc borsi várkastélyát – jelentette ki Áder János, Magyarország köztársasági elnöke a felvidéki Borsiban, ahol Zuzana Caputová szlovák államfővel közösen részt vett és beszédet mondott a magyar állami támogatással felújított Rákóczi-várkastély átadásán szombaton.

Kilenc Magyar Arany Érdemkereszt a Vajdaságba
Áder János magyar köztársasági elnök munkájuk, közéleti tevékenységük elismeréseként több vajdasági, vagy a Vajdaságban tevékenykedő személyt tüntetett ki a közelmúltban nemzeti ünnepeink alkalmából. A járványhelyzet miatt az elismerések átadására azonban csak utólag kerülhetett sor Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának közreműködésével. Alkalmi fogadás keretében a kitüntetéseket csütörtök délután kézbesítették a palicsi Zvonko Bogdan Borkastélyban.

Magas színvonalú tudományos tevékenysége mellett sokat tett nyelvhasználati jogaink megvédéséért
Áder János, a Magyarország köztársasági elnöke, a Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést adományozta dr. Csernicskó István nyelvésznek, a Magyar Tudományos Akadémia doktorának, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektorának kiemelkedő tudományos, oktatói és tudományszervezői munkája, valamint a kárpátaljai többnyelvűség nyelvészeti és nyelvpolitikai vonatkozásainak vizsgálata terén elért kiemelkedő eredményei elismeréseként. Csernicskó István a kitüntetést április 21-én vehette át ünnepélyes keretek között Magyarország Beregszászi Konzulátusán Szilágyi Mátyás beregszászi magyar főkonzultól.

Elkezdődött a Kárpát-medencei fenntarthatósági témahét
Elkezdődött a Kárpát-medencei fenntarthatósági témahét, a hatodik alkalommal tartott rendezvényen 1600 magyarországi és határon túli iskola 360 ezer diákja vesz részt – közölte az Agrárminisztérium hétfőn az MTI-vel.

Magyar állami kitüntetést vett át Kelemen András egyetemi tanár és Buksa Éva Mária pedagógus, író
A magyar állam által adományozott rangos kitüntetések átadására évente kétszer kerül sor – március 15-én és augusztus 20-án a nemzeti ünnepek alkalmából. Áder János, Magyarország köztársasági elnökének állami kitüntetését Kelemen András rektori tanácsos, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Karának volt dékánja, illetve Buksa Éva Mária nyugalmazott magyartanár, író vehette át kedden.

A magyar állami elismerések március 15-e alkalmából később kerülnek a kitüntetettekhez
Magyarország köztársasági elnöke, Áder János a nemzeti ünnep, március 15. alkalmából, a miniszterelnök, Orbán Viktor előterjesztésére kitüntetéseket adományozott. A kitüntetettek listája a Magyar Közlönyben jelent meg hétfőn.

A román államfőhöz fordult a köztársasági elnök a Szamos nehézfémszennyezése miatt
Klaus Iohannis román államfőhöz fordult pénteken Áder János köztársasági elnök a Szamos nehézfémszennyezése ügyében annak érdekében, hogy Románia késedelem nélkül tegyen lépéseket a most már rendszeressé vált szennyeződések miatt.

Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést kapott Debreceni Anikó
Dr. Áder János, Magyarország köztársasági elnöke Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést adományozott Debreceni Anikónak, a Csapi 2. Számú Széchenyi István Középiskola magyar nyelv és irodalom szakos tanárának, tankönyvszerzőnek és szerkesztőnek a magyar nyelv ápolása és igényes használata iránt elkötelezett pedagógusi pályája elismeréseként.

Négy felvidéki magyar személyiséget tüntettek ki Magyarország pozsonyi nagykövetségén
A felvidéki magyarságért végzett tevékenysége elismeréseként Áder János magyar államfő által odaítélt állami kitüntetést vett át négy felvidéki magyar személyiség Magyarország pozsonyi nagykövetségén szerdán.

Áder János kemény hangnemben fordult az ukrán és a román elnökhöz a folyószennyezések miatt
Levélben fordult Áder János államfő Volodimir Zelenszkij ukrán, valamint Klaus Johannis román elnökhöz a Tiszán és a Szamoson át Magyarországra érkező nagy mennyiségű hulladék miatt. Áder János azt kérte a Magyarországgal szomszédos országok államfőitől, vessék latba befolyásukat a szennyezés megállítása érdekében.

Kövér: a nemzeti önazonossághoz való jognak az egyetemes emberi jogok részévé kell válnia
A nemzeti önazonosság védelméről szóló, kormánypárti képviselők által benyújtott politikai nyilatkozat vitája volt terítéken a parlamentben.
