Pásztor István, a VMSZ elnöke szerint a vasárnapi választások tétje, hogy a párt tudja-e folytatni a megkezdett sikeres munkáját
Pásztor István 13 éve áll a VMSZ élén. Ez alatt az idő alatt 5 választáson vezette pártja csapatát. A 2020-as háromszintű választásokra a párt szempontjából egy négyéves sikertörténetet követően kerül sor. Ez határozta meg a kampány hangulatát, és ez ad okot a bizakodásra, hogy az eredmények sem maradnak el.
– Ez egy csonka kampány, rendhagyó időben, és körülményeiben is. Mit tapasztaltak a terepen?
– Inkább azt mondanám, hogy rendhagyó, nem azt, hogy csonka, mert a csonka azt jelenti, hogy rövidebb vagy lerövidített, ez viszont nem lerövidített volt, hanem szerintem meghosszabított. A kampánynak volt egy betét része: a vírus elleni küzdelem, ami nem tényleges kampány volt, hanem a bizonyításnak és a bizonyíthatóságnak a pillanata. Ha úgy tetszik, az igazság pillanata, olyan szempontból, ki az, aki képes cselekvő politikára, és ki az, aki nem. A VMSZ ezekben a hónapokban azt tudta bizonyítani, hogy egy cselekvő párt. Felépített egy hálózatot, működőképes és hatékony infrastruktúrával, rengeteg jó emberrel, akik úgy látták el a feladatot, hogy egyetlenegy feszültség, botrány vagy bármi más nem volt, pedig több mint 27 000 alkalommal segítettünk az embereknek bevásárolni, ellátni őket… A kampány ezért volt egy picikét rendhagyó. A fontos elemeit viszont aránylag gyorsan és hatékonyan sikerült teljesítenünk. Másfél nap alatt összegyűjtöttük a támogató aláírásokat. Soha ilyen rövid idő alatt ez nem történt meg. Ez a megelőző négy év teljesítményének szólt. Mi sosem voltunk az a párt, amely ezekben a nagy sportcsarnokos, több tízezres rendezvényekben gondolkodott. Nincsenek is meg nekünk ehhez az adottságaink. A mi embereink ezt nem is nagyon szeretik. Azt szeretik inkább, ha le tudunk ülni az asztalhoz és szembenézve egymással beszélgethetünk, és ha végeztünk, esetleg megiszunk egy pálinkát, és közben folytatjuk a négyszemközti beszélgetést vagy egy kis csoportos beszélgetést. Ezt csináltuk és ezt csináljuk most is reggeltől estig. Én most már harmadik hete csak ezt csinálom. Arra törekszem, hogy mindenhova legalább egy napra el tudjak jutni. Mostanság soha nincsen tizenkét-három eseménynél kevesebb naponta. Azt látom, hogy igénylik az emberek, hogy jól érzik magukat ezeken a rendezvényeken. Egészen megindító az, ahogyan a házigazdák leterítik az asztalt és felrakják azt, amivel meg akarják vendégelni az összegyűlteket, ahogy meg akarják adni a módját. Nekem vannak kampánytapasztalataim, de az, amit most tapasztalok, ilyenre nem emlékszem, úgyhogy én, ha ennek a kampánynak a különlegességéről kell beszélni, akkor elsősorban itt a vírus miattira gondolok, illetve arra a hangulatra, arra az érzelmi pluszra, amit az ember most kap, mert a kampány nemcsak arról szól, hogy mi tájékoztatjuk a népet, hanem megteremtjük a közös ünneplésnek a lehetőségét. Ezek megítélésem szerint mind közösségi ünnepek. Nekem nincsen kit győzködnöm, én a sajátjaim közé megyek. Tudják az emberek, mit kell csinálni. Ez a közös teljesítménynek az ünnepe végül is. A vajdasági magyar politika soha ennyi forrást nem mozdított meg olyan tartalmaknak az intézésére, amelyeket az emberek igényként megfogalmaztak. Nem is meri az ember kimondani, mennyi pénz ez. Van egy meggyőződésünk, hogy ez azért lehetséges, mert az anyaország adja ezt a pénzt. Ez tény, de hogyha megnézzük ezeknek a forrásoknak a struktúráját, akkor azt kell hogy megállapítsuk, hogy több mint 65 százaléka ezeknek a forrásoknak hazai, és a maradék plusz az, ami Magyarországról jön. Persze ez nagyon fontos, mert az teszi gyorsabbá a mi előrehaladásunkat, a mi lehetőségeinkhez az adja hozzá a pluszt, ami nekünk van. Soha ennyi eredménye a politizálásnak nem volt: iskolafelújításban, útépítésben, vízvezeték- és szennyvízhálózat kiépítésében, víztisztításban, egzisztenciateremtésben stb. Szerintem ezt látják az emberek. Úgyhogy többek között valószínűleg ennek is tudható be a választás előtti hangulat a terepen. Azt szoktam mondani a kampányban, hogy az igazi tétje ennek a választásnak az, hogy amit elkezdtünk, azt tudjuk-e folytatni. Már most látszik, amikor végigmegy a falun, ahol tudja, hogy magyarok laknak, milyen traktorok, milyen kapcsolható eszközök vannak, milyen gépekkel dolgoznak a gazdák. Több mint ezer házat megvásároltak a pályázók, olyan dolgok történtek, amikről álmodni sem mertünk. Megnéztem egyszer, hogy milyen a struktúra: több mint 30 százaléka a pályázóknak olyan nő, aki egyedül neveli a gyerekét. A politika nem ezzel szokott foglalkozni. Mi ezt így csináljuk, és szerintem ez egy kivételesen nagy érték, és nem is tudom, hogy jutottunk idáig, de eljutottunk. Csak ennek van értelme.
– A VMSZ listáit böngészve feltűnik, hogy nagyon sok fiatalt indítanak. Megkockáztatom, hogy még soha ennyi fiatal nem volt a VMSZ listáin.
– Jól látja. Az az igazság, hogy nem nagyon kellett nekem ennek eléréséhez az ostort csattogtatni. Nem kellett ütni az embereket, hogy ebbe az irányba mozduljanak el. Volt ezzel kapcsolatban egy erőteljes késztetés, de nagyon sok helyi szervezetünk van, amelyek a múlt évi közgyűlést követően és az azt megelőző négy-ötéves vívódás, küszködés és letisztulás után, megújult emberállományában, személyállományában, és ez a megújulás azt eredményezte, hogy az ajtók és az ablakok is kinyíltak és elkezdtek jönni az emberek. Ami elképzelhetetlen volt, megtörtént Óbecsén vagy Magyarkanizsán. Az, hogy Topolyán megtörtént, az majdhogynem többé-kevésbe borítékolható volt, az hogy Kishegyesen megtörtént, az már egy régebbi folyamatnak a következménye. Nem történt meg kellő mértékben Szabadkán, de meg fog történni itt is a választás után, mert a választási eredmény meg fogja nyitni az ajtókat meg az ablakokat, és elkezdenek jönni az emberek. Ez az igazán csodálatos. Felnőtt egy új nemzedék. Úgy nőtt fel, hogy meg akarja mutatni magát. Akar küzdeni, közéleti szerepet akar vállalni. Nem igaz, hogy a fiatalokat nem érdekli a politika. Vannak 25, 35, 40 évesek, akik azt mondják, képzettek vagyunk, itt akarunk élni, itt vagyok, itt dolgozom, itt vannak a gyerekeim, itt vannak a szülők, részese akarok lenni annak, amit csináltok. Ez egyfajta elismerése a munkánknak. Ha nem tudnám, nem hinném el, hogy ez velünk történik. Soha ennyi magyar fiatal nem volt a vajdasági magyar politikában. Mindenhol egyfajta egészséges vegyületét állítottuk fel a tapasztaltságnak, a fiatalságnak, a lendületességnek. Nem volna szabad, hogy generációs törés legyen, folyamatosságra van szükség.
Magyar Szó
