Adán tegnap délután emlékeztek meg a mártírhalált halt aradi vértanúkról, Damjanich János tíz éve felállított emléktáblájánál. Az esemény a Millecentenáriumi Emlékbizottság, a Vadvirág Hagyományápoló Kör és a Vajdasági Magyar Szövetség szervezésében valósult meg.
Az ünnepségen a Vadvirág Hagyományápoló Kör fiataljai szavaltak, ezt követően pedig Kiss Nándor, a VMSZ adai származású parlamenti képviselője mondott történelmi összefoglalót:
– Damjanich János, szerb származású tábornok az abszolutizmus ellen küzdött és halt mártírhalált, így azonosulni tud vele minden szabadságszerető ember. Ez az oka annak, hogy ma neki rójuk le tiszteletünket itt Adán, és az aradi tizenhárom áldozata előtt. Benne is tudjuk tisztelni mindannyian azt a vakmerő és megalkuvást nem ismerő hőst, aki szívén viseli az emberek sorsát, és aki vállalta a kockázatot azokért az elvekért, amelyeket magáénak vallott, márpedig kezdettől fogva tisztában volt vele, hogy tetteiért akár az életével is megfizethet.
A beszédet követően az egybegyűltek megkoszorúzták az emlékezés virágait.
Elsőként dr. Rusz Radován, Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának konzulja helyezett el virágot az emlékműnél. Az MNT koszorúját Györe Decsov Emese helyezte el. Ada község képviselő-testületének nevében Tóbiás József és Búcsú Attila koszorúzott. A VMSZ Ada községi szervezetét képviselve Kiss Nándor, Rigó Flórián és Szollár Zoltán hajtott fejet az emlékműnél. A Vadvirág Hagyományápoló Kör tagságából Varga Lívia, Hodik Csenge és Lévai Balázs koszorúzott. Az Aranykapu Művelődési Egyesület koszorúját Sóti Ernő helyezte el, a Csobolyó Művelődési Egyesületét pedig Lajkó Mária és Patyi Lajos. A VMDP küldötte Györe Béla volt. A Pro Communitas és a Moholi Családok Egyesülete civil szervezet képviseletében Világos Tibor hajott fejet. A VMSZ Ifjúsági Fórumának nevében Lakatos Adrián és Peckó Egon helyezték el a kegyelet virágait, míg a VMSZ Női Fórumának nevében Urbán Mónika és Varga Lívia. A Millecentenáriumi Emlékbizottságból pedig dr. Hódi Éva, dr. Hódi Sándor és Gruber Ferenc helyezte el az emlékezés virágait.