Több ezer testvértelepülési kapcsolat állhat a székely petíciós kampány szolgálatába, és ez sokat segíthet abban, hogy további négy országban elérjék a törvényben meghatározott aláíráslimitet – írja szerdai számában a Magyar Nemzet.
Őri László, a Baranya Megyei Önkormányzat elnöke a lapnak elmondta, hogy levéllel fordul az önkormányzati érdekképviseletek vezetőihez, hogy tagjaik vegyék fel a kapcsolatot a testvérvárosaikkal és -megyéikkel, és kérjék meg őket arra, álljanak a székely petíció mellé.
Az ötletgazda önkormányzati vezető szerint ez sokat lendíthetne a székely petíció nemzetközi kampányán, és további, legalább négy országban is összegyűlhetne a jogszabályban meghatározott aláírásszám. Ez eddig Magyarország mellett Romániában és Szlovákiában sikerült, de a gyűjtés november 7-ig tart.
Változó, hogy mennyit tudnak segíteni
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége elnöke, Tab polgármestere támogatásáról biztosította a kezdeményezést. Schmidt Jenő jelezte: Tabnak is van két felvidéki (Szimő és Pered) és egy székely (Tusnádfürdő) testvértelepülése, ahol szintén sokat tehetnek az ügy sikeréért.
Szabó Gellért, a Magyar Faluszövetség elnöke, aki egyben Szentkirály polgármestere, szerint nagyon változó, hogy egy-egy önkormányzat mennyit tud segíteni a testvérvárosi kapcsolatain keresztül a székely petíciós kampányban. Ez függ attól, hogy egy település vezetése mennyire kíván az ügy mellé állni, illetve, hogy két önkormányzat testvértelepülési kapcsolata mennyire élő – vélte.
Kétmillió aláírást akarnak letenni
A kezdeményezés tétje: ha a petíció sikeres lesz, akkor lehetőség nyílhat arra, hogy a tagállamok őshonos nemzeti kisebbségei által lakott régiók alanyi jogon pályázhassanak európai uniós támogatásokra.
Az európai polgári kezdeményezésekre vonatkozó új szabályok szerint a koronavírus-járványra tekintettel hat hónappal hosszabbítják meg az aláírások eredeti gyűjtési időszakát azon kezdeményezéseknél, amelyek 2020. március 11-én már folyamatban voltak.
A székely petícióhoz július 18-a óta gyűlnek újra az aláírások.
A petíció kampánycsapata, az Írdalá.hu új vállalást tett: egymillió helyett kétmillió aláírást szeretnének Brüsszel asztalára tenni, és hét helyett tíz országban teljesítenék a szükséges aláírási limitet.
MTI