Az online térben is óriási érdeklődés kíséri a vállalkozói találkozót - Külhoni Magyarok
Hírek

Az online térben is óriási érdeklődés kíséri a vállalkozói találkozót

Megkezdődött ma a Kárpát-medencei magyar vállalkozók I. online találkozója, amely Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár és Jónás László, a Design Terminal üzletfejlesztési vezetőjének nyitó beszédei után előadásokkal és workshopokkal folytatódott. A kétnapos rendezvény, amelyen kétszázan vesznek részt, holnap Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivőjének előadásával zárul.

Fél nap sem kellett ahhoz, hogy a rendelkezésre álló kétszáz hely beteljen a mai találkozóra. Ez is azt bizonyítja, hogy az ilyen szakmai jellegű programokra nemcsak azért van szükség, hogy a gazdasági tapasztalatokat át tudjuk adni egymásnak, hanem az elmúlt évek fórumainak köszönhetően egymás barátai lettünk, és baráti közösséget tudunk alkotni – jelentette ki a Kárpát-medencei magyar vállalkozók I. online találkozóján reggeli nyitó beszédében Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára. Mint ismert, ez a mostani esemény már az ötödik külhoni vállalkozóknak szervezett találkozó, de az első, amelyet a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága és a Design Terminal – idén a koronavírus-járvány miatt – az online térben rendez meg. A korábbi négy program személyes részvétellel zajlott.

Potápi Árpád János a köszöntőjében emlékeztetett a nemzetpolitikai terén elért eredményekre. Kiemelte, hogy éppen tíz éve, 2010. május elején vették át a kormányzást, és alakult meg az új parlament, és rögtön, május 26-án el is fogadták az egyszerűsített honosítási eljárásról szóló törvényt. Ezt óriási mérföldkőnek tartja a magyar történelemben, a nemzetpolitikában. – Nem szimplán egy kormányváltás, hanem egy radikális váltás volt, ami a nemzetpolitikában mutatkozott meg a legjobban. Az első ciklusban elfogadtuk azokat a szimbolikus jelentőségű jogszabályokat, így az Alaptörvényt, amelyeknek köszönhetően a magyarság közjogi újraegyesítése szinte befejeződött. A magyar állampolgárságot szerzett külhoni honfitársaink a szavazati jogukkal is tudnak élni – tette hozzá. Kitért arra is, hogy a 2014-18-as ciklusban egyre inkább előtérbe került a gazdasági szemléletmód, a szülőföldön való boldogulás segítése, a gondolatnak a hagyományos nemzetpolitikába való átvitele. Először a szakképzést támogatta a kormány, utána pedig a fiatalokat, a családokat és a vállalkozásokat segítette pályázatok útján is. A szomszédos utódállamokban gazdaságfejlesztési programok sora indult, több tízezres nagyságrendben tudták megszólítani a külhoni magyar vállalkozókat. A nemzetpolitikai államtitkárság elsősorban a kis- és mikro vállalkozásokat segítette, jelentős forrásokkal támogatta a kis cégek indulását, megerősödését.

Potápi Árpád János rámutatott arra is, hogy a kapcsolatépítésben is segíteni tudták a külhoni magyar cégeket, ennek különböző színterei voltak. Ebbe a sorba csatlakozott be a Kárpát-medencei magyar vállalkozók I. online találkozója, ahol – mint most is – hasznos tudnivalókat lehet szerezni, és kapcsolatokat lehet építeni más partnerekkel. Ennek köszönhetően baráti közösségek jöttek létre, amelyet a mai találkozó is bizonyít. A járvány kapcsán felhívta a figyelmet arra: a magyar kormány mindent megtesz azért, hogy ebből a nehéz helyzetből is együttesen, sikeresen lábaljunk ki.
Jónás László, a Design Terminal üzletfejlesztési vezetője köszöntőjében arról beszélt, hogy a sikeres vállalkozók egyik jellemzője a változó körülményekhez való alkalmazkodás. Éppen ezért a szakmai programot is úgy alakították ki, hogy eszközöket biztosítsanak a résztvevőknek a mostanihoz hasonló, nehéz helyzetek kezelésére. Hozzátette: örömmel tölti el, hogy az online találkozón is ennyire sokan vesznek részt – folyamatosan csaknem 150 volt a jelenlevő vállalkozók száma –, és örül annak is, hogy már ötödször nyithatja meg ezt a rendezvényt. Szavai szerint jó dolog az állandóság, amelyet a vállalkozók közössége biztosít. Kiemelte azt is, hogy a mostani szakmai programot a változás kezelésére építették fel.

A kétnapos találkozón a résztvevők több témakörben hallhatnak előadásokat, és számos workshopon vehetnek részt. Az első előadó, Császár Zoltán termékfejlesztési szakértő arról beszélt, hogy mi a teendő egy vállalkozásnál akkor, ha válsághelyzet lép fel. Kifejtette, hogy milyen tervekkel kell rendelkezniük a cégeknek, és azokat miként kell használni annak érdekében, hogy a vállalkozásuk minél kisebb veszteséggel jöjjön ki a válságból. A szakértő előadásában végigkövette azt a folyamatot, amelyen egy társaságnak végig kell menni akkor, ha nem várt krízishelyzet lép fel. Császár Zoltán előadása végén egy „házi feladatot” is adott a találkozón részt vevő vállalkozóknak annak érdekében, hogy a szombati interaktív napon hatékonyan tudjanak bekapcsolódni a közös programba. A résztvevőknek egy üzletfolytonossági állapotfelmérést kell elvégezniük, kérdésekre kell válaszolniuk. Ebből kiderül, hogy jelen helyzetben mennyire vannak felkészülve a válsághelyzetekre.

Ezután Békéssy László, a CodeBerry School ügyvezetője az általa tartott workshopon arról beszélt, hogy miként lehet hatékony munkát végezni akkor, ha a munkatársak otthonról dolgoznak. A szakember előadásában megkülönböztette a táv- és az otthonról végzett munka fogalmát, utóbbi alapvetően irodában zajlana, csak bizonyos körülmények – például járvány – miatt valaki otthonról kényszerül ellátni a feladatát. Kiemelte, hogy a most, járvány idején szerzett tapasztalatok azt mutatják, hogy az otthonról végzett munka is reális alternatíva lehet. Szerinte ez a helyzet rávilágított arra: meg kell vizsgálni, hogy mit lehet elvégezni távmunkában, és annak milyen hatásai lennének, akár a munkavállaló lelkiállapotára is. Ennek kapcsán beszélt a napi rutinok, így például a tisztálkodás, kávészünet, ebédidő, fontosságáról, amelyeket otthon is meg kell tartani. Kérdésként merült fel az is, hogy mit csinálnak a munkavállalók a korábban ingázással eltöltött időben. Erről a szakember elmondta: sokan most ekkor is dolgoznak, pedig nettó öt óránál többet nem szabad munkával eltölteni, mert kiégéshez vezethet. Beszélt a hazaérkezés rituáléjáról is, amelyet valahogy otthon is meg kell teremteni a lelki egyensúly érdekében. Fontos, hogy időnként a munkatársak összejöveteleket tartsanak, koronavírus idején az online térben.
A Kárpát-medencei magyar vállalkozók I. online találkozója holnap, szombaton délután fejeződik be Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivőjének előadásával.

Kapcsolodó cikkek