Az Összefogás párt mellett az Új Egység Mozgalom is a népszámlálás elhalasztását kéri - Külhoni Magyarok
Hírek

Az Összefogás párt mellett az Új Egység Mozgalom is a népszámlálás elhalasztását kéri

A népszámlálás elhalasztását kéri az Új Egység Mozgalom, mert szerintük túl kockázatos azt a koronavírus-járvány közepén megtartani.

“Az Új Egység mozgalom arra az álláspontra helyezkedik, hogy a kedvezőtlen helyzetre való tekintettel a kormány halassza el a népszámlálást a nyári időszakra, amikor nagy valószínűség szerint kedvezőbbek lesznek a feltételek” – áll a Körképnek küldött sajtónyilatkozatukban.

Az Összefogás párt után így immár ők a második felvidéki magyar szervezet, mely a népszámlálás elhalasztását kéri. Az Összefogás párt január elején elsőként javasolta a tízévente megtartandó népszámlálás elhalasztását, mivel szerintük járványhelyzetben felelőtlenség lenne azt az eredetileg meghatározott időpontban, azaz február 15 – március 21. között megtartani.

Körkép

Kapcsolodó cikkek