Még mindig korlátok között ugyan, de a szervezők reményei szerint idén már sokkal szabadabban ünnepelhet a kincses városbeli magyarság: a 12. Kolozsvári Magyar Napokra „visszatérnek” a főtéri könnyűzenei koncertek és a Farkas utcai vásár is. A részvételhez védettségi igazolás szükséges.
Az érvényes járványügyi korlátozásokat betartva, de a tavalyi „csonka évhez” képest már-már a hagyományos programmal készülnek idén a Kolozsvári Magyar Napok (KMN) szervezői. Gergely Balázs főszervező szerint az idei „Kerekedik” mottó is arra utal, hogy a nagyszabású rendezvény történetében újabb tíz év veszi kezdetét. A Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke az idei, 12. kiadást beharangozó szerdai sajtótájékoztatón elmondta: a Kolozsvári Magyar Napok a megújulás időszakába lépett, az új kezdettel újabb tízéves ciklusnak vágnak neki.
Augusztus 17–22. között ugyanis ismét vissza tudják engedni a főtéri nagyszínpadra az olyan „közkedvelt magyarnapos műfajokat”, mint a könnyűzenei koncertek, megtarthatják a futómaratont és újra lesz vásár a Farkas utcában.
Utóbbit leszámítva valamennyi rendezvényen védettségi igazolás szükséges, oltási igazolást, negatív PCR- vagy gyorstesztet kell felmutatni a részvételhez, vagy igazolni, hogy az érdeklődő átesett a Covid-19 betegségen.
Regisztrálni ezért nem szükséges, a már egyszer leellenőrzött résztvevők a tervek szerint karszalagot kapnak, hogy ne kelljen magukat újra és újra igazolni.
Nosztalgia a Főtéren
Szabó Lilla programigazgató szerint az idén ötnapos rendezvény több mint 200 programmal várja a kolozsvári magyarokat, ezeket száz partnerszervezettel közösen hozták tető alá.
A helyszínek a szokásosak, a Főtér, a Bánffy-udvar és a Romkert mellett a Református Kollégium udvarán is lesznek programok, és a Farkas utcai vásárt is megtarthatják.
A jelenlegi szabályozások szerint ez lesz az egyetlen helyszín, ahol nem kérnek védettségi igazolást, a vásárok esetében ugyanis nincs ilyen elvárás. Ellenben épp emiatt mellőzni kell az itteni színpadot, és rendezvények sem lehetnek a Farkas utcában, hogy a többi helyszínhez hasonlóan ne kelljen körbekeríteni.
A Főtéren is lesz „átlátható, szimbolikus kordonhatár”, fogalmazott Gergely Balázs, aki szerint a jelenlegi szabályozás értelmében ide mintegy 5000 résztvevőt engedhetnek be. Itt a rendezvény méretéhez képest „túlméretezett” színpad lesz, ugyanis a pár nappal a magyar napok előtt záruló Electric Castle fesztivállal közösen használják azt.
A főtéri rendezvények sora az augusztus 17-i, keddi napon a gödöllői Monarchia Operett Erzsébet királynőről szóló operettjével kezdődik, melyet Kerényi Miklós rendezett.
Szerdán a népzenéé lesz a főszerep, a Tokos zenekar ünnepli 10. születésnapját a kincses város közösségével, míg csütörtökön egy másik kolozsvári zenekar, a Knock Out lép fel. Gergely Balázs főszervező szerint a csütörtöki és a szombati nap a nosztalgiáé, ugyanis az első magyar napok fellépőit hívták el újra. Így csütörtökön Szarka Tamás és a feloszlott Ghymes együttes több tagja is színpadra lép.
A pénteki, augusztus 20-i operagála után filmvetítést tartanak, míg szombaton a Hot Jazz Band, illetve Hobo és zenekara lép fel a Főtéren. Az idei kiadás ökumenikus istentisztelettel zárul.
Előtérben a kultúra
A szórakoztató programok mellett idén is számos kulturális rendezvény, kiállítás, koncert lesz, a Farkas utcai templom mellett a Redutban is lesznek komolyzenei hangversenyek. Tudományos előadások, beszélgetések is várják a kolozsváriakat, ugyanis a fennállásának 440. évfordulóját ünneplő Babeș–Bolyai Tudományegyetem, illetve az idén 20 éves Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) is beszáll a szervezők sorába.
A Szent István Napi Néptánctalálkozót, a sokak körében népszerű maratont és az EKE teljesítménytúráit is megtartják, de örömfőzés is lesz. Gyűjtés is lesz, ezúttal a Szent Mihály-templom neogótikus kerítésére kérik a résztvevők anyagi támogatását ugyanis a Pákey Lajos tervezte térelválasztó leromlott állapotba került, és felújítása nem szerepel a főtéri istenháza restaurálási tervében.
A magyar napok egyik fő szervezőpartnere Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa is, mely szintén változatos, zömében kulturális programokkal készül, számolt be Mile Lajos főkonzul. Mészöly Miklósról, illetve a Nagybányai Festőiskola 125. évfordulójáról és a páneurópai piknikről is megemlékeznek, de fotó- és ereklyekiállítás, filmvetítések is lesznek.
Azok, akik nem tudnak jelen lenni a Kolozsvári Magyar Napokon, a tavalyi kiadáshoz hasonlóan a KMN TV-n követhetik, melynek működtetői egésznapos programmal és sok élő közvetítéssel készülnek.
Gergely Balázs szerint a tavalyi lecsupaszított ünneplésből idén sikerül elmozdulni az igazi örömködés felé. Újságírói kérdésre elmondta: a jubileumi 10. kiadás után méretében már nem nagyon tud nőni a kincses városbeli rendezvény, így folyamatosan annak megújítására törekednek. „
A feje tetejére állíthatnánk bármikor, de jelen pillanatban az a lényeg, hogy meg tudjuk újítani a közönség érdeklődését, és fenntartani magunkban a motivációt” – összegzett a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője. A részletes programot hónap végére ígérik a szervezők.
Krónika