Felkerekedett a diaszpóra. Nem Ausztráliába mentek az anyaországból előadni, hanem onnan jöttek a Kárpát-medencébe bemutatni a tudásukat az óceánparti metropolisz magyar színtársulatának tagjai! A járvány előtt rögzített, történelmi jelentőségű turné legjobb pillanatait november 14-én láthatják világszerte a Duna World nézői.
Rendhagyó műsor premierje lesz világszerte a Duna World csatornán november 14-én. A közszolgálati televízióban vasárnap magyar idő szerint 11:55-től vetítik le a „Brisbane-Farkaslaka – igaz mese egy magyar színtársulatról” című dokumentumfilmet. Miért éppen Brisbane-Farkaslaka a címe? Az egyik egy óceánparti milliós nagyváros, a másik a „Tündérkert” bájos virága Székelyföld szívében, kétezer lakossal. Bár a demográfiai és a domborzati viszonyok eltérőek a két település között, az 52 perces alkotásból kiderül, hogy a 17 ezer kilométeres távolság csak földrajzi szempontból nagy, lelki értelemben nem. Az összekötő kapocs a Brisbane-i Magyar Amatőr Színtársulat, amelynek tagjai energiát és időt nem sajnálva Ausztráliából azért keltek útra, hogy Tamási Áron „Hullámzó vőlegény” című darabjával bejárják a Kárpát-medencét, egészen a végállomásukig, Farkaslakáig.
A székely népi komédiát még a koronavírus járvány előtt mutatták be egy tízállomásos turnén, érintve az anyaország városai mellett a Felvidék, Délvidék és Erdély több települését is. A vastaps nem csak Tamási Áron szülőfalujában dübörgött a 2007-ben alapított társulat tagjainak, hanem többek között az anyaországi Gödöllőn, Bonyhádon és Kocson, a délvidéki Hertelendyfalván, a felvidéki Rimaszombaton, továbbá Marosvásárhelyen, Nyárádszeredán és Székelykeresztúron. „Volt olyan fellépése is a Queensland-i magyar színészeknek, ahol a pótszékekért is sorba álltak” – emlékszik vissza a 21 napos forgatásra Vladucz Zoltán, a film operatőr-rendezője. A Sun Star Studio Ausztráliában élő szakembere szerint a film legfőbb üzenete az, hogy a diaszpórában élő magyarság is aktív kulturális tényezője akar lenni a nemzetnek. „A turné különlegességét az adja, hogy ezúttal a diaszpóra művészei látogattak a Kárpát-medencébe, és nem fordítva.” – jegyzi meg Vladucz Zoltán.
A Brisbane-i Magyar Színtársulat létrehozását Kovács Lőrinc, helyi református gyülekezet lelkipásztora álmodta meg. Jelentőségét jól példázza, hogy a mintegy 70-80 ezres magyarságot magában foglaló Ausztráliában ez az egyetlen magyar nyelvű teátrum. „A 3. legnagyobb ausztrál metropoliszban húszan dolgoznak azért a szabadidejük terhére, önzetlenül, hogy a magyar nyelvünket, identitásunkat ápolják, és ehhez színpadot is ácsoltak maguknak az óceán partján.” – hangsúlyozta Kovács Lőrinc a körülbelül 6 ezer fős magyar közösséget magában foglaló Brisbane-i lelkész, aki maga is szerepet vállalt a Tamási darabban.
A többek között tanárból, festőből, fogorvosból álló ausztráliai magyar társulat nem bízott semmit a véletlenre: évekig gyakorolták a „Hullámzó vőlegényt”, mielőtt a 10 állomásos turnéra elindultak. „Megindító volt a közönség szeretetét látni. Sokszor nem bírtuk és nem is akartuk visszatartani a könnyeinket. Ezt a nézők is láthatják, mert Vladucz Zoltán minden fontos pillanatban ott volt velünk.” – emlékszik vissza Sípos Ika. A helyi magyarság életében is aktív szerepet betöltő társulati tag úgy vélte: a dokumentumfilmben is feldolgozott, háromhetes utazás mindennél jobban összekovácsolta a csapatot. Nem véletlen az sem, hogy az ausztráliai visszaérkezésüket követően az óceánparti nyárban egy gulyás partival zárták le „hivatalosan” a turnét. A Brisbane-i Magyar Színtársulat tagsága és szimpatizánsai jelezték: élőben nézik a Duna World-ön a műsor premierjét, ami helyi idő szerint 20:55-től lesz látható Ausztráliában. A dokumentumfilmet november 15-én, hétfőn hajnali 4:00-órakor megismétli a közszolgálati adó, így aznap már az amerikai kontinensen élő magyarok is láthatják a nem mindennapi „road movie” kulisszatitkait.
A műsorral kapcsolatban további információk:
Vladucz Zoltán
operatőr-rendező,
Sun Star Studio
www.sunstarstudio.com.au
e-mail: zoltan@sunstarstudio.com.au
telefon: +61 410 896 516
A film trailere ide kattintva érhető el.