A kolozsvári főkonzulátus konzulja, Kőrösi Viktor Dávid kedden az érmihályfalvi és a diószegi iskolában adta át a Miénk ez a város! című pályázat díjait.
A budapesti Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága hetedik éve hirdeti meg Miénk a város! című pályázatát, melyen Kárpát medence-szerte vesznek részt kisebb-nagyobb diákok. Ez egy világhálón zajló játék, mellyel kapcsolatban a szervezők így szólították meg oldalukon a résztvevőket: „Építsd fel a saját városod! A játék során feladatokat oldhatsz meg, amelyekkel pontokat szerezhetsz. Pontjaid gyarapodásával egy város épül fel úgy, hogy a játék elején még színtelen vonalak kiszíneződnek, fokozatosan felépül az iskola, valamint a város többi épülete is. Több megoldott feladat, nagyobb esély a nyereményre!” Egy hónapon keresztül – október 4. és november 2. között – naponta kellett feladatokat megoldani. Utóbbiak között volt rajzolás, gyurmázás, volt úgynevezett „utánanézős” feladat (információkat kellett gyűjteni), de volt olyan is, amibe az osztálytársakat vagy éppen a családtagokat lehetett/kellett bevonni. A jó megoldások gyarapodása közben egyre csak színesedett a játékos virtuális városa.
Jó kezekben
Az érmihályfalvi Zelk Zoltán Általános Iskola egyik diákja, Boda Boglárka Bíborka tavaly egyedüli Bihar megyeiként vehette át a verseny győzteseinek járó (hiszen összesen 50-én voltak Erdély-szerte, idén már 100-an) Csodasarok nevű ajándékcsomagot. A tavaly még harmadikos, idén már a IV. step by step osztályba járó kislány idén is versenybe szállt, és családja, osztálytársai valamint Csengeri Erika és Szalai Hajnal tanítónők segítségével újra sikerrel járt! Jutalmát kedden délelőtt vehette át, amikor a pályáztató képviseletében Kőrösi Viktor Dávid, a kolozsvári főkonzulátus konzulja kopogtatott Varga Róbert helyi iskolaigazgató társaságában az osztálya ajtaján. A konzul a XXI. században magától értetődőnek nevezte, hogy egy kisdiák korához illő mértékben eligazodik a virtuális térben is a felnőttek irányításával és felügyeletével, illetve, hogy aki jól dolgozik, az elnyeri jutalmát. Úgy vélte, Boglárka „jó kezekben van”, ahogyan az egész iskola is. Varga Róbert dicsérő szavaiban megemlítette, hogy Boglárka (és „csapata”) nemcsak jól, de kitartóan is dolgozott, hiszen tavaly is célba ért(ek).
Következett a leglényegesebb pillanat: a konzul és Boglárka, az osztálytársak élénk érdeklődése mellett és a méltán büszke szülők tekintetétől kísérve, közösen kibontották a dobozokat, melyekből könyvek és társasjátékok kerültek elő. Miután Boglárka köszönetet mondott a konzulnak, egy népdalt énekelt, majd osztálytársaival közösen rövid műsort adtak elő, a konzul pedig abban a megtiszteltetésben részesült, hogy ezt az osztály „mesélőszékéből” nézhette végig.
Közösségformáló erő
A diószegi általános iskola ezelőtt hat évvel már nekifutott ennek a pályázatnak, és Fazekas Mónika tanítónő akkori kisdiákjai sikerrel is jártak, elevenítettük fel közös emlékeinket kedden délben a pedagógussal, hiszen akkoriban ez még olyan „hírértékkel” bírt, hogy nemcsak a megyei napilap adott hírt róla (mint most), hanem a magyarországi köztévé is. Azóta is próbálkoztak, például tavaly is, ám idén nyertek is, a II. B osztályból Gellért Attila és Szücs Henrietta közösen vett részt a pályázaton, ám, mint Fazekas Mónikától megtudtuk, az osztálytársak is igen érdeklődőek és segítőkészek voltak. A tanítónő szerint ennek a versenynek közösségkovácsoló és -formáló ereje, hatása van, ám nemcsak az osztályon belül, de a család-iskola összefogásra is szükség volt. A jutalmat szintén Kőrösi Viktor Dávid konzul adta át, akinek dicsérő szavaihoz csatlakozott a diószegi iskola igazgatója, Pataki Árpád is. Az ünnepi eseményre a diószegi gyerekek is rövid műsorral készültek.
Rencz Csaba, Erdély Online