Eleméren emlékezett az aradi vértanúkra a vajdasági magyar közösség - Külhoni Magyarok
Hírek Vajdaság

Eleméren emlékezett az aradi vértanúkra a vajdasági magyar közösség

Az Eleméren megtartott vajdasági központi megemlékezés a helyi Szent Ágoston templomban celebtált gyászmisével kezdődött. A gyászünnepen Pintér Attila, Magyarország belgrádi nagykövete és Hajnal Jenő, az MNT elnöke mondott beszédet.

– Október 6-án mártírjainkra emlékezünk. Olyan hősökre, akik életüket adták Magyarország szabadságáért és függetlenségéért. Bár a megtorlás, a kivégzések célja egyértelműen a megfélemlítés volt, a nemzeti gyász emléke nem félemlítette meg népünket, hanem sokkal inkább ösztönözte, bátorította. Minden ünnepnek, emléknapnak megvan a maga üzenete a ma, a jelen számára. Úgy gondolom, október 6-a a nemzeti összefogás, a nemzeti összetartozás üzenetét közvetíti számunkra – mondta beszédében Pintér Attila.

A megemlékezés másik szónoka Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke volt.

– Büszke – akár a vértanúságig is – egy kisebbségi léthelyzetben élő ember akkor lehet, ha küzdhet közössége és a maga érdekeiért. Nekünk ma azt kell eldöntenünk: a senki földjén, a bizonytalanságban vagy pedig szülőföldünkön érzelmileg és szellemileg a magyar nemzethez kapcsolódva akarunk-e élni, hiszen sem a családnak, sem pedig a nemzetnek nincs alternatívája. A nemzetnek ugyanis nyelvre, kultúrára, hitre – közös érzületre van szüksége. És nemcsak a kivételes órákban, hanem a nap mind a huszonnégy órájában. Ehhez pedig a szabadsággal egyenértékű teljes élet kell. Ehhez viszont anyanyelvű óvodák, általános és középiskolák, felsőoktatási képzések, intézmények, szervezetek, értelmiségiek és Magyarországon nemzetileg elkötelezett, a világ magyarságáért felelősséggel tartozó Magyar Kormány kell – hangzott el Hajnal Jenő megemlékező beszédében.

A gyászünnep koszorúzással zárult, a megemlékezők a templomkertben álló szobránál elhelyezték a kegyelet virágait, majd a közösség nevében a templom alagsorában nyugvó Kiss Ernő honvédaltábornagy, aradi vértanú sírjánál is koszorúztak.

Vajdaság Ma

Kapcsolodó cikkek