Erőt adott a börtönbüntetés idején a terrorizmus vádjával elítélt Beke Istvánnak és Szőcs Zoltánnak, hogy mindvégig érezték közösségük szolidaritását. Erről azon a sajtótájékoztatón beszéltek, amelyet egy nappal a feltételes szabadlábra helyezésük után, kedden délben Kulcsár Terza Józseffel, a Magyar Polgári Párt (MPP) képviselőjével közösen tartottak a kézdivásárhelyi Gábor Áron-szobor előtt.
Elmondták: Romániában minden jogi eszköz kimerült arra, hogy a bíróság tisztázza ártatlanságukat, de az Emberi Jogok Európai Bíróságán befogadták a panaszukat, így Strasbourgban folytatódik a jogi küzdelmük.
Amint Szőcs Zoltán fogalmazott: elsősorban azt sérelmezik, hogy miután első fokon a pirotechnikai eszközökre vonatkozó szabályok megsértése miatt róttak ki rájuk éppen annyi büntetést, amennyit korábban vizsgálati fogságban töltöttek, az utolsó tárgyaláson az ügyészség kérésére a legfelsőbb bíróság megváltoztatta az ügy besorolását, és anélkül ítélkezett, hogy megadta volna a lehetőséget az új besorolás elleni védekezésre. A perükben történt váratlan fordulatot azzal magyarázta, hogy „a titkosszolgálat nem tudta lenyelni” az elsőfokú ítéletet.
Beke István és Szőcs Zoltán köszönetet mondott mindazoknak, akik kifejezték a szolidaritásukat. Mint Szőcs Zoltán fogalmazott: nincs példa arra, hogy valakit terrorizmussal vádolnak, és teljes egységben áll ki mellette a városa, az erdélyi és a Kárpát-medencei magyarság. Hozzátette: az is példátlan volt a feketehalmi börtön történetében, hogy a törvényszék háromszor utasította el a feltételes szabadon bocsátásukat, és csak a negyedjére hozott kedvező döntést.
„Ártatlanok vagyunk. Nehéz volt eltűrni ezt az egészet” – jelentette ki Beke István. Hozzátette: egyetlen fogságban eltöltött nap is soknak tűnik, ha az ember tisztában van az ártatlanságával. Amikor azonban börtönben olvasta el, hogy min mentek át az 1956-os erdélyi megmozdulások miatt bebörtönzött politikai foglyok, úgy érezte, hogy „ahhoz képest szanatóriumba került”. Azt is megemlítette, hogy nem érzett rosszindulatot a többségi elítéltek részéről amiatt, hogy székelyként terrorizmus vádjával börtönözték be.
Beke István és Szőcs Zoltán pár nap híján négy évet töltött le a kirótt börtönbüntetésből. A két kézdivásárhelyi férfit 2018. július 4-én ítélte öt-öt év letöltendő börtönbüntetésre a bukaresti legfelsőbb bíróság, terrorista cselekmények, illetve ezekre való felbujtás miatt. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi, illetve erdélyi elnöke ellen hozott ítélet általános megdöbbenést váltott ki az erdélyi magyarság soraiban, hiszen az első fokon eljáró Bukaresti Táblabíróság megalapozatlannak tartotta az ügyészség által összeállított vádirat nagyobb részét, és felmentette őket a legsúlyosabb vádpontok alól.
A két férfit a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni romániai ügyészség (DIICOT) állította bíróság elé, mert lehallgatott beszélgetéseikből és a Beke István lakásán talált petárdákból a hatóságok arra következtettek, hogy házi készítésű bombát akartak robbantani Kézdivásárhely főterén 2015-ben, a december elsejei román nemzeti ünnepre szervezett katonai parádén.
Az erdélyi magyar közvélemény az első pillanattól fogva úgy tekintette, hogy koncepciós eljárás folyik a kézdivásárhelyi fiatalok ellen. Letartóztatásuk után hetekig tüntettek Kézdivásárhelyen. Jogerős elítélésük után több rendkívüli perújítási kérelmet nyújtottak be, de ezek mindegyiket elutasította a romániai legfelsőbb bíróság.
MTI