Fél óra alatt öt aláírás normális, Pesty László nem aggódik - Külhoni Magyarok
Hírek

Fél óra alatt öt aláírás normális, Pesty László nem aggódik

A leállított tehervonatot nehéz újraindítani, de nem kell kétségbe esni, nem kell megijedni, tudjuk, mit csinálunk – mondta lapunknak a nemzeti régiós kezdeményezés kampányfőnöke

A „székely márka” alapjainak lerakása is szerepel Pesty László, a nemzeti régiós európai polgári kezdeményezés kampányfőnöke tervei között, aki az aláírásgyűjtés kapcsán merész célokat fogalmazott meg. Pesty lapunknak beszélt a megvalósítás részleteiről is.

– Hogy áll most az SZNT-féle kezdeményezés? Első ránézésre igencsak elmarad az aláírásgyűjtő lendület attól, amit az első, május 7-i határidő előtt sikerült produkálni.

– Valóban, az utolsó huszonnégy órában csaknem százkilencvenezer aláírás érkezett, mielőtt lekapcsolták volna az aláíró felületet. Most, hogy 17-re, szombatra virradó hajnalban ismét megnyílt a lehetőség, rengeteg üzenetet kaptam hajnalban, nagyon sokan írtak kétségbeesetten, hogy „Laci, nem mozdulnak a számok, mi lesz így?” Igaz, most az első fél órában összesen öten írták alá, de azt kell mondanom, hogy ez normális: egy ekkora tehervonatot nehéz újra beindítani, főleg egy akkora fékezés után, mint amit kapott május hetedikén. Az online folyamatok és a marketing is lomha dolog, de nem kell kétségbe esni, nem kell megijedni, tudjuk, mit csinálunk.

– Mik most a célszámok?

– Én egy hármas vállalást tettem le támogatóink asztalára, hogy a szükséges egymillió helyett kétmillió aláírást hozunk, a minimális hét ország helyett tízet, valamint, ha már itt van ez a kegyelmi pillanat, amely százévente egyszer adódik, felhasználjuk ezt arra, hogy a székely nép létezését a lehető legszélesebb körben ismertté tegyük Európában, az európai politikai és kulturális térben.

– Ami a támogatókat illeti, korábban hazánkban igen ritka politikai konszenzus alakult ki a kezdeményezés támogatása kapcsán. Megmaradt ez a mai viharos időkben is?

– Abszolút. Abból, ahogyan e mostani vállalásunk kapcsán is jobbról–balról kaptunk pozitív megerősítést, úgy látom, hogy ez mit sem változott, még ha ezer más ügyben mennek is a politikai csaták, szerencsére a nemzeti régiós kezdeményezést ez nem érinti. És ez nagyon fontos, mert így az emberek is látják, hogy nem pártérdekekről van szó, nincs belpolitikai vonzata annak, ha támogatják ezt az ügyet.

– Nyilván a politikai egység fontos tényező, de valószínűtlennek tűnik, hogy pusztán az egyes politikusok vagy pártok elkötelezett hívei hoztak volna össze több mint egymillió szignót május hetedikéig.

– Sőt, nem is elsősorban ők, hanem a kulturális szféra, valamint a sportélet ismert személyiségei „hozzák be” a legtöbb aláírót, hiszen művészek, színészek, zenészek, sportolók álltak be mellénk, százezres, sőt milliós számú Facebook-követővel, nem egy közülük még pénzt is áldozott rá, hogy hirdetésként is minél több emberhez eljusson a kezdeményezés ügye. A nagy számot – az újabb egymillió nagyobb részét – most is a Kárpát-medencére támaszkodva tervezzük elérni, ezért itt is jelezném mindenkinek, aki még nem tette, hogy látogasson el az Irdala.hu felületére, és szignózza a kezdeményezést.

– És így a szükséges egy- helyett kétmillió szignó lesz. Ugyanakkor négy ország hiányzik az érvényességhez, Önök pedig rögtön hetet ígértek. Hogyan fog ez sikerülni?

– Értelemszerűen már a gyűjtés újraindítása előtt kiépítettük azt a nemzetközi kapcsolatrendszert, amely a politikai pártok és szervezetek mellett a kulturális tér fontos szereplőit is jelenti. Hét országban elsősorban a nemzeti kisebbségeket szeretnénk megszólítani az anyanyelvükön, ez tíz közösséget jelent. Mivel értelemszerűen fontos a helyi érzékenységek és sajátosságok ismerete, ez tíz kiskampányt jelent, hiszen egészen máshogy kell megszólítani az észak-svédországi számikat és, mondjuk, a teljesen más helyzetben lévő katalánokat.

– S eddig milyen a fogadókészség a részükről?

– Nem könnyű a helyzet, mert a fősodratú és főleg a hagyományos médiájukba még nem sikerült bekerülnünk, ugyanakkor a közösségi médiájukban már picit bent vagyunk. Az is fontos, hogy olyan, nemzetközi téren is ismert személyiségekkel dolgozhatunk együtt, mint például Bölöni László, aki az erdélyi kampányarcunk – őt az erdélyi magyarok és románok is tisztelik, de edzőként nevet szerzett Portugáliában, Görögországban, Franciaországban és Belgiumban is.

– Említette, hogy a székelység létezését is kommunikálni kívánják Európában. Mi lenne ennek a „székely brandingnek” az üzenete?

– Az, hogy létezik egy ilyen nép.

– Ennyire ismeretlen lenne maga a tény is?

– Ha egy átlagmagyart megkérdeznénk arról, mit tud a frízekről vagy az okcitánokról, feltehetőleg nem lennének többségben azok, akik néhány mondatnál többet tudnának mondani róluk. Az európai piac óriási, félmilliárd embert jelent, itt egy ilyen egyszerű üzenetet is, mint hogy a székelyek léteznek, rengeteg energia átvinni. Van, akiknek sikerült, sőt: politikai akarat és idő kérdése, hiszen a baszkok, északírek, de még a dél-tiroliak helyzete is valamelyest az európai köztudat része. De ez több évtized munkája volt, nem három és fél hónapé, amennyi maradt az aláírásgyűjtés új, november hetediki határideje előtt. Most legfeljebb az alapokat tudjuk lerakni ehhez – alap nélkül viszont nem lehet házat építeni.

Magyar Hírlap

Kapcsolodó cikkek