Forró Krisztián: Rendszeressé tesszük a találkozókat - Külhoni Magyarok
Hírek

Forró Krisztián: Rendszeressé tesszük a találkozókat

NMKedden délután a kormányhivatal épületében Igor Matovič kormányfő találkozón fogadta Forró Krisztiánt, az MKP elnökét és Berényi Józsefet, a párt alelnökét, a kormányfő tanácsadóját.

Forró Krisztián, a Magyar Közösség Pártjának elnöke így értékelte a keddi találkozót a közösségi oldalán: „Kedden a kormányfő meghívására a kormányhivatalban jártunk. A találkozó során sok olyan témát sikerült előhozni, ami a közösségünket érinti.”

Megegyeztünk, hogy rendszeressé tesszük ezeket a találkozásokat. Számunkra is fontos, hogy a közösségünket foglalkoztató kérdésekről, gondokról, panaszokról első kézből tájékozódjon a kormányfő.

A találkozót követő sajtótájékoztatón elhangzottakkal kapcsolatban pár dolgot kiemelnék:

  • A kormányfő elnézést kért a vasárnapi, magyarokat megbántó megnyilvánulásáért,
  • Felhívta a figyelmet, hogy a magyarokat Szlovákiában nem kisebbségként kell kezelni, hanem közösségként,
  • Igazságtalanul volt eddig háttérbe szorítva Szlovákia déli és keleti régiójának fejlesztése, és ezen változtatni kell,
  • A szlovák kormányhivatalban rendezett sajtótájékoztatóján magyar mondatok hangzottak el élő adásban.

Fontos lépések ezek a közösségünk szempontjából, melyek hozzájárulhatnak ahhoz, hogy jó legyen felvidéki magyarnak lenni, s hogy a magyarok és a szlovákok békében éljenek egymás mellett. A közös múlt összeköt bennünket. Nem veszélyforrás vagyunk a szlovákok számára, hanem színesebbé, érdekesebbé, vonzóbbá tesszük ezt az országot.

Új Egység Mozgalom: A kötelező minimumot teljesítette a miniszterelnök

Kedden délután Igor Matovič szlovák kormányfő Forró Krisztián, az MKP elnöke és Berényi József, az MKP általános alelnöke, miniszterelnöki tanácsadó társaságában egy közös sajtótájékoztató keretén belül megtette azt, amire sokan vártak, elnézést kért a vasárnapi, a magyar nemzetet kedvezőtlen színben mutató „elszólásáért” – olvasható a szerkesztőségünknek eljuttatott közleményében.

Azt a minimumot, amit elvártunk a miniszterelnök úrtól, teljesítette.

Ez mindenképpen reményteljes a szlovák–magyar párbeszéd normális mederben tartása szempontjából.

Az Új Egység Mozgalom értékeli a miniszterelnök gesztusát, ugyanakkor véleményünk szerint továbbra is azt az álláspontot kell képviselnünk, hogy minden hasonló, az itteni magyarságot bármilyen módon kedvezőtlen helyzetbe hozó cselekedetért igenis szükséges, hogy a kelleténél erősebben hallassuk a hangunkat. Ha ugyanis nem így teszünk, a többségi nemzet tagjai nem fognak követeléseinkről tudomást szerezni.

Felvidék Ma

Kapcsolodó cikkek