Grezsa: nincs alternatívája az anyanyelvi oktatásnak - Külhoni Magyarok
Felvidék Hírek

Grezsa: nincs alternatívája az anyanyelvi oktatásnak

Nincs alternatívája az anyanyelvi oktatásnak – jelentette ki Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztos a felvidéki Marcelházán, ahol átadta a helyi Református Egyházközségnek a program keretében épített bölcsődéjét hétfőn.


A miniszteri biztos az ünnepélyes átadón rámutatott: az óvodaprogram utolsó szakaszában sok helyütt bölcsődéket építettek, tekintettel arra, hogy nagyon hézagos a hozzáférés a bölcsődei rendszerhez, s ez beleillik a program gondolatába, hiszen annak célja, hogy szerte a Kárpát-medencében biztosítani lehessen a magyar nyelvű kisiskolások utánpótlását.

“Egy közösségbe szervezzük a Kárpát-medence magyarjait azért, hogy a jövő magyar, közép-európai és európai kihívásainak egyaránt egy megerősödött nemzeti közösségben tudjunk megfelelni.

Hiszen a legfőbb érték az ember, és meggyőződésünk szerint az anyanyelvén tanuló gyermeknek nincs alternatívája” – hangsúlyozta Grezsa István. Hozzátette: az óvodaprogram az egész Felvidéken nagyon jó üzenetet hordozott, hiszen a felvidéki magyarság már hosszú idő óta identitásválsággal küszködik, és ez a program tálcán nyújtotta azokat a pontokat, amelyek mentén “újra lehetett gombolni a kabátot”.

A Marcelházán hétfőn átadott intézmény egy bölcsődei csoportnak, mintegy 15 magyar gyereknek tud kiemelkedő színvonalú elhelyezési és oktatási lehetőséget biztosítani. A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház által működtetett bölcsőde az egyházközség volt református iskolájának szomszédságában megvásárolt romos ingatlan helyén épült, és 216 négyzetméteres. Az intézmény megépítését 107 millió forinttal segítette a magyar kormány.

Felvidéken az óvodafejlesztési program keretében 33 új óvoda és bölcsőde épült vagy épül, illetve 132-t újítottak fel vagy fognak felújítani. Az év végéig a Felvidéken még átadnak néhány építés alatt álló intézményt, illetve jövőre még egy új református óvoda készül el a program részeként az ország legkeletibb részén lévő Tiszacsernyőben.

A Kárpát-medencei óvodafejlesztési programot 2016 decemberében, illetve 2017-ben hagyta jóvá a magyar kormány. A program, amely részben követi, részben pedig párhuzamosan fut a magyarországi óvoda- és bölcsődefejlesztési programokkal, Trianon óta a határon túli óvodákat célzó legnagyobb befektetés. A program két ütemében 38 és fél milliárd forint forrásból újítják meg az óvodai és bölcsődei rendszert Kárpát-medence-szerte. A program a tervek szerint 2022 végéig fejeződik be.

MTI

Kapcsolodó cikkek

  • Az aradi vértanúkra emlékezünk

    Az aradi vértanúk napján, október 6-án arra a tizenhárom magyar honvédtisztre emlékezünk, akiket az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverése