Gulyás Gergely: A nemzet még az országnál is fontosabb - Külhoni Magyarok
Hírek

Gulyás Gergely: A nemzet még az országnál is fontosabb

Gulyás Gergely a Rákóczi Szövetség megemlékezésén Dsida Jenő Psalmus Hungaricus című költeményét is idézve azt mondta: mindenkinek, akinek a magyarság nemcsak forma, hanem tartalom is, átfut az agyán, hogy mit vesztett az ország és a nemzet száz évvel ezelőtt.

A nemzet, amelyet halálra szántak, amelynek nehéz volt túlélnie és egy évszázad után is hasonlóan nehéz Trianon árnyékában élnie – tette hozzá a miniszter a Magyar Nemzeti Bank (MNB) budavári épületében tartott rendezvényen.

Kiemelte: ma azonban nemcsak veszteségeinket vesszük számba, hanem hálát adunk „azért az egyedülálló csodáért”, hogy a magyar az egyetlen nemzet, amely egy eredményes és befejezett gyilkossági kísérletet is képes volt túlélni.
A világ magyarsága ma lélekben – az emlékezésben, a fájdalomban, a megmaradás felett érzett büszkeségben – újraegyesül – mondta Gulyás Gergely.

A miniszter az elmúlt évszázad ékes bizonyítékának nevezte, hogy a nemzethez tartozás erősebb kötelék az államhoz tartozásnál. Megfogalmazása szerint „ezért tudtunk megmaradni” és ezért tudták megőrizni sok millióan magyarságukat még akkor is, amikor a kisebbségi létben egyszerre kellett a kommunista diktatúra és az asszimiláció „kígyótorkában” életben maradniuk.

Sok olyan magyar előtt kell fejet hajtanunk – mondta –, akinek Trianon szabott hivatást. Köztük említette gróf Esterházy Jánost, Márton Áron erdélyi püspököt és „a kultúrát és világraszóló építésziskolát egyszerre teremtő” Kós Károlyt. Méltatta továbbá az elszakított területeken a magyarság életét szervező történelmi egyházak, valamint gazdakörök, munkásegyletek, énekkarok, sport- és természetjáró egyesületek tevékenységét is.

Közölte: a 20. században a hűség a magyar nemzethez harcban elesett hősöket, kivégzetteket, bebörtönzötteket és megnyomorítottakat szült. Úgy fogalmazott: „A nemzethez való hűségért a kommunista diktatúra alatt a környező országok, sőt még saját államunk is bebörtönzéssel és fizikai megsemmisítéssel fizetett.”

Az állam azonban földi hatalom, a nemzet és a haza viszont a magasban van – idézte Illyés Gyula szavait a politikus, hozzátéve, hogy „ezért a magyarság közös emlékezetének örök részesei maradnak mindazok, akiknek lelke a magyar nemzet szabadságáért szállt az égbe.”

Gulyás Gergely a Rákóczi Szövetség tevékenységét is méltatva és megköszönve emlékeztetett arra, hogy 1990 óta, a szocializmus rendszerének széthullása után bővültek a magyar megmaradás lehetőségei. Szólt a 2010 óta bekövetkezett nemzetpolitikai fordulat eredményeiről, köztük arról is, hogy az új alkotmány szerint Magyarország felelősséget visel a külhoni magyarságért, valamint több mint egymillió olyan magyarnak adták meg az állampolgárságot, akiknek felmenőit Trianon következtében szakították el az országtól. Mindezt nem a szomszédos országok ellen, hanem ha lehetett, velük összefogva valósították meg – hangsúlyozta.

MTI

Kapcsolodó cikkek