A pünkösdszombati csíksomlyói fogadalmi nagybúcsú az idei évben május 30-ra esik, melyet az Eucharisztia éve és az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való lelki felkészülés jegyében szerveznek az erdélyi ferencesek, a kegyhely őreiként, írják Facebook-bejegyzésükben az Erdélyi Ferencesek.
A közleményben beszámolnak róla, hogy ennek fényében választották meg a 2020-as év jelmondatát, mely a nagybúcsú mottója is egyben: „A Szentlélek száll le rád.” (Lk. 1, 36)
„A búcsú szervezése az idei év elején a hagyományos módon kezdődött: a szentmise rendjének összeállítása, a szónok meghívása, a Csíksomlyó Üzenete című kegyhelylap előkészítése stb. A koronavírus-járvány terjedését lassító rendeletek, a kijárási tilalom és annak esetleges meghosszabbítása azonban bizonytalanná tette a búcsú hagyományos módon történő megszervezését”- áll a bejegyzésben.
A ferencesek hangsúlyozzák, hogy korai még pontos információk közlése a búcsú folyamatát illetően, de minden tőlük telhetőt megtesznek annak érdekében, hogy a fogadalmi búcsú napján ha zárt körben is, de szentmisét mutassanak be a kegyhelyen.
„Amint biztosabb lesz a világjárvánnyal kapcsolatos korlátozások részleges feloldása, közleményben fogjuk tájékoztatni a zarándokokat a búcsús szentmisébe való bekapcsolódás lehetőségéről”- írják.
Addig is a kegyhely honlapján és Facebook-oldalán élőben követhetők, illetve visszanézhetők a kegyhelyen bemutatott szentmisék. Ugyanitt a kegyhely programjaival és a búcsúval kapcsolatos információk is megtalálhatók, írják a Ferences testvérek.
Transindex