Nyolc határon túli hivatásos néptáncegyüttes mutatkozik be Budapesten a Hagyományok Házában, ahol csütörtöktől négy napon keresztül koncert és táncház is várja az érdeklődőket.
A Hagyományok Háza tájékoztatása szerint a fesztivál nemcsak a külhoni műhelyekben folyó munka legfrissebb színpadi eredményeit tárja a közönség elé, hanem a kísérőprogramoknak köszönhetően valós képet nyújt a Kárpát-medence-szerte működő együttesek helyzetéről és elért eredményeiről.
A csütörtöki nyitónapon a Nagyvárad Táncegyüttes Katonaének című produkciója Bartók Béla és Kodály Zoltán katonadalgyűjtéseiből merít. Fellép a jubiláló Magyar Állami Népi Együttes 70 év színei című összeállításával, majd a vajdasági Fokos zenekar és a kárpátaljai Sodró együttes táncházat tart.
Pénteken a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes Ékes Gyergyó című műsora a táncfolklorisztikailag kevésbé ismert Gyergyói-medence tánc- és zenekultúrájába nyújt betekintést, majd az Ifjú Szivek Táncszínház Autentika – Saját anyag elnevezésű produkciója a Szlovákia területén élő nemzetiségek tánchagyományairól kínál átfogó képet. A napot a Maros Művészegyüttes Valaki jár a fák hegyén című, Kányádi Sándor verse ihlette bemutatója zárja.
Szombaton a Háromszék Táncegyüttes a Tiszta című előadásával lép színpadra.
A vasárnapi matinén az Udvarhely Néptáncműhely a Világszép Nádszálkisasszony című meseösszeállítást adja elő, este pedig a Rendek között, vonók mögött – népzenész sorsok című koncert várja a közönséget.
A négynapos programsorozatot a Bekecs Néptáncszínház Keresztúton című műsora zárja. Az alkotók a produkcióval a bukovinai székelyek előtt tisztelegnek, akik a vérzivataros időkben az egész magyarságnak példát mutattak kitartásból, emberségből – olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.
MTI